Magyarország?Kazahsztán 2-1

   

Utolsó mérkőzésén Kazahsztán ellen hosszabbításban nyert a magyar női válogatott. Ha este Lettország legyőzi hatvan perc alatt Hollandiát, Magyarország bronzérmet szerez a divízió 1/B-s világbajnokságon.

Az összecsapás létkérdés volt a kazahok számára, ugyanis Észak-Korea 2-0-s vereséget szenvedett Kína ellen, így egy esetleges Magyarország elleni győzelemmel megőrizték volna divízió 1/B-s tagságukat. Ennek eredményeképpen a harmad közepén már 7-1 is volt a kapura lövési mutató Kazahsztán számára, némileg árnyalja a képet, hogy Pintér Hanna, Pintér Lili és Rónai Alexandra kiállítása nyomán többször is emberelőnyben játszhattak, 40 másodpercen át öt a három ellen is. A folytatásban két magyar emberelőny jött, melynek során a vezetést nem sikerült megszerezni, a lövési mutatót viszont sikerült némileg kozmetikázni.

A második harmad elején előbb túl sok játékos volt a kazahoknál, egy perccel később Szlaby Gyöngyit állították ki palánkra lökésért, majd egy újabb percre rá megint elcserélték magukat a kazahok, így kétszer egy percig emberelőnyben játszhattunk, ám kimaradtak a lehetőségek. A játékrész elején főleg a magyar lányok akarata érvényesült, a harmad felénél 8-3 volt a kapura lövési mutató, de a folytatásban felzárkóztak a kazahok. A 37. percben újra emberelőnybe kerültünk, amit másfél perc alatt Ungár Rebeka góljával ki is használtunk, a találatnál Kiss-Simon Franciska és Dabasi Réka jegyeztek asszisztot, így 1-0-s előnnyel vágtak neki a harmadik húsz percnek lányaink.

A záró húsz perc viszont nem indult jól, a 45. percben Riszpek révén egyenlített Kazahsztán. Két perccel később Horváth Tifanit küldték ki, az emberhátrányt kivédekeztük, majd két magyar emberelőny következett, viszont a második vége felé Ungárt is kiállították két percre, de egyik esetben sem született gól. A rendes játékidő vége felé közeledve egyre többet lőttek kapura a kazahok, ugyanis számukra csak a három pont megszerzése jelentette volna a bennmaradást, 80 másodperccel a vége előtt időt is kért Alekszandr Malcev és le is hozta Rausanovát. A végén hat az öt ellen támadt Kazahsztán, eredménytelenül, a hosszabbítás számukra a kiesést jelentette.

A ráadás 65 másodperc alatt eldőlt, Ungár Rebeka megszerezte önmaga és Magyarország második gólját Dabasi és Németh Bernadett átadásából, így lányaink az esti Lettország?Hollandia mérkőzés végeredményétől függően a harmadik vagy a negyedik helyen végeznek.

hunkaz

A női válogatott játékoskerete a lettországi divízió 1/B-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Sarisanska Presov (SVK)
Kiss-Simon Franciska 1995 Fakel Korkino (RUS)
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Molnár Mónika 1995 Scanlon Creek Academy (CAN)
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Sarisanska Presov (SVK)
Trencsényi Kitti 1992 University of Calgary (CAN)
Támadók:
Brgles Nóra 1991 Segeltorps IF (SWE)
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991 Sarisanska Presov (SVK)
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Pintér Lili 1996 MAC U16
Rónai Alexandra 1993 Guildford Lightining (GBR)
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A magyar női válogatott programja a divízió 1/B-s női világbajnokságon (Ventspils):

2014. április 6., vasárnap, 19.00: Magyarország?Lettország 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
2014. április 7., hétfő, 15.30: Koreai NDK?Magyarország 4-8 (0-2, 3-3, 1-3)
2014. április 9., szerda, 12.00: Magyarország?Kína 1-3 (1-0, 0-2, 0-1)
2014. április 10., csütörtök, 12.00: Hollandia?Magyarország 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)
2014. április 12., szombat, 15.30: Kazahsztán?Magyarország 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-1)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum