2025-ben az Alba Aréna adhat otthont az U18-asok vb-jének

   

A női ifjúsági csapatnak szintén esélye lehet hazai közönség előtt szerepelni, míg az U20-asok Bledbe utaznak. A férfi felnőtt divízió 1/A-s tornának Sepsiszentgyörgy ad otthont.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a pénteken tartott kongresszusán szinte az összes 2025-ös világbajnoki helyszínről döntést hozott. Mint az a nemzetközi szövetség honlapján közzétett hírből kiderül, az egyaránt divízió 1/A-ban szereplő utánpótlás-válogatottjaink közül a juniorok Bledbe utaznak, az U18-as fiúk Székesfehérváron fogadják a riválisaikat, míg az ifjúsági lányok jó eséllyel szintén Magyarországon vb-znek majd. Az U20-asok a szlovéniai eseményen az A csoportból érkező Norvégiával, a feljutóként szereplő házigazda Szlovéniával, valamint Franciaországgal, Dániával és Ausztriával találkoznak. A fiú ifjúsági válogatott Székesfehérváron vb-zik – az MJSZ-honlapon megjelent hír szerint az Alba Arénában szeretnék tartani az eseményt –, ahová a legjobbak közül kipottyant Kazahsztán, a tavaly is vb-rivális Ukrajna, Ausztria és Dánia, valamint a feljutó Szlovénia érkezik. A női U18-as együttes tornájának még nincs helyszíne, Magyarország érdeklődött a rendezés iránt,  erről ősszel dönt az IIHF.

A férfiválogatott és a női nemzeti együttes egyaránt A csoportos, így számukra már korábban eldőlt, hogy előbbi Herningben vagy Stockholmban, utóbbi Ceské Budejovicében szerepel 2025 tavaszán.

A divízió 1/A-s férfi világbajnokságnak Románia ad otthont, ahol Dave MacQueen csapata az A csoportból kiesett Nagy-Britanniát és Lengyelországot, továbbá Olaszországot, Japánt és a visszajutott Ukrajnát fogadják Sepsiszentgyörgyön április 27. és május 5. között.

A 2025-ös világbajnokságok helyszínei és tervezett időpontjai:

 

Férfiak:

A csoport: Stockholm (SWE) és Herning (DEN)
Divízió 1/A: Sepsiszentgyörgy (ROM)
Divízió 1/B: Tallinn (EST)
Divízió 2/A: Melbourne (AUS)
Divízió 2/B: Dunedin (NZE)
Divízió 3/A: Isztambul (TUR)
Divízió 3/B: Metepec (MEX)
Divízió 4: még nincs helyszín – érdeklődő: Jereván (ARM)

Nők:

A csoport: Ceské Budejovice (CZE)
Divízió 1/A: Sencsen (CHN)
Divízió 1/B: Dumfries (GBR)
Divízió 2/A: Bytom (POL)
Divízió 2/B: Dunedin (NZE)
Divízió 3/A: Belgrád (SRB)
Divízió 3/B: Szarajevó (BIH)

Férfi U20:

A csoport: Ottawa (CAN)
Divízió 1/A: Bled (SLO)
Divízió 1/B: Tallinn (EST)
Divízió 2/A: Zágráb (CRO)
Divízió 2/B: Belgrád (SRB)
Divízió 3/A: Isztambul (TUR)
Divízió 3/B: Bangkok (THL)

Férfi U18:

A csoport: Frisco (USA)
Divízió 1/A: Székesfehérvár (HUN)
Divízió 1/B: Kaunas (LTU)
Divízió 2/A: Asiago (ITA)
Divízió 2/B: Szófia (BUL)
Divízió 3/A: Metepec (MEX)
Divízió 3/B: Bangkok (THL)

Női U18:

A csoport: Vantaa (FIN)
Divízió 1/A: még nincs helyszín – érdeklődő: Magyarország
Divízió 1/B: Katowice (POL)
Divízió 2/A: Riga (LAT)
Divízió 2/B: Isztambul (TUR)
Divízió 3: Litvánia visszalépett a rendezéstől – érdeklődő: Horvátország

Cimkék: , , , , ,

Hozzászólások (1)

  1.   #1
    PF,   

    Románia ad otthont...

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2