

Kerettagnak lenni fantasztikus, de hatalmas felelősség
A női ifjúsági világbajnokság négy újonca beszélt a rájuk váró élményekről.
Megkérdeztünk négy lányt, akik nem voltak ott Finnországban, viszont a budapesti női U18-as világbajnokságon helyet kaphatnak, tagjai a bő keretnek.
“Az az igazság hogy kerettagnak lenni fantasztikus érzés, de ugyanakkor hatalmas felelősség is ? mondta Horváth Vanessa. ? Egy ilyen sikert elért csapatot belülről látni teljesen más, mint amikor még csak a lelátóról drukkoltam a lányoknak. Rengeteget kell dolgoznom, hogy ne tűnjek ki a korom miatt, és azért, mert későn kezdtem el jégkorongozni. Nővéremmel, Tifanival vagyok egy válogatottban és együtt játszok vele, ennek megvan a negatív és a pozitív oldala is. Először is nagyon sokat segít nekem mindenben. Nagyon sok biztatást kapok tőle, sokszor segített már kijönni a gödörből, mikor nem ment a játék. A másik oldala viszont az, hogy nagyon sokat vár el tőlem, mivel azt szeretné, hogy minél jobb és jobb legyek, kapok negatív kritikát is. Ha úgy látja, hogy nem teszem oda magam teljes erővel, hát akkor keményebben kioszt, mint az edzőim. Fordított alapállású vagyok és hogy ez jelent-e előnyt, ezen eddig még nem gondolkodtam. Nem érzem magam sem hátrányban, sem előnyben miatta. Amikor elkezdtem jégkorongozni, sima alapállású kesztyűben és ütővel dolgoztam. Aztán egy kis idő múlva nehezen ment miatta a védés, ezért kipróbáltam a fordított kezes felszerelést, és meglepően könnyebben ment onnantól minden. Mindent összevetve szerintem egy sportoló életében a legnagyobb dolog a nemzeti csapatban játszani, és ha mindezt még a testvérével együtt élheti át, az maga a csoda.”
“Fantasztikus érzés a hazai vébére készülni ? lelkesedett Odnoga Lotti. ? Amikor először behívtak a válogatottba, olyan lányokkal játszhattam együtt, akik előtte a példaképeim voltak, kezdettől fogva közvetlenül és segítőkészen kezeltek. Szerintem minden sportoló pályafutásában egy fordulópont, amikor címeres mezben léphet pályára. Emlékszem, az első válogatott mérkőzésemen mennyire izgultam, pedig csak egy barátságos felkészülési meccs volt Lengyelország ellen, nekem örök élmény maradt. Négy évesen kezdtem el hokizni szülővárosomban, Győrben, mikor viccből felvettem bátyám kinőtt hokis felszerelését, és Bartalis József felkapott, bevitt a jégre. Akkoriban még csak 4-5 hónapig tartott a hokiszezon, nyáron pedig versenyszerűen lovagoltam. Pár éve döntöttem úgy, hogy a jégkorongban szeretnék sikereket elérni, de a lovaglás megmaradt kiegészítő sportágnak. Nem volt egyszerű megszervezni az utazást Budapestre, sokszor későn értem haza és másnap iskolába kellett menni, de szerencsére a tanáraim tolerálják ezeket a hiányzásokat. Összetartások és meccsek miatt többször csapattársaim fogadtak be, Gottlibet Zóráéknál már családtagnak számítok. A kisöcsém és a bátyám is jégkorongoznak. Bátyám, Mátyás a debreceni juniorcsapatban, öcsém, Péter pedig itthon, Győrben a szuperminiben játszik. 2012-ben a junior téli olimpia ideje alatt bátyám próbajátékon volt Innsbruckban, én is vele tarthattam, és élőben nézhettem a magyar versenyzőket. Nagyon magával ragadott az olimpia hangulata, szívesen részt vennék én is a következőn a női válogatottal.”
“A tévében való szerepelés valóban megtisztelő volt számomra, de inkább szívesen meghagyom azoknak, akik élvezik a rivaldafényt ? szerénykedett a Digi Sportnál megfordult Pártos Réka. ? Én jobb szeretnek a pályán meghatározó szerepet betölteni, mint a médiában. Mindenesetre ez egy új élmény volt nekem és kellemeset csalódtam önmagamban is. A csapatépítő tréning is meglehetősen zökkenőmentesen zajlott, remélem, mindenki tanult egy kicsit a másikról és annak szükségleteiről, ugyanis nem árulok el államtitkot ezzel az információval, de ez is a feladatok közé tartozott. Mindenképpen sokat fejlődtünk mint csapat, és a vb-n ez lehet az egyik ütőkártyánk. Hogy én milyen poszton játszom, az még nem eldöntött, de akár mint hátvéd, akár mint csatár, szeretném kihozni önmagamból a maximumot és megfelelni egy A csoport elvárásainak. Bízok ebben a csapatban, és abban, hogy azáltal, hogy képesek vagyunk úgymond meghalni egymásért a pályán, a következő U18-as generációnak is A csoportos szereplési lehetőséget biztosítunk.”
“Nagyon örülök annak, hogy a válogatott kerettagja lehetek ? mondta Gottlibet Zóra. ? Egy nagyon jó társaságba kerültem, a lányok egy részét már ismertem, és így nem volt nehéz beilleszkednem. Az idősebb játékosoktól sok mindent tanulhatok, mert tapasztaltabbak. Nagyon jó, hogy Budapesten van a világbajnokság, mert így a szurkolók jobban tudnak támogatni minket, emiatt a csapatnak jobban megy a játék, így jó helyezést érhetünk el. Én úgy kezdtem el hokizni, hogy az öcsém, Ádám jól korizott, ezért kérték, hogy próbálja ki a hokit, de nekem is megtetszett, és felmentem vele a jégre, majd ott ragadtam. A Pólus Pingvineknél kezdtem, ahol Nagy Attila megtanított az alapokra. Már nyolc éve űzöm ezt a sportot.”
A női U18-as válogatott bő játékoskerete a budapesti női U18-as világbajnokságra:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Horváth Vanessa | 1999 | Sportország SC U14 |
Németh Anikó | 1996 | Pesterzsébet U16 |
Poltzer Renáta | 1997 | MAC U16 |
Védők: | ||
Holzer Bernadett | 1998 | KMH U16 |
Köles Kata | 1996 | Marilyn |
Medgyes Dorottya | 1996 | MAC U16 |
Németh Bernadett | 1996 | Pesterzsébet U16 |
Odnoga Lotti | 1999 | Győri ETO U16 |
Pál Vanda | 1997 | Wooster Oilers (USA) |
Pártos Réka | 1996 | Pesterzsébet U16 |
Szűcs Anita | 1999 | Sportország SC U14 |
Tóth Enikő | 1996 | Spisska Nová Ves (SVK) |
Támadók: | ||
Dabasi Réka | 1996 | Vasas U16 |
Gottlibet Zóra | 1998 | KMH U16 |
Grkovic Jelena | 1997 | MAC U16 |
Horváth Tifani | 1996 | UTE U18 |
Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | SC Weinfelden (SUI) |
Kiss Andrea | 1996 | MAC U16 |
Krivi Kriszti | 1996 | UTE U18 |
Nagy Orsolya | 1996 | Mannheim (GER) |
Pintér Hanna | 1998 | MAC U16 |
Pintér Lili | 1996 | MAC U16 |
Szelényi Lilien | 1997 | Vasas U16 |
Ungár Rebeka | 1997 | KMH U16 |
Vb-felkészülési mérkőzések (Jégpalota):
2014. március 10., hétfő, 18.30: Magyarország?Szlovákia 4-0 (2-0, 0-0, 2-0)
2014. március 11., kedd, 10.00: Magyarország?Szlovákia 5-1 (3-0, 2-0, 0-1)
2014. március 21., péntek, 15.00: Magyarország?Kanada
A magyar válogatott programja a női U18-as világbajnokságon (Jégpalota):
2014. március 23., vasárnap, 14.30: Svédország?Magyarország
2014. március 24., hétfő, 18.30: Magyarország?USA
2014. március 26., szerda, 18.30: Oroszország?Magyarország
A mérkőzésekre a belépés ingyenes. A világbajnokság összes mérkőzése megtekinthető lesz online közvetítésben.
További cikkek
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- Rég vártam ennyire izgatottan egy új szezont
- Henrik Nilsson Nilsson Henrik lett
- Egy új ciklus nem azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Magyarország–Franciaország 3-2
- Magyarország–Románia 9-3