#23 Trencsényi Kitti

   

Sorozatunk huszonegyedik részében egy évek óta légióskodó védőt mutatunk be. Trencsényi Kitti, a magyar válogatott 1992. augusztus 30-án született játékosa következik, aki a Scanlon Creek Hockey Academy bekkje.

A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-kerettel kezdünk.

Trencsenyi Brgles

Brgles Nóra (17) és Trencsényi Kitti (23)

Trencsényi Kitti 2011 óta tagja a magyar női jégkorong-válogatottnak, három világbajnoksága alatt nyolc gólt és három gólpasszt jegyzett. A 2013-as aucklandi vébén egy gólt szerzett és kiemelkedően védekezett a divízió 1-be feljutott csapatban.

Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?

? 2003 februárjában a MAC-ban, egy családi barát ajánlásának köszönhetően.

A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?

? Nincs. Bár azóta a húgaim is kipróbálták, de ők nem űzik versenyszerűen.

Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?

? Szeptemberben kezdem el az egyetemi tanulmányaimat, ugyanis az elmúlt szezonban csak az edzésre koncentráltam, de eddig a gimnáziumban nem okozott nagyobb gondot a tanulás és a sport összeillesztése. Persze voltak nehezebb pillanatok, de szerintem mindent meg lehet oldani, ha az ember nagyon szeretné.

Az aucklandi vébén egy gólt szereztél, a szlovénok elleni hetedik találatunkat. Hogyan emlékszel vissza a gólra és miként élted meg, hogy megválasztottak a torna legjobb magyar játékosának?

? A gól egy egyszerű felkorcsolyázásból indult, az elején úgy gondoltam, hogy belövöm a korongot a piros vonal után, de mivel az ellenfél hátvédjei megnyíltak előttem, úgy gondoltam, hogy kapura kell lőnöm. Meg kell mondjam, meglepett, amikor a piros lámpa felvillant a kapu mögül. Ugyanakkor nagyon örültem a szlovénok elleni gólomnak, ugyanis elég sok helyzetem volt a világbajnokságon, de ez volt az egyetlen, ami be is ment. Megtisztelőnek tartom, hogy a torna legjobb magyar játékosának választottak meg, de a legnagyobb örömöm természetesen az aranyérem.

23TK4

A 2011-es világbajnokságon a torna legponterősebb és leggólerősebb védője lettél, idén viszont egyetlen gólt lőttél. Ennyit változott két év alatt a válogatottbeli szereped?

? Az ausztráliai és az idei vb-t az én véleményem szerint nem lehet összehasonlítani egymással, ugyanis teljesen megváltozott a csapatunk. Úgy érzem, hogy a 2011-es vb-n feladatom volt sok pontot szerezni a magyar válogatottnak, ugyanakkor az idei vb-n védekezésben volt rám nagyobb szükség.

Miért a 23-as mezszámot választottad a válogatottban?

? Első szezonomban a 8-as számot választottam, de ahogy felkerültem az 1991-es csapatba, a 8-as szám már foglalt volt, és akkor viseltem először a 23-as számot. Most már teljesen hozzám nőtt és ha lehetséges, mindig azt a mezt választom!

Mikor és hogyan kerültél ki Svédországba? Brgles Nóra elmondása szerint elsőként te utaztál ki próbajátékra, utána pedig te ajánlottad őket.

? Svédorszagba, Landskronába néhány éven keresztül kijártam a fiúkkal, illetve később lányokkal is SWISH-be, ami az akkori svéd női válogatott edzőjének a tábora volt. Ezután 2007-ben megkeresett egy Division 1-es női csapat, hogy szeretnék, ha az ő csapatukban játszanék. Miután kint voltam 1 hónapig próbajátékon, megemlítettem, hogy van még két tehetséges magyar lány otthon, akik szívesen jönnének, ha van rá lehetőség. 2008-ban már mindhárman ott kezdtük el a svéd gimnáziumot.

Gömöri Csaba szövetségi kapitány Trencsényi Kittiről

Idén ő is Kanadában játszott, Molnár Moncával egy csapatban. Előtte is már régóta légióskodott Svédországban. Nagyon sokat tanult ott is a hokiból, de azt hiszem, most ebben az évben kirobbanó formába került. Gyorsult, teljesen más izomzata lett és a hátvédjáték minden elemét magasabb szinten űzi. Igazi csapatember, aki mindig biztatja társait és nem ismer elvesztett mérkőzést. Maca segítője, ő az egyik alkapitány, aki kicsit erélyesebb, ha kell, ezért jól kiegészítik egymást. A jégen is hátvédtársak. Remélem, sikerül kint maradnia Kanadában és az egyetemi hokiban szerződést kapnia.

Hogyan kerültél ki Kanadába a Scanlon Creek Hockey Academyhez Molnár Mónikával közösen? Nem nehéz a családtól távol játszani?

? Matt Smith, a Scanlon Creek vezetőedzője, az európai körútján meglátogatta Budapestet is, és a magyar női válogatottal együtt edzést szerveztek. Azon a héten pont otthon voltam és lementem erre az edzésre, majd megtetszettem neki és szeptemberben már a csapatukban játszottam. Életem egyik legjobb élménye és döntése volt. A családtól persze elég távol voltam, de már 15 éves korom óta nem élek otthon, és akkor sem tudtam sokat hazalátogatni, amikor még Európában játszottam, így a távolság nem okozott nagyobb gondot. Persze jobb lenne, ha mindig a családom körül lehetnék, de valamit valamiért.

? Mik a céljaid, meddig szeretnél jégkorongozni?

? Szeptembertől egyetemi hokit játszom a tengerentúlon, és fogorvos szeretnék lenni. Ugyanakkor az álmom és célom egyben, hogy a csapatunk jövőre is megszerezze az aranyérmet, és hogy a 2018-as téli olimpián ott lehessen a magyar női jégkorong-válogatott! A jégkorong körül forog az életem már 2003 óta, és ezért nem tudom megmondani, hogy meddig tervezem a “karrieremet”. Valószínűleg az egyetemi hoki után már nem tudom majd úgy folytatni, mint most, de valamilyen formában mindig ott lesz az életemben.

? Kedvenc csapat, kedvenc játékos?

? Kedvenc csapatom nincs, bár az NHL-ben a Penguinsnek szurkolok. Kedvenc játékosaim pedig Niklas Kronwall és Sidney Crosby.

23TK2

A sorozat korábbi részei:
#1 ? Németh Anikó
#2 ? Németh Bernadett
#3 ? Dettrich Szilvia
#4 ? Somogyi Vivien
#5 ? Köles Kata
#7 ? Ungár Rebeka
#8 ? Jókai Szilágyi Kinga
#9 ? Medgyes Dorottya
#10 ? Horváth Tifani
#11 ? Gasparics Fanni
#12 ? Kiss Andrea
#13 ? Molnár Mónika
#14 ? Kiss-Simon Franciska
#15 ? Dabasi Réka
#16 ? Tóth Enikő
#17 ? Brgles Nóra
#18 ? Huszák Alexandra
#20 ? Gegesy Boglárka
#21 ? Pintér Lili
#22 ? Szlaby Gyöngyi

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE 
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA