Csütörtökön Kazahsztán következik
A két legmagasabban jegyzett ellenfelét legyőzte Magyarország női válogatottja, most az alacsonyabb osztályból érkezett csapat következik. Könnyű meccsre nem számíthatunk.
A magyar női felnőtt jégkorong-válogatott remekül indította az asiagói divízió 1/B-s vb-t, előbb legyőzte a 2015-ben ezüstérmes Hollandiát, majd a magasabb osztályból érkezett Lettországot. A szerdai szünnapon a reggeli edzés a megszokottnál hosszabb volt. A tréninget videomeeting követte, ahol a csapat visszanézte azokat a dolgokat, amiket a tanultak szerint végrehajtott és azokat is, amik még csiszolásra szorulnak. Minden videomeetingnek van egy “highlights” zárása, ami mindig mosolyt csal mindenki arcára. Délután az ebéd és a vacsora között szabadprogram volt, amit mindenki igénye, hangulata szerint tölthetett el.
Csütörtökön 17 órától Kazahsztán ellen lépnek jégre lányaink. A 2014-es lettországi, bronzérmet hozó világbajnokságon találkozott utoljára a két együttes, ahol 2-1-re nyert válogatottunk. A kazahok komoly múlttal rendelkeznek, ugyanis 2000 és 2011 között a világ 10 legjobb válogatottja közé tartoztak, majd mélyrepülésbe kezdtek, 2014-ben a divízió 1/B-ből is kiestek, de 2015-ben visszajutottak.
Az asiagói női divízió 1/B-s világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:
2016. április 4., hétfő, 17:00: Magyarország?Hollandia 2-1
2016. április 5., kedd, 13:30: Magyarország?Lettország 5-2
2016. április 7., csütörtök, 17:00: Magyarország?Kazahsztán
2016. április 8., péntek, 20:30: Magyarország?Olaszország
2016. április 10., vasárnap, 13:30: Magyarország?Kína
A női felnőtt válogatott világbajnoki játékoskerete:
# | Név | Szül. év | Női csapat | Utánpótláscsapat |
Kapusok: | ||||
1 | Németh Anikó | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
20 | Poltzer Renáta | 1997 | ? | Fehérvár |
Védők: | ||||
16 | Grkovic Jelena | 1997 | KMH | KMH |
22 | Holzer Bernadett | 1998 | KMH | KMH |
5 | Mayer Fruzsina | 2000 | KMH | Vasas |
9 | Medgyes Dorottya | 1996 | University of North Dakota (USA) | ? |
2 | Németh Bernadett | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
14 | Odnoga Lotti | 1999 | Vermont Academy (USA) | ? |
3 | Tóth Enikő | 1996 | KMH | ? |
Támadók: | ||||
17 | Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
15 | Dabasi Réka | 1996 | KMH | ? |
18 | Gottlibet Zóra | 1998 | KMH | Vasas |
10 | Horváth Tifani | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
8 | Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | KMH | Vasas |
24 | Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | Lulea (SWE) | ? |
12 | Kiss Andrea | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
11 | Pintér Hanna | 1998 | KMH | KMH |
21 | Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
6 | Rónai Alexandra | 1993 | KMH | ? |
4 | Somogyi Vivien | 1995 | KMH | ? |
23 | Trencsényi Kitti | 1992 | KMH | ? |
7 | Ungár Rebeka | 1997 | KMH | KMH |
A magyar női válogatott stáb, 2015/16:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Edző: Fodor Zoltán
Kapusedző: Zuzana Tomcíková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Videóedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella és Kozák Attila
További cikkek
- Kanada–Svájc 3-2
- Lettország–Szlovákia 3-2
- Ausztria–Norvégia 4-1
- Erzsébet királynő, Szörnyella, az Adams család és a többiek
- Vasárnap eldől, Svájc vagy Kanada marad veretlen
- Így húzta be Säteri a saját kapujába a korongot
- Szlovákia–Franciaország 4-2
- Csehország–Nagy-Britannia 4-1
- Németország–Lengyelország 4-2