Szeressük ezeket a lányokat

   

Buzás Norbert szövetségi edző, Trencsényi Kitti csapatkapitány és Németh Anikó kapus értékelte a Négy Nemzet Torna-győzelmet.

“Úgy gondolom, női kupán ennyi néző még soha nem volt Magyarországon ? kezdte Buzás Norbert. ? A lányok meghálálták mindhárom mérkőzésen a szurkolók bizalmát. A tornán voltak jó és kevésbé jó pillanataink, de úgy gondolom, ez a Dánia elleni mérkőzés megmutatta a magyar női jégkorong erejét. Nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, általában egy divízióval feljebb harcolnak a vb-érmekért. Mindig, amikor kellett, a lányok odatették magukat, ez a nehéz pillanatokban segített. Nagyon büszkék lehetünk erre a csapatra, ami az egész magyar jégkorongé, nagyon sok embernek lehet köszönetet mondani azért, hogy a lányok most itt tartanak. Azt gondolom, szeressük ezeket a lányokat. A játékosok mindig betartották a taktikát, elsajátították a szisztémákat, amit egész héten gyakoroltattunk. Nagyon keményen dolgoztak, mind a szárazedzéseken, mind a jégen. A taktikai meetingeken nagyon fegyelmezettek voltak, azt gondolom, hogy szép reményeink vannak a jövőben. A hibákat ki kell javítanunk, de ez így rendben volt. Nagyon büszkék vagyunk a lányoknak és a nézőknek köszönjük a szurkolást.”

“Megtiszteltetés volt, hogy a válogatott csapatkapitánya lehettem ? mondta Trencsényi Kitti. ? Ez volt az egyik legjobb torna, amit valaha a magyar női válogatottal játszottunk, a legjobb csapatok ellen megálltuk a helyünket. Nekem csak az aranyérem elfogadható Pekingben, de úgy gondolom, ezzel a többiek is így vannak. Szombaton nem ment az emberelőnyös játék, pénteken és ma annál jobban ment, de még van hová fejlődnünk.”

“Ezen a tornán sokkal jobban játszottunk, mint a ventspilsi világbajnokságon ? mondta Németh Anikó. ? Ha így tudunk játszani Pekingben is, esélyesek leszünk a feljutásra. Bár Szlovákiát most legyőztük, a vb-n valószínűleg nehezebb lesz ellenük játszani. A dánok sokkal többet és erősebbet lőttek a szlovákokhoz képest, sokkal jobban mentek a kipattanóra is.”

noivalogatott

Fotó: Somogyi Viktor

A februári Női Négy Nemzet Torna menetrendje:

2015. február 6., 15.10: Franciaország?Dánia 1-2
2015. február 6., 18.10: Magyarország?Szlovákia 4-2

2015. február 7., 14.40: Dánia?Szlovákia 3-2
2015. február 7., 17.40: Franciaország?Magyarország 3-2 b.

2015. február 8., 10.40: Franciaország?Szlovákia 3-2
2015. február 8., 13.40: Magyarország?Dánia 3-2

A női felnőtt válogatott játékoskerete a februári tornára:

# Név Szül. év Csapat
Kapusok:
1 Németh Anikó 1996 HTI Barrie (CAN)
20 Poltzer Renáta 1997 KMH
Védők:
9 Csiszer Sarolt 1992 KMH
14 Kiss-Simon Franciska 1995 Belije Medvegyici (RUS)
2 Németh Bernadett 1996 KMH
5 Odnoga Lotti 1999 KMH
6 Pál Vanda 1997 KMH
22 Szlaby Gyöngyi 1988 KMH
3 Tóth Enikő 1996 KMH
23 Trencsényi Kitti 1992 KMH
Támadók:
17 Brgles Nóra 1991 SDE Stockholm (SWE)
15 Dabasi Réka 1996 KMH
11 Gasparics Fanni 1994 Belije Medvegyici (RUS)
16 Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
10 Horváth Tifani 1996 Marilyn
18 Huszák Alexandra 1995 Belije Medvegyici (RUS)
8 Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
24 Jókai Szilágyi Zsófia 1992 MSSK Pitea (SWE)
12 Kiss Andrea 1996 Marilyn
25 Pintér Hanna 1998 Marilyn
21 Pintér Lili 1996 Marilyn
13 Rónai Alexandra 1993 KMH
4 Somogyi Vivien 1995 KMH
7 Ungár Rebeka 1997 KMH

A csapatoknál a női együtteseket tüntettük fel.

A magyar női válogatott stáb, 2014/15:
Edzők: Buzás Norbert, Marton Tibor
Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Kapusedző: Zuzana Tomciková, Szabó Tamás
Csapatvezető: Jasó Judit
Rehabilitációs edző: Ágó Renáta
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

noinegynemzetplakat

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum