Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani

Valószínűleg nagyon sokan kíváncsiak rá, miként élték meg a színfalak mögött (aztán előtt is) a munka dandárját elvégző “segédek” a bolzanói világbajnokságot. A papíron másodedző Kiss Dávid meséli el a kacifántos feljutást az ő szemüvegén keresztül, hogy Szilassy Zoltánnal micsoda őrült munkát csináltak végig a felkészülés és a vb ideje alatt.

Kellemes záróakkordja volt a Kanada elleni keddi meccs ennek a szezonnak?

Igen, ez sokkal inkább egy baráti hangulatú mérkőzés volt. Mi még megpróbáltuk kipréselni magunkból a maradék energiát, hogy azért méltó ellenfelei legyünk a kanadai csapatnak, ők pedig pont annyira hokiztak, amennyire elég volt, kemény ütközéseket itt nyilván nem lehetett várni. Ők sem akartak sérülést okozni nekünk, mi főleg nem nekik a világbajnokság előtt, úgyhogy szerintem ezt tekinthetjük egy ilyen vébét lezáró örömhokinak.

A játékosok közül szinte mindenki elmondta már, hogyan élte meg a bolzanói feljutásunkat, de nagyon kíváncsi lennék, te, ti a háttérből – aztán egyre kevésbé a háttérből – hogy láttátok ezt az egészet a stáb szemével?

Még mindig nem egyszerű megtalálni a szavakat, mert olyan szituációba kerültünk, amivel nem sűrűn találkozunk – sem a csapat, sem a stáb, sem a játékosok. De én azt gondolom, hogy a lényeg és az igazi pozitívum az, ahogyan erre az egészre reagáltunk, ahogy megbeszéltük, és túl tudtunk lépni rajta a két legfontosabb mérkőzés előtt. Szóval vannak ennek a sztorinak tanulságai bőven, mindenkinek le kell vonnia a megfelelő konzekvenciákat, ezekből pedig tanulni kell, hogy többé remélhetőleg ne fordulhasson elő hasonló.

Mennyire érzékeltétek menet közben az egyre növekvő feszültségeket, hogy ennyire a robbanásközeli állapotok felé haladunk?  

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzékeltük, de nekünk, másodedzőknek – ha Szilassy Zoli nevében is mondhatom – az a dolgunk, hogy asszisztensként lojálisak maradjunk a vezetőedzőhöz, és a lehető legjobban segítsük az ő munkáját. Elmondtuk neki a véleményünket mindig, mindenről – sok dologban nem értettünk egyet, de ő a szövetségi kapitány, a legvégén mégiscsak övé az utolsó szó, és ő dönt; szíve joga, hogy mennyire fogadja be a mi ötleteinket, javaslatunkat. Tény, hogy a román meccs után beleszaladtunk egy roppant kínos szituációba, ami egyébként nem hiszem, hogy megfelelően volt közölve, mert ugyanezt a problémát meg lehetett volna oldani a négy fal között, az öltözőn belül is. Másrészről viszont úgy néz ki, hogy ennek igenis ki kellett jönnie, mert régóta ott mocorgott már a háttérben. Szomorú, hogy ez pont a vébé közepén jött ki, de most így utólag azt kell mondanom, lehet, hogy ez is szükséges volt ahhoz, hogy a csapat még jobban összeálljon, és így húzzuk be ezt az utolsó két meccset.

Egy utolsó kérdés még ezzel kapcsolatban, aztán tényleg felejtsük el végre az egészet: ti azért próbáltátok a szövetségi kapitány felé tolmácsolni a játékosok növekvő elégedetlenségérzését, vagy hogyan kellett ezt elképzelni a színfalak mögött?

Azért nem feltétlenül ezt kommunikáltuk felé, hogy a játékosok elégedetlenek, mert az ő dolguk elsődlegesen az, hogy bárki legyen a szövetségi kapitány, végezzék a dolgukat. Itt ebben a sztoriban azért mindenki ludas. Mindenesetre amit mi tudtunk tenni a háttérben, az volt, hogy dolgoztunk tovább ugyanúgy, ahogy eddig is, hiszen amúgy meg napi szinten a saját klubjainkban vezetőedzők vagyunk, úgyhogy nem volt újdonság a számunkra, hogy most is kvázi egy csapatot irányítsunk. Mindent megtettünk azért, hogy ez egyben maradjon és működjön. A vezetőedző egyébként szerintem tőle telhetően sokat tett a magyar jégkorongért: amíg nem a szövkap-szerepben volt, hanem mint GM tevékenykedett, addig minden kérdését, kérését meghallgatta és teljesítette a játékosoknak. Aztán az egy másik dolog, hogy most ő belekerült ebbe a pozícióba, ami lehet, hogy nem feltétlenül volt a legjobb döntés, de mi azért voltunk ott Zolival a háttérben, hogy az ebből fakadó problémákat próbáljuk helyre rakni, és a véleményünkkel jobb irányba vinni a dolgokat.

Szilassy Zolival iszonyatosan sokat dolgoztatok és oltottatok a háttérben – őszintén, mekkora stresszfaktor volt rajtatok ezekben a napokban-hetekben?

Borzasztóan stresszes volt. Mi Zolival két héten át konkrétan ki sem mozdultunk a szobánkból. Megállás nélkül videóztunk, a saját meccseink mellett az ellenfelekét is végig kellett nézni, ez több órányi anyag azért, hogy összerakjuk a meetingeket. Terveztük, hogy majd egyszer, az egyik szünnapon talán elmegyünk egyet sétálni, legalább lássuk egy kicsit Bolzanót, de aztán a történtek ezt keresztbe vágták, és az egyetlen dayoffunk is arról szólt, hogy egész napos meetingek sorozata következett. Szóval igen, számunkra nagyon fárasztó volt fizikailag és mentálisan is, de minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak tudjuk azt a biztonságot nyújtani, amit, azt hiszem, elvárnak ezen a szinten: hogy a stáb támogassa őket, és segítse az ő munkájukat. Nagyon remélem, hogy ez azért segített.

Vegyünk csak téged egy picit, mert elképesztő szezonon vagy túl: Fehérváron is, a válogatottnál is elég szokatlan módon kellett előlépned, ehhez képest a klubnál történelmi alapszakasz-második helyet hoztatok össze, a nemzeti csapat pedig az ismert körülmények ellenére is szenzációs visszajutást produkált az elitbe. Ami azt illeti, láttunk már ennél rosszabb debütáló szezonokat…

Hát igen, soha rosszabbat ennél. Nyilván ezért dolgozom nap mint nap, hogy ilyen eredményeket érjünk el – és amikor ezek az eredmények jönnek, az egyrészről egy jó visszacsatolás, másrészről kárpótlás azért a rengeteg hiányért, amit a családtól távol töltök, és amikor nincs időm, mondjuk, az apai szerepkörömet teljes mértékben gyakorolni. Vannak rosszabb szezonok, vannak jobb szezonok, idén szerencsére majdnem minden összejött. Ezt most egy kicsit kell még emészteni, aztán jövőre meg újra nekifutni, és hasonló eredményeket szállítani, mert különben láthatjuk, milyen hamar vagyunk hajlamosak azt gondolni, hogy valami nem a jó irányba megy.

A család hogy viselte ezt a nagyon hosszú és nagyon kaotikus szezont?

Őszintén, nehezen – remélem, a kisfiam még megismer… A feleségem elvitte a nagy részét, úgyhogy most a következő két és fél hónapban próbálom ezt pótolni. Jön végre egy kis pihenés velük, és minden, ami a családról szól, meg a házfelújításról, ésatöbbi – és talán el kéne menni nyaralni is, meg a háttérben elkezdeni a munkát a következő szezonra is. Szóval ha jobban belegondolok, ez a tervezett pihenés is inkább aktív pihenés lesz a javából!

***

A Bolzanóban az összes maradék hitelét is látványosan elveszítő Don MacAdam szerződései a szezon végeztével lejártak végre, beleértve természetesen az ominózus szövetségi kapitányi pozíciót is – úgy tudjuk, ebbéli utódját, Majoross Gergelyt várhatóan a közeljövőben be is jelentik majd.