

KMH Budapest?Sabres Vienna 1-6
A magyar csapat nagyon rossz napot fogott ki.
Az előzetesen tervezetthez képest kettővel kevesebb játékos lépett jégre a KMH-ban, a csapatkapitány Trencsényi Kitti és az egyik hátvéd, Holzer Bernadett sérülés miatt nem játszhatott. A mérkőzés egy Németh Anikó-védéssel indult, majd a következő cserében Gowie és Woodward veszélyeztette az osztrák kaput. A találkozó első perceiben főleg a magyar lányok támadtak, ám a 4. percben egy bécsi játékos kiugrott és megszerezte a vezetést a Sabresnek. A 6. percben Somogyi Vivien előtt adódott lehetőség, de az osztrák kapus védett. A 8. percben az egyik osztrák csatár megindult, becsapta védőjét és belőtte a második góljukat. A harmad közepén kiküldték két percre Egyedi Noémit, az emberhátrányt kivédekezte a KMH. A harmad hátralévő részében már egyértelműen a vendégek domináltak, 14. percben keresztvasat lőttek, Németh Anikó a többi próbálkozást védte. Az egyetlen komolyabb magyar támadás Dabasi Réka nevéhez fűződik, ám korongja sajnos nem jutott túl az osztrák kapuson.
A második játékrész elején kiegyenlített játék folyt. A 22. percben Németh Bernadett belőtte a korongot az osztrák harmadba, a kapu mögött Farkas Nikolett megküzdött érte, Pavuk elé tette, az osztrák kapus védett. Két perccel később Dabasi lövésébe tette bele az ütőjét Gowie, eredménytelenül. A 27. percben emberelőnybe kerültünk, ám sajnos az osztrákok azonnal kontráztak, így megszerezték harmadik góljukat. Az öt a négy elleni lehetőségnél Tóth és Gowie is lőtt, sikertelenül. A 33. percben megszületett a negyedik Sabres-találat, miután az egyik bécsi végigcselezte a magyar védelmet, egy perccel később pedig már öttel vezettek a vendégek. A harmad végén újabb magyar emberelőny jött, Tóth és Pavuk megmozdulásait érdemes kiemelni.
A záró húsz percben tudott a leginkább egyenrangú partnerként játszani a KMH. A 43. percben emberelőnybe kerültünk, ám az kihasználatlanul maradt. A harmad közepén hatalmas bravúrt mutatott be Németh Anikó, az 53. percben pedig megszületett a szépítőgól, Dabasi Réka az üresen álló Gowienak passzolt, aki belőtte a korongot az osztrák kapuba. A végjátékban egy perc eltéréssel Dabasi és Németh Anikó is kétperces büntetést kapott, a lányok kivédekezték a kettős hátrányt, az 5 a 4 elleni játékot viszont nem sikerült nekik. A Vienna Sabres 6-1-re nyert, amely két hét múlva BEK-tornán vesz részt Nyizsnyij Novgorodban. A KMH legközelebb december 6-án és 7-én lép jégre, amikor a Salzburg Eaglest fogadja.
Fotó: Somogyi Viktor
KMH Budapest: Németh A. (Riley) ? Pál, Tóth, Odnoga, Németh B., Csiszer ? Egyedi, Gowie, Ferik, Farkas, Woodward, Pavuk, Dettrich, Somogyi, Dabasi, Junttila.
A KMH Budapest 2014/15-ös EWHL-mérkőzései:
2014. szeptember 27., 14.30: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK) 3-4
2014. október 4., 17.00: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT) 0-3
2014. október 18., 20.00: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest 4-1
2014. október 19., 17.00: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest 2-3 h.
2014. november 1., 18.00: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA) 2-3
2014. november 2., 11.30: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA) 1-5
2014. november 15., 16.30: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest 2-3
2014. november 16., 12.15: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest 5-2
2014. november 22., 17.30: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT) 1-6
2014. december 6.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 7.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 13.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2014. december 14.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2015. január 17.: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK)
2015. január 24.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 14: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 15: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 21.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 28.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest
2015. március 1.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest
A KMH Budapest EWHL-kerete:
# | Név | Szül. év | Állampolgárság |
Kapusok: | |||
14 | Sabrina Czibor | 1996 | USA |
1 | Németh Anikó | 1996 | HUN |
97 | Poltzer Renáta | 1997 | HUN |
92 | Nina M. Riley | 1992 | USA |
Védők: | |||
Csiszer Sarolt | 1992 | HUN | |
25 | Holzer Bernadett | 1998 | HUN |
33 | Inotay Júlia | 1997 | HUN |
29 | Kőszegi Petra | 1996 | HUN |
90 | Mima Markicevic | 1990 | CAN |
2 | Németh Bernadett | 1996 | HUN |
28 | Odnoga Lotti | 1999 | HUN |
6 | Pál Vanda | 1997 | HUN |
22 | Rozsnyai Henriett | 1998 | HUN |
Szlaby Gyöngyi | 1988 | HUN | |
3 | Tóth Enikő | 1996 | HUN |
81 | Samantha Woodward | 1992 | USA |
Támadók: | |||
Dabasi Réka | 1996 | HUN | |
Dettrich Szilvia | 1991 | HUN | |
77 | Egyedi Noémi | 1998 | HUN |
9 | Farkas Nikolett | 1991 | HUN |
78 | Ferik Evelin | 1994 | HUN |
24 | Tiziana Cipriani Gadient | 1995 | SUI |
93 | Alex Gowie | 1993 | CAN |
21 | Junttila Jenni | 1993 | HUN |
12 | Pavuk Petra | 1998 | HUN |
4 | Somogyi Vivien | 1995 | HUN |
23 | Trencsényi Kitti | 1992 | HUN |
7 | Ungár Rebeka | 1997 | HUN |