#9 Krivi Kriszti

 

Sorozatunk huszonötödik részében egy vidám játékost mutatunk be. Krivi Kriszti, a magyar U18-as válogatott 1996. április 18-án született játékosa következik, aki az MTK és a Marilyn HC támadója.

A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-keret után az aucklandi sikerből kimaradó ifjúsági A csoportos lányokkal folytatjuk.

ml_121220_017

– Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?

– 2003-ban, tehát szeptemberben lesz tíz éve. Jártam korcsolyázni a Pólusba, és ott Keszthelyi Miki bácsival megbeszéltem egy edzéslehetőséget, mert nagyon tetszettek a hokisok.

– A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?

– Igen, van, mégpedig az unokatestvérem, Soós László.

– Játszottál-e a csatáron kívül másik poszton?

– Persze, sokáig hátvéd voltam, a kapusposztot is kipróbálhattam egyszer, 2-3 éve egy karácsony körüli edzésen.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?

– Elég nehezen, mert nagyon sokat kiadok magamból edzésen, ezért kevés időm és energiám marad a tanulásra.

– Mivel 1996-ban születtél, a 2014-es U18-as női világbajnokságon még szerepelhetsz. Sikerülhet másodjára is a bennmaradás?

– Szerintem sikerülhet, viszont nem fogunk már olyan jó helyezést elérni. Bár csodák még történhetnek!

– Miért a 9-es mezszámot választottad a válogatottban?

– Igazából csak a 8-as és a 9-es volt szabad, és ez mégis csak eggyel több, mint a 8.

Gömöri Csaba szövetségi kapitány Krivi Krisztiről

Kriszti is ott volt már az első teszteken, amikor az U18-as válogatottat szerveztük. Akkor még nagyon fiatal volt, és ha jól emlékszem, nem került be a bő keretbe. Később abba is hagyta kis időre, de szerencsére hamar újrakezdte, és azóta próbál mindig maximumot nyújtani. Nagyon sok kis pofont kapott a hokitól már. Többször az utolsó pillanatban maradt le a vb-ről, de ezt mindig nagyon keményen állta. Azért az U18-as válogatottba már sikerült beverekednie magát, és azt hiszem, hamarosan a felnőtt csapatban is ott lehet. Egyre jobban játszik, center poszton nem ismer elveszett korongot. Folyamatosan agresszíven, hatalmas szívvel küzd. Mindig vidám, látszik, élvezi az egész közeget a hokiban. Nagyon sok sikere lehet még ebben a sportban.

– Tavaly a Vasas B-ben játszottál, idén pedig az MTK-ban a serdülőbajnokságban. Melyik évben sikerült jobban fejlődnöd?

– Egyértelműen az MTK-ban. Egy évvel tapasztaltabb lettem és a bajnokság színvonala is jobb.

– Tavaly tíz női bajnokin öt gólt és egy asszisztot jegyeztél. Idén csak az egyik elődöntőbeli és az egyik döntőbeli meccsen léptél jégre, előbbin gólt lőttél, utóbbin gólpasszt adtál. Miért játszottál kevesebb női meccset most?

– Egyszerűen azért, mert sok szerepet kaptam a fiúknál, ezért nem nagyon volt alkalmam a női bajnokikon játszani.

– Az említett bajnoki döntőben Pintér Lilinek adott gólpasszal egyenlítettetek, ám végül kikaptatok 3-2-re. Mennyire voltál, voltatok csalódottak a vereség után?

– Nagyon jó lett volna nyerni, pici csalódottság volt, de nem olyan rossz az a második hely sem.

– Mik a céljaid, meddig szeretnél jégkorongozni?

– Szeretnék egyszer az olimpiára kijutni a válogatottal, és addig űzni ezt a sportágat, amíg a sors engedi.

– Kedvenc csapat, kedvenc játékos?

– Detroit Red Wings, Justin Abdelkader és Sidney Crosby. Továbbá Fodor András, az UTE-junior játékosa.

A sorozat korábbi részei:
#1 – Németh Anikó
#2 – Németh Bernadett
#3 – Dettrich Szilvia
#4 – Somogyi Vivien
#5 – Köles Kata
#7 – Ungár Rebeka
#8 – Jókai Szilágyi Kinga
#9 – Medgyes Dorottya
#10 – Horváth Tifani
#11 – Gasparics Fanni
#12 – Kiss Andrea
#13 – Molnár Mónika
#14 – Kiss-Simon Franciska
#15 – Dabasi Réka
#16 – Tóth Enikő
#17 – Brgles Nóra
#18 – Huszák Alexandra
#20 – Gegesy Boglárka
#21 – Pintér Lili
#22 – Szlaby Gyöngyi
#23 – Trencsényi Kitti
#24 – Jókai Szilágyi Zsófia

#6 – Pál Vanda
#8 – Nagy Orsolya

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 GEPSCC 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH ÉLŐ
KK 17:30 BRACZB ÉLŐ
EL 18:00 DABMAC 0-1ÉLŐ
EL 18:00 UTEVC2 0-0ÉLŐ
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC INFO
U20 20:00 HDJMAC 
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 
U20 12:40 VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
U20 14:45 G99DHK 
U20 15:50 SLLMAC 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk