

#15 Dabasi Réka
Sorozatunk tizennegyedik részében egy hármasiker lánytagját mutatjuk be. Dabasi Réka, a magyar válogatott 1996. december 24-én született támadója következik, aki az MTK és a Vasas HC játékosa.
A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-kerettel kezdünk.
Dabasi Réka 2012-ben jégre lépett az U18-as válogatott asiagói selejtezőjén, ahol három gólt lőtt és három gólpasszt adott, az A csoportba jutáshoz pedig egy Szlovákia elleni góllal járult hozzá Tromsőben. 2013-ban a finnországi A vb-n is szerepelt a bennmaradást kiharcoló válogatottban, míg a felnőtt vb-n egy gólt jegyzett Lengyelország ellen a divízió 1-be feljutott csapatban.
? Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?
? Még 2006-ban, amikor az akkori általános iskolámban indult egy korcsolyázó tanfolyam, ahová elmentem és ott kérdezték meg, hogy szeretnék-e jégkorongozni. A Németh ikrekhez hasonlóan én is Gágyor Péternél kezdtem a Lobogó utcában.
? A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?
? Igen, a két ikertestvérem, Ákos és Balázs is jégkorongozik.
? Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?
? Nem egyszerű dolog, általában esténként edzés után, vagy másnap óra előtt az iskolában szoktam tanulni.
? Gondoltál-e már a légióséletre?
? Szerintem mint sok játékosnak, természetesen nekem is megfordult már a fejemben, hogy jó lenne egyszer majd külföldön játszani. Egy közeli európai országban, vagy akár valahol északon, Svédországban, Finnországban, vagy talán még Svájcban is el tudnám képzelni.
? Tavaly Tromsőben te lőtted az első gólunkat Szlovákia ellen. Miként emlékszel vissza a gólodra és a mérkőzésre?
? Jó érzés volt, hogy én lőttem a csapat első gólját a mérkőzésen. A meccs pedig nagyon élvezetes volt, eléggé kijött nekünk a lépés, így sikerült egy elég fölényes 7-0-s győzelmet szereznünk.
? Aucklandben a lengyelek elleni harmadik gólunkat úgy szerezted, hogy kapu mögül rálőtted a kapusra. Szándékos mozdulat volt?
? Az elsődleges szándékból egy passz szeretett volna lenni, de aztán szerencsés módon a kapuba pattant a korong.
Gömöri Csaba szövetségi kapitány Dabasi Rékáról
Réka is az elejétől kezdve ott volt minden eseményen. Emlékszem, mennyire kislány volt még 2009-ben a teszteléseken. Azonban már akkor mindenki látta, hogy kivételes keze van és nagyon jól cselez. Ő is sok csapatban játszott már, és azt hiszem, mindenhol tanult valamit. Mára fizikálisan is megerősödött és az egyik leggólerősebb csatárunk. Fantasztikus érzéke van ahhoz , hogy fontos pillanatokban lőjön gólokat, amivel átlendíti a csapatot egy holtponton. Asiagóban erre sok példa volt. Néha azonban, ahogy mondani szoktam, belealszik a meccsekbe, és akkor noszogatni kell, hogy megrázza magát. Ha ez megtörténik, akkor ismét szárnyal. Az idei A csoportos vb-n számítok rá, hogy viszi a hátán a csapatot. Addig pedig a nyáron irány Aliga, mert ő is tudja, hogy az a legjobb hely a Balatonon. |
? Mivel 1996-ban születtél, a 2014-es U18-as női világbajnokságon még jégre léphetsz. Sikerülhet másodjára is a bennmaradás?
? Nagyon bízom benne, hogy igen, bár igaz, hogy több meghatározó játékos is kiöregedett, de mindent meg fogunk tenni, és remélem, hogy ez jövőre is elegendő lesz a bennmaradáshoz.
? Az MTK színeiben a serdülők között az ötödik legeredményesebb játékos voltál, 32 mérkőzésen 17 pontig jutottál az A csoportban. Tavaly 20 mérkőzésen 27 pontot gyűjtöttél, az akkor még B csoportban. Melyik évben érezted úgy, hogy jobban fejlődtél?
? Szerintem az idei évben, mivel idén egy erősebb mezőnyben játszottuk végig a szezont.
? Miért a 15-ös mezszámot választottad?
? Még tízéves koromban megkérdezték tőlem, hogy melyiket szeretném, és valamiért ez a szám tetszett meg, azóta ez van.
? Mik a céljaid, meddig szeretnél jégkorongozni?
? Szeretnék majd külföldön játszani, minél tovább.
? Kedvenc csapat, kedvenc játékos?
? A kedvenc csapatom a Pittsburgh Penguins, míg a kedvenc játékosom Pavel Dacjuk.
A sorozat korábbi részei:
#1 ? Németh Anikó
#2 ? Németh Bernadett
#3 ? Dettrich Szilvia
#4 ? Somogyi Vivien
#5 ? Köles Kata
#7 ? Ungár Rebeka
#8 ? Jókai Szilágyi Kinga
#9 ? Medgyes Dorottya
#10 ? Horváth Tifani
#11 ? Gasparics Fanni
#12 ? Kiss Andrea
#13 ? Molnár Mónika
#14 – Kiss-Simon Franciska
További cikkek
- Munkaszüneti napot ért a lett válogatott történelmi bronzérme
- Arturs Silovs a világbajnokság MVP-je
- Rubins bombája bronzérmet ért Lettországnak
- Kanada–Németország 5-2
- Lettország–Egyesült Államok 4-3
- Szélig Viktort beiktatták az IIHF Hall of Fame-be
- Németország az első vb-aranyáért lép jégre
- Tiffels így lőtte be a fináléba Németországot
- Egyesült Államok–Németország 3-4