#12 Kiss Andrea

   

Sorozatunk tizenegyedik részében egy vagány és két feljutást érő gólt is szerző jégkorongozót mutatunk be. Kiss Andrea, a magyar válogatott 1996. december 4-én született támadója következik, aki a MAC és a Marilyn HC játékosa.

A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-kerettel kezdünk.

ml_121220_015

Kiss Andrea 2012-ben jégre lépett az U18-as válogatott asiagói selejtezőjén, ahol egy gólt lőtt és három gólpasszt adott, az A csoportba jutáshoz pedig négy góllal – köztük a feljutást érővel – és két gólpasszal járult hozzá. 2013-ban a finnországi A vb-n is részt vett, míg a felnőtt vb-n két gólt – az olaszok elleni másodikat – és két asszisztot jegyzett a divízió 1-be feljutott csapatban.

– Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?

– 8 éves koromban az osztálytársam, Sarcia Nicola hívott, hogy nézzem meg az edzésüket. Nagyon megtetszett, kipróbáltam és ott ragadtam.

– A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?

– Unokabátyám, Pesti Zoltán 1980 és 2001 között játszott, többnyire Fehérváron, de ez már régen volt, nem ez befolyásolta sportágválasztásomban. A szüleim viszont most szerették meg a hokit, mióta én játszom.

– Játszottál-e a csatáron kívül másik poszton?

– 3 éve vagyok csatár, mióta a MAC-ban játszom. Azelőtt Újpesten hátvéd voltam. Ezt a tudásomat sokszor kamatoztatom, amikor hátvédként küldenek jégre.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?

– Az évek folyamán egyre több az edzés, és egyre nehezebb a tanulás. A szoros időbeosztás miatt a szüleim segítsége nélkül nem boldogulnék. Szerencsére a tanáraim is jó szándékkal állnak hozzám.

Gömöri Csaba szövetségi kapitány Kiss Andreáról

Bandita külsőleg egy törékeny kis hölgy, azonban az ellenfelek a pályán egy igazi agilis hokist látnak és tapasztalnak személyében. Annak idején hátvédként játszott a válogatottban kitűnően, mára viszont inkább csatárként erősíti a csapatot. A válogatott összes sikerében részt vállalt, számomra a legmeggyőzőbb a tromsői vb-n, illetve az idei felnőtt világbajnokságon volt a játéka. Elég megnézni a döntőben szerzett gólját, ahol már mindenki a büntetőre gondolt volna, de ő felpattant és a felső sarokba lőtte a korongot, meggyőződésem, hogy ezzel gyakorlatilag “kivégezte” az olasz csapatot. Amúgy minden helyzetben vidám és a társaság középpontja. Igazi szavahihető ember, ez abból is egyértelműen kiderül, hogy tényleg levágatta a haját, nem tréfált.

– Gondoltál-e már a légióséletre?

– Egyelőre úgy érzem, itthon elég lehetőséget kapunk, de ha volna rá lehetőségem, szívesen játszanék külföldön.

– Az aucklandi vébé előtt vállsérülést szenvedtél, műteni kellett volna, de inkább összedrótoztak a világbajokságra. Sikerült százszázalékos állapotba kerülnöd a vb-re, illetve jelenleg milyen állapotban van a vállad?

– A sérüléstől nem sok idő telt el a vébéig, így ott voltak fájdalmaim, de remélem, ez nem látszott a játékomon. Egyelőre nem műtik meg, próbálom erősíteni, hogy ne is kerüljön sor a vállműtétre.

– Aucklandben az olaszok elleni mindent eldöntő mérkőzésen te lőtted a második, azaz győztes gólunkat, megalkuvást nem tűrve gáncsolás után továbbkorcsolyáztál. Megválasztottak a mérkőzés legjobb játékosának is. Miként emlékszel vissza erre?

– Ez a meccs döntő fontosságú volt, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy mindent el kell követnem, hogy belőjem a gólt. Ezen a meccsen mindenki beleadott mindent, így meglepődtem és örültem nagyon, hogy én lettem a legjobb játékos.

– Úgy tűnik, a feljutást érő gólokra specializálódtál, ugyanis a tromsői csodánál is a győztes gólt jegyezted és akkor is megválasztottak a legjobbnak. Melyik volt a két győztes találatod közül a nagyobb örömet hozó?

– Minden gólnak nagyon örülök, de persze az utolsó mindig a legkedvesebb.

– Miért a 12-es mezszámot választottad?

– Nekem szerencsét hoz a 12-es mezszám, decemberben születtem, ezért választottam.

– Mik a céljaid, meddig szeretnél jégkorongozni?

– Ha rajtam múlik, addig hokizok, amíg van rá lehetőségem, de utána is valami sporttal kapcsolatos dologgal szeretnék foglalkozni.

– Kedvenc csapat, kedvenc játékos?

– Kedvenc klubom a Boston Bruins, kedvenc játékosom Sofron István.

12KA

A sorozat korábbi részei:

#1 – Németh Anikó
#2 – Németh Bernadett
#3 – Dettrich Szilvia
#4 – Somogyi Vivien
#5 – Köles Kata
#7 – Ungár Rebeka
#8 – Jókai Szilágyi Kinga
#9 – Medgyes Dorottya
#10 – Horváth Tifani
#11 – Gasparics Fanni

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP 3-2VÉGE
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB 3-2VÉGE
ELF 20:00 FTCDEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 
U20 19:00 MACDHK 
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk