Tiziana Cipriani Gadient

   

A szombaton induló EWHL-szezon közeledtével bemutatjuk a KMH Budapest légiósait. Sorozatunkat a svájci csatárral kezdjük.

“Nyolcévesen kezdtem el jégkorongozni. Előtte ötéves koromtól műkorcsolyáztam, de az első jégkorongszezonom után utóbbival felhagytam ? mondta az 1995-ben született Tiziana Cipriani Gadient. ? Éveken át szülővárosomban, az ECH Arosában játszottam fiúk között, aztán négy évig az EHC Seewenben jégkorongoztam, a legutóbbi szezont pedig a Zürich Lions női csapatánál töltöttem. A klubcsapatokon kívül három világbajnokságon játszottam Svájc U18-as válogatottjában, legutolsó évemben ezüstérmet szereztünk a divízió 1-ben. Miután kiöregedtem az ifjúsági válogatottból, ettől az évtől kezdve a felnőttek között számítanak rám, emiatt néhány hétvégén hazautazok az edzőtáborba.

Soha nem jártam még Magyarországon, de mindig szerettem volna idelátogatni és nagyon szeretek itt lenni. Megpróbálkozom azzal, hogy minél jobban megtanuljak magyarul. Az EWHL-lel kapcsolatban remélem, a KMH-nál remek lesz a csapategység és minél több együttes ellen megmutatjuk, hogy remek csapat vagyunk. A sportolás mellett tanulok is, állatorvosnak tanulok a Szent István Egyetemen, van német nyelvű képzésük, ami megfelelő a számomra. Szabadidőmben szeretek síelni, hódeszkázni, és többek között az MMA is érdekel. Három különböző hangszeren is játszom, szóval mindenre nyitott vagyok, és élvezem, hogy azt tehetem, amihez a legjobban kedvem van.”

A KMH Budapest 2014/15-ös EWHL-mérkőzései:

2014. szeptember 27., 16.00: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK)
2014. október 4.: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT)
2014. október 18.: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest
2014. október 19.: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest
2014. november 1.: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA)
2014. november 2.: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA)
2014. november 15.: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest
2014. november 16.: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest
2014. november 22.: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT)
2014. december 6.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 7.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 13.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2014. december 14.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2015. január 17.: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK)
2015. január 24.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 14: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 15: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 21.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 28.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest
2015. március 1.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest

A KMH Budapest EWHL-kerete:

# Név Szül. év Állampolgárság
Kapusok:
14 Sabrina Czibor 1993 USA
1 Németh Anikó 1996 HUN
97 Poltzer Renáta 1997 HUN
92 Nina M. Riley 1992 USA
Védők:
25 Holzer Bernadett 1998 HUN
33 Inotay Júlia 1997 HUN
29 Kőszegi Petra 1996 HUN
90 Mima Markicevic 1990 CAN
2 Németh Bernadett 1996 HUN
28 Odnoga Lotti 1999 HUN
6 Pál Vanda 1997 HUN
22 Rozsnyai Henriett 1998 HUN
3 Tóth Enikő 1996 HUN
81 Samantha Woodward 1992 USA
Támadók:
77 Egyedi Noémi 1998 HUN
9 Farkas Nikolett 1991 HUN
78 Ferik Evelin 1994 HUN
24 Tiziana Cipriani Gadient 1995 SUI
93 Alex Gowie 1993 CAN
21 Junttila Jenni 1993 HUN
12 Pavuk Petra 1998 HUN
4 Somogyi Vivien 1995 HUN
23 Trencsényi Kitti 1992 HUN
7 Ungár Rebeka 1997 HUN

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum