#8 Jókai Szilágyi Kinga

   

Sorozatunk hetedik részében egy tehetséges jégkorongozót mutatunk be. Jókai Szilágyi Kinga, a magyar válogatott 1997-ben született támadója következik, aki az UTE és a Vasas HC játékosa.

A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-kerettel kezdünk.

ml_121220_010

Jókai Szilágyi Kinga 2012-ben jégre lépett az U18-as válogatott A csoportba jutásakor Norvégiában, de pontot nem jegyzett, 2013-ban viszont az elitben két fontos gólpasszt adott Finnországban, míg a felnőtt vb-n szintén hasonló statisztikát produkált a divízió 1-be feljutott csapatban.

Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?

? 2004-ben, mert apukám, Jókai Szilágyi Gábor is jégkorongozott.

A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?

? Apukánk, továbbá Zsófi és Tünde nővérem.

Játszottál-e a csatáron kívül másik poszton?

? Igen, régen hátvéd voltam.

Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?

? Könnyen megy, mert odafigyelek órán, így iskolán kívül kevesebb időt kell rá szánnom.

Gondoltál-e már a légióséletre?

? Igen, gondoltam már rá, de egyelőre anyukám nem szeretné, hogy itt hagyjam az iskolát. Svédországba mennék szívesen, mert Zsófi volt Svédországban és apukánk is azt akarta, hogy menjünk oda jégkorongozni.

Gömöri Csaba szövetségi kapitány Jókai Szilágyi Kingáról

Kinga az elmúlt másfél évben hatalmasat fejlődött, és fiatal kora ellenére meghatározó játékosa lett mindkét válogatottnak. Az A csoportos vb-n vele találtuk meg az első sorba sokáig keresett játékost. Olyannyira, hogy Kanada ellen álompasszal hozta helyzetbe két társát, akik történelmi gólt ütöttek. A felnőtt vb sajnos kicsit gyengébbre sikerült neki, de azt hiszem, ebbe nagyban belejátszott, hogy nővére olyan sérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia a világbajnokságot. Így nem jöhetett össze most a két Jókai lány egy sorban való szereplése és tündöklése. Sebaj, ami késik nem múlik, 16 évesen előtte a jövő, és mivel fantasztikus képességekkel bír, így nagy jövőt lehet jósolni neki.

Mivel 1997-ben születtél, még két évig szerepelhetsz ifjúsági világbajnokságon. Sikerülhet másodjára is a bennmaradás?

? Csak remélni tudom, hogy sikerülni fog.

Miért a 8-as mezszámot választottad a válogatottban? Finnországban 24-esben játszottál, ám az aucklandi vébén ezt a számot nővéred, Zsófi viselte.

? Azért, mert a nyolcadik hónapban, augusztusban születtem.

Két gólpasszt adtál Finnországban, a Kanada és a Németország elleni meccsen is az egyenlítő gólnál. Miként emlékszel a gólokra vissza?

? Kanada ellen nagyon szép gól tudtunk lőni és nagyon fontos volt, hogy lőjünk gólokat. A németek ellen is nagyon fontos gól volt.

Mik a céljaid, meddig szeretnél jégkorongozni?

? Szeretnék majd külföldön játszani. Amíg lesz csapat.

Kedvenc csapat, kedvenc játékos?

? Kedvenc csapatom a Pittsburgh Penguins, a kedvenc játékosom pedig Sidney Crosby.

8JSzK

A sorozat korábbi részei:
#1 ? Németh Anikó
#2 ? Németh Bernadett
#3 ? Dettrich Szilvia
#4 ? Somogyi Vivien
#5 ? Köles Kata
#7 – Ungár Rebeka

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-4VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-5VÉGE
EL 18:30 FHASCC 0-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 4-6VÉGE
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA