Lettország egy öreg és rutinos csapat
Németh Anikó, a magyar válogatott kapusa és Brgles Nóra, a lettek ellen 1+1 pontig jutott csatára értékelte a vb eddigi két mérkőzését.
“Őszintén szólva, nagyon nehéz volt a három holland válogatott svédországi csapattársam ellen játszani, mivel nagyon jó barátaimról van szó ? kezdte Brgles Nóra. ? Ők is mondták meccs előtt, hogy utálnak ellenem játszani. Persze a mérkőzésen félretettük a barátságot és mindenki a győzelemért küzdött. Kaptam is pár lila foltot tőlük. A tavalyi vereség után egy évig azt hallgattam az öltözőben hogy ők megvertek bennünket és hogy mennyivel jobbak, mint mi. Én csak annyit mondtam, majd idén meglátjuk. Úgyhogy külön öröm, hogy nyertünk, most egy évig én zrikálhatom őket! A Lettország elleni gólom úgy született, hogy Trencsényi Kitti rálőtte a kapura a korongot, aztán ment a tunkolás, kotrás a kapu előtt, Jókai Szilágyi Zsófia is kotorta, valamint én is, majd én kotortam be a korongot. Nagyon jó megint a korábbi svédországi csapattársaimmal, Kittivel és Zsófival egy sorban játszani. Ők nagyon jó barátaim is sok-sok éve. Nagyon örültem, amikor Marton Tibor összerakott bennünket.”
“A két évvel ezelőtti Lettország elleni mérkőzés volt az első találkozónk a divízió 1/B-ben ? mondta Németh Anikó. ? Szerintem akkor, ott nem játszottunk úgy, ahogyan kellett volna a 4-0-ra elvesztett meccsen. Lettország egy öreg és rutinos csapat, viszont mi most sokkal gyorsabbak voltunk, csapatként küzdöttünk és többnyire betartottuk a taktikát. A hátvédek sokat segítenek nekem, mindig próbálják eltakarítani a kipattanókat. A csatárok pedig a hátulról jövő lövéseket blokkolják. Nagyon jó érzés volt visszatérni Asiagóba, ahol minden meccset nyertünk 2011-ben az U18-as válogatottal. Szeretek ezen a pályán játszani, még jobb érzés, hogy ugyanabban az öltözőben ülhetek, ahol 5 évvel ezelőtt. Remélem, ami itt 5 éve elkezdődött, az most folytatódik tovább.”
Az asiagói női divízió 1/B-s világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:
2016. április 4., hétfő, 17:00: Magyarország?Hollandia 2-1
2016. április 5., kedd, 13:30: Magyarország?Lettország 5-2
2016. április 7., csütörtök, 17:00: Magyarország?Kazahsztán
2016. április 8., péntek, 20:30: Magyarország?Olaszország
2016. április 10., vasárnap, 13:30: Magyarország?Kína
A női felnőtt válogatott világbajnoki játékoskerete:
# | Név | Szül. év | Női csapat | Utánpótláscsapat |
Kapusok: | ||||
1 | Németh Anikó | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
20 | Poltzer Renáta | 1997 | ? | Fehérvár |
Védők: | ||||
16 | Grkovic Jelena | 1997 | KMH | KMH |
22 | Holzer Bernadett | 1998 | KMH | KMH |
5 | Mayer Fruzsina | 2000 | KMH | Vasas |
9 | Medgyes Dorottya | 1996 | University of North Dakota (USA) | ? |
2 | Németh Bernadett | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
14 | Odnoga Lotti | 1999 | Vermont Academy (USA) | ? |
3 | Tóth Enikő | 1996 | KMH | ? |
Támadók: | ||||
17 | Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
15 | Dabasi Réka | 1996 | KMH | ? |
18 | Gottlibet Zóra | 1998 | KMH | Vasas |
10 | Horváth Tifani | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
8 | Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | KMH | Vasas |
24 | Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | Lulea (SWE) | ? |
12 | Kiss Andrea | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
11 | Pintér Hanna | 1998 | KMH | KMH |
21 | Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
6 | Rónai Alexandra | 1993 | KMH | ? |
4 | Somogyi Vivien | 1995 | KMH | ? |
23 | Trencsényi Kitti | 1992 | KMH | ? |
7 | Ungár Rebeka | 1997 | KMH | KMH |
A magyar női válogatott stáb, 2015/16:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Edző: Fodor Zoltán
Kapusedző: Zuzana Tomcíková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Videóedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella és Kozák Attila
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Csehországban még a villamos is vb-lázban ég
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez