A KMH légiósai edzőként is beszállnak

 

Alex Gowie a jövő héten érkezik Magyarországra női EWHL-csapatunkhoz.

Németh Viktor, a KMH női együtteseinek csapatvezetője elmondta, a korábban említett Alex Gowie mellett egy kapus, Nina M. Riley és egy hátvéd, Samantha Woodward érkezik Budapestre a Providence-ből, utóbbi kettő nagyon régóta együtt játszik, ők biztosan az EWHL-csapat légiós-kontingensét adják. Továbbá A KMH-nál folytatja a kanadai Mima Markicevic is, aki egy évet kihagyott, így az augusztusi felkészülés során dől el, hogy melyik ligában számíthatnak rá a teljesítménye alapján. Markicevic egyetemi tanulmányai miatt költözött hosszabb időre Budapestre.

A fentebb említett légiósok közül Alex Gowie már interjút is adott a Jégkorongblognak. “Nagyjából 12 évvel ezelőtt kezdtem el jégkorongozni ? mondta az 1993-ban született támadó. ? Dél-Afrikában születtem, viszont gyerekkoromban a családdal Kanadába költöztünk, ott ismerkedtem meg a sportággal. Korábban a Calgary Dinosban játszottam, ez egy egyetemi csapat Calgaryban, ahol az elmúlt évben csapattársam volt Trencsényi Kitti. Az egyetem előtt a Vancouver és Calgary között nagyjából félúton található Pentictionban található Okanagan Hockey Academyn jégkorongoztam. Gyerekkoromban fociztam is, ám a jégkorongot választottam a két sportág közül.

gowie1

Jövő hét szerdán Budapestre érkezem, kíváncsian várom, milyen kulturális különbségeket találok Európában, illetve mennyiben másabb az európai jégkorong, milyen szintet képvisel az EWHL. Korábban még soha nem jártam Magyarországon. A KMH-nál utánpótlásedzőként is számítanak rám, remélem, kölcsönösen fejlődik mind a csapat, mind az edzői képességem. Szeretem gyűjteni a cipőket és a baseballsapkákat, Magyarországon még tovább bővülhet a gyűjteményem.”
gowie2
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum