SKP Bratislava?KMH Budapest 5-4

   

A magyar EWHL-csapat hosszabbításban kikapott Pozsonyban, így izgalmassá tette önmaga számára a rájátszásba jutást.

Szombaton a KMH Budapest az SKP Bratislavához látogatott azzal a tudattal, ha begyűjti a 3 pontot, bebiztosítja playoffhelyét. A 7. percben Ungár révén megszerezte a magyar csapat a vezetést, majd a harmad közepén egyenlítettek a hazaiak. Az első harmad végén Dabasi révén újra nálunk volt az előny, majd a második húsz perc egy szlovák gólt hozott. A harmadik harmadnak így 2-2-es állással vágtak neki a felek, amely újabb 2-2 gólt hozott, magyar részről Dabasi és Somogyi talált be. A hosszabbításban a KMH kivédekezett egy kettős emberhátrányt, de a bekapott gólt nem kerülte el, az SKP 5-4-re nyert.

Az utolsó két fordulóban a KMH a százszázalékos Sabres Viennához látogat, míg az SKP a Salzburg Eagles ellen lép jégre.

A KMH kerete az SKP Bratislava elleni mérkőzésekre: Riley (Czibor) ? Tóth, Pál, Szlaby, Csiszer, Odnoga, Németh ? Trencsényi, Dabasi, Ferik, Somogyi, Ungár, Dettrich, Rónai, Lovics, Gadient, Gowie.

Az EWHL állása:

1. Sabres Vienna (18 mérkőzés, 120:31, 54 pont)
2. Bozen Eagles (18 mérkőzés, 60:49, 31 pont)
3. Salzburg Eagles (18 mérkőzés, 43:45, 30 pont)
4. KMH Budapest (18 mérkőzés, 37:59, 20 pont)
5. SKP Bratislava (18 mérkőzés, 43:66, 18 pont)
6. Neuberg Highlanders (18 mérkőzés 47:100, 9 pont)

A KMH Budapest 2014/15-ös EWHL-mérkőzései:

2014. szeptember 27., 14.30: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK) 3-4
2014. október 4., 17.00: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT) 0-3
2014. október 18., 20.00: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest 4-1
2014. október 19., 17.00: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest 2-3 h.
2014. november 1., 18.00: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA) 2-3
2014. november 2., 11.30: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA) 1-5
2014. november 15., 16.30: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest 2-3
2014. november 16., 12.15: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest 5-2
2014. november 22., 17.30: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT) 1-6
2014. december 6., 15.00: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT) 2-3 h.
2014. december 7., 11.30: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT) 1-2 b.
2014. december 13., 19.00: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest 3-0
2014. december 14., 11.00: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest 6-0
2015. január 24., 13.30: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK) 2-1
2015. január 25., 11.30: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK) 2-1
2015. február 14: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT) 5-3
2015. február 15: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT) 5-1
2015. február 21.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest 5-4 h.
2015. február 28.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest
2015. március 1.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest

A KMH Budapest EWHL-kerete:

# Név Szül. év Állampolgárság
Kapusok:
14 Sabrina Czibor 1996 USA
47 Maruyama Yumi 2000 HUN
97 Poltzer Renáta 1997 HUN
92 Nina M. Riley 1992 USA
Védők:
57 Csiszer Sarolt 1992 HUN
25 Holzer Bernadett 1998 HUN
33 Inotay Júlia 1997 HUN
29 Kőszegi Petra 1996 HUN
90 Mima Markicevic 1990 CAN
2 Németh Bernadett 1996 HUN
28 Odnoga Lotti 1999 HUN
6 Pál Vanda 1997 HUN
22 Rozsnyai Henriett 1998 HUN
88 Szlaby Gyöngyi 1988 HUN
3 Tóth Enikő 1996 HUN
81 Samantha Woodward 1992 USA
Támadók:
52 Dabasi Réka 1996 HUN
44 Dettrich Szilvia 1991 HUN
77 Egyedi Noémi 1998 HUN
9 Farkas Nikolett 1991 HUN
78 Ferik Evelin 1994 HUN
24 Tiziana Cipriani Gadient 1995 SUI
93 Alex Gowie 1993 CAN
21 Junttila Jenni 1993 HUN
48 Lovics Réka 1993 HUN
12 Pavuk Petra 1998 HUN
22 Rónai Alexandra 1993 HUN
4 Somogyi Vivien 1995 HUN
23 Trencsényi Kitti 1992 HUN
7 Ungár Rebeka 1997 HUN

 

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS