Együtt meglepetéseket tudunk okozni

   

Gasparics Fanni, Huszák Alexandra és Kiss-Simon Franciska a jövő héten újra együtt szerepel a magyar válogatottban. A Belije Medvegyici három magyar légiósa beszámolt a szezon eddigi részéről.

“Kicsit furcsa lesz először újra a válogatottnál, mivel nagyon rég találkoztam a lányokkal, a stáb is egy kicsit megváltozott, van olyan is, akit még nem ismerek ? kezdte Kiss-Simon Franciska. ? Kíváncsian várom, hogy kinek miben sikerült fejlődnie, illetve a csapat mennyire változott meg az elmúlt évekhez képest. Három jó csapattal fogunk játszani a Jégpalotában. Dániával már találkoztunk Barcelonában az olimpiai selejtezőn, ahol a felnőtt csapattal egy hajtós ki-ki meccset játszottunk, végül 4-3-ra kikaptunk. Szlovákiával többször játszottunk már U18-as korosztályban, az első Négy Nemzet Tornán, valamint Szlovákiában és a tromsői U18-as vb-n is. Franciaországgal egyszer Asiagóban meccseltünk, szintén az U18-as válogatottal. De ez már felnőtt meccs lesz. Mindegyik csapat eggyel felettünk lévő csoportban játszott 2014-ben, Szlovákia viszont kiesett, így idén már ők is a divízió 1/B-ben szerepelnek, akárcsak mi. Ez a torna jó lesz arra, hogy megnézzük, hol állunk a többiekhez képest, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni, jobban törekedni.

Idén az orosz bajnokságban meglepő eredményekkel találkozhatunk, minden csapat fejlődik, változik. Sokszor volt már rá példa, hogy a legerősebb ellenfelekkel szemben sikerült vezetnünk, aztán sajnos kikapnunk. Minden meccs más, mindegyik csapat vissza tud jönni a meccsbe vagy megfordítani az eredményt. Sok játéklehetőséget kapunk, néha két sorban is. Van hogy mindhárman egy sorban játszunk, de van hogy csak ketten, de előfordul, hogy mindenki külön. Csütörtökön és pénteken még vár ránk egy-egy mérkőzés, utána hazautazunk a válogatott-összetartásra és a Négy Nemzet Tornára. Február 9-én indulunk vissza Cseljabinszkba. Március elején még játszunk négy mérkőzést, aztán vége a bajnokságnak. Egyelőre még erre a szezonra kell koncentrálni, utána meglátjuk, mi lesz a következőben.”

“A szezon eddigi része nem volt kedvező számunkra, a szerencse sokszor nem állt mellettünk, így sajnos több nyerhető meccs is kicsúszott a kezünkből ? mondta Huszák Alexandra. ? Tavalyhoz képest kicsit átalakult a csapatunk, több válogatott lány klubot váltott, illetve más országba ment játszani. Még 6 meccsünk van hátra, amiből minél többet szeretnénk megnyerni, és a lehetőségekhez mérve minél jobb helyezést elérni a bajnokság végére. Tavaly leérettségiztem, idén még nem mentem továbbtanulni, de a jövőben mindenképpen szeretnék elvégezni egy főiskolát vagy egyetemet, mert fontosnak tartom a sport mellett a tanulást is. Vannak elképzeléseim ezzel kapcsolatban. Természetesen nagyon várom, hogy újra hazai környezetben és hazai szurkolók előtt játszhassak, mert ez leírhatatlan érzés. Úgy gondolom, minden lány még többet fejlődött, mint a korábbi években, és együtt meglepetéseket tudunk okozni a nálunk egy divízióval feljebb játszó csapatoknak. Vagy ha mégsem, akkor szoros meccseken helyt tudunk állni.”

“Őszintén szólva a szezon eddig nem hozott töretlen sikereket csapatunk számára, nyerhető mérkőzések sorra csúsztak ki a kezünkből ? értékelt Gasparics Fanni. ? Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy nagyon sok szoros meccset játszottunk, többször is előfordult, hogy csak 1-2 gólon múlott a győzelem. Minden meccs hajtós, gyors, pörgős, és szerintem ez a legfontosabb. Tavalyhoz képest a csapat kissé átalakult, jöttek új játékosok, míg mások klubot váltottak. De mint mondani szokás, abból kell gazdálkodnunk, amink van. Előttünk még 6 meccs, amit mindenképp meg szeretnénk nyerni, s ennek érdekében mindent megteszünk. Én ugye tavalyelőtt érettségiztem, a tavalyi évet pihenéssel töltöttem a tanulás szempontjából. Idén kezdtem el kint Cseljabinszkban egy sportolói egyetemre járni, ahol edzőnek tanulok. Természetesen nem egyszerű ez egy idegen nyelven, de igyekszem, ahogy tudok. Mindenképp izgalmas lesz újra hazai közönség előtt, otthoni jégen játszani, ráadásul ott, ahol kicsi korom óta edzettem, a második otthonom volt hosszú évekig. Igyekszem hozzájárulni a csapat sikeréhez ezen a színvonalas Négy Nemzet Tornán.”

gasparicshuszakkisssimon

Huszák Alexandra, Kiss-Simon Franciska és Gasparics Fanni

A februári Női Négy Nemzet Torna menetrendje:

2015. február 6., 15.10: Franciaország?Dánia
2015. február 6., 18.10: Magyarország?Szlovákia

2015. február 7., 14.40: Dánia?Szlovákia
2015. február 7., 17.40: Franciaország?Magyarország

2015. február 8., 10.40: Franciaország?Szlovákia
2015. február 8., 13.40: Dánia?Magyarország

A női felnőtt válogatott bő játékoskerete a februári tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH
Németh Anikó 1996 HTI Barrie (CAN)
Poltzer Renáta 1997 KMH
Szigeti Ágnes 1990 Spisska Nová Ves (SVK)
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 KMH
Holzer Bernadett 1998 KMH
Kiss-Simon Franciska 1995 Belije Medvegyici (RUS)
Köles Kata 1996 Marilyn
Medgyes Dorottya 1996 Marilyn
Németh Bernadett 1996 KMH
Odnoga Lotti 1999 KMH
Pál Vanda 1997 KMH
Szlaby Gyöngyi 1988 KMH
Szűcs Anita 1999 Sportország
Tóth Enikő 1996 KMH
Trencsényi Kitti 1992 KMH
Támadók:
Brgles Nóra 1991 SDE Stockholm (SWE)
Dabasi Réka 1996 KMH
Dettrich Szilvia 1991 KMH
Gasparics Fanni 1994 Belije Medvegyici (RUS)
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
Alex Gowie 1993 KMH
Grkovic Jelena 1997 Marilyn
Horváth Tifani 1996 Marilyn
Huszák Alexandra 1995 Belije Medvegyici (RUS)
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 MSSK Pitea (SWE)
Kiss Andrea 1996 Marilyn
Krivi Kriszti 1996 ZHK Poprad (SVK)
Pavuk Petra 1998 KMH
Pintér Hanna 1998 Marilyn
Pintér Lili 1996 Marilyn
Rónai Alexandra 1993 KMH
Somogyi Vivien 1995 KMH
Szelényi Lilien 1997 Marilyn
Ungár Rebeka 1997 KMH

A csapatoknál a női együtteseket tüntettük fel.

A magyar női válogatott stáb, 2014/15:
Edzők: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

noinegynemzetplakat

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum