KMH Budapest–Neuberg Highlanders 5-3

   

A magyar EWHL-csapat hozta első kötelező győzelmét az utolsó helyen álló neubergiekkel szemben.

A találkozót a Neuberg Highlanders kezdte aktívabban, az 5. percben Gowie gáncsolása miatt pedig emberelőnybe is került. Az emberhátrányt kivédekezte a KMH, sőt a kiegészülés után Somogyi Némethnek passzolt, aki bekkpárjának, Odnogának tette tovább a korongot. Odnoga megindult és csatárokat megszégyenítő módon kicselezett két védőt, majd bevarrta a korongot a bal felső sarokba (1-0). Két perccel később újabb magyar találat esett, Dabasi indult meg remekül, a góljánál Farkas és Rónai jegyzett asszisztot (2-0). A harmad közepén emberhátrányba kerültünk, amit kihasználtak a vendégek, Ballendine éles szögből Riley mamutjára lőtte a korongot, onnan pedig a saját kapujába került (2-1). Egy percen belül megérkezett rá a válasz, Odnoga passzából Dabasi megindult, lövését védte a kapus, a kipattanót viszont Farkas értékesítette (3-1). A harmad végén Trencsényit gáncsolták, emberelőnybe kerültünk, felálltunk, de nem használtuk ki.

kmhneh1

 

A 22. percben Skeats éles szögből leadott lövése bejutott a KMH kapujába Riley válla felett (3-2). A gól után a KMH hajtott az előnye növeléséért, majd a harmad közepétől csapkodóbbá vált a játék, felváltva támadtak a csapatok. Ebből mi jöttünk ki jobban, a 32. percben Dettrich passza után Trencsényi lövését még védte az osztrák kapus, ám a kipattanót Gowie belőtte (4-2). A harmad végén a Neuberg nyomott, jól jött a szünet lányainknak.

kmhneh2

A harmadik húsz perc is csapkodó játékkal indult, a 47. percben Rónai kiállítása nyomán emberhátrányba kerültünk, amit 27 másodperc alatt kihasználtak az osztrákok (4-3). Öt perccel később Odnoga Dabasinak passzolt, megindult, lőtt, majd saját kipattanójából gólt szerzett (5-3). Az 55. percben Trencsényi Kitti és egy Neuberg-játékos összecsaptak, mindketten 2 perces büntetést kaptak. Egy percre rá Farkas Nikolett szenvedett térdsérülést, hordágyon hagyta el a jeget. A KMH 5-3-ra nyert, vasárnap 11.30-tól újra összecsap a két együttes.

kmhneh3

Fotó: Somogyi Viktor

A KMH hétvégi kerete a Neuberg Highlanders elleni mérkőzésekre: Riley (Maruyama) – Tóth, Pál, Szlaby, Csiszer, Odnoga, Németh – Trencsényi, Dabasi, Ferik, Farkas, Somogyi, Ungár, Dettrich, Rónai, Lovics, Gadient, Gowie.

A KMH Budapest 2014/15-ös EWHL-mérkőzései:

2014. szeptember 27., 14.30: KMH Budapest–SKP Bratislava (SVK) 3-4
2014. október 4., 17.00: KMH Budapest–Sabres Vienna (AUT) 0-3
2014. október 18., 20.00: Neuberg Highlanders (AUT)–KMH Budapest 4-1
2014. október 19., 17.00: Neuberg Highlanders (AUT)–KMH Budapest 2-3 h.
2014. november 1., 18.00: KMH Budapest–Bozen Eagles (ITA) 2-3
2014. november 2., 11.30: KMH Budapest–Bozen Eagles (ITA) 1-5
2014. november 15., 16.30: DEC Salzburg Eagles (AUT)–KMH Budapest 2-3
2014. november 16., 12.15: DEC Salzburg Eagles (AUT)–KMH Budapest 5-2
2014. november 22., 17.30: KMH Budapest–Sabres Vienna (AUT) 1-6
2014. december 6., 15.00: KMH Budapest–DEC Salzburg Eagles (AUT) 2-3 h.
2014. december 7., 11.30: KMH Budapest–DEC Salzburg Eagles (AUT) 1-2 b.
2014. december 13., 19.00: Bozen Eagles (ITA)–KMH Budapest 3-0
2014. december 14., 11.00: Bozen Eagles (ITA)–KMH Budapest 6-0
2015. január 24., 13.30: KMH Budapest–SKP Bratislava (SVK) 2-1
2015. január 25., 11.30: KMH Budapest–SKP Bratislava (SVK) 2-1
2015. február 14: KMH Budapest–Neuberg Highlanders (AUT) 5-3
2015. február 15: KMH Budapest–Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 21.: SKP Bratislava (SVK)–KMH Budapest
2015. február 28.: Sabres Vienna (AUT)–KMH Budapest
2015. március 1.: Sabres Vienna (AUT)–KMH Budapest

A KMH Budapest EWHL-kerete:

# Név Szül. év Állampolgárság
Kapusok:
14 Sabrina Czibor 1996 USA
47 Maruyama Yumi 2000 HUN
97 Poltzer Renáta 1997 HUN
92 Nina M. Riley 1992 USA
Védők:
57 Csiszer Sarolt 1992 HUN
25 Holzer Bernadett 1998 HUN
33 Inotay Júlia 1997 HUN
29 Kőszegi Petra 1996 HUN
90 Mima Markicevic 1990 CAN
2 Németh Bernadett 1996 HUN
28 Odnoga Lotti 1999 HUN
6 Pál Vanda 1997 HUN
22 Rozsnyai Henriett 1998 HUN
88 Szlaby Gyöngyi 1988 HUN
3 Tóth Enikő 1996 HUN
81 Samantha Woodward 1992 USA
Támadók:
52 Dabasi Réka 1996 HUN
44 Dettrich Szilvia 1991 HUN
77 Egyedi Noémi 1998 HUN
9 Farkas Nikolett 1991 HUN
78 Ferik Evelin 1994 HUN
24 Tiziana Cipriani Gadient 1995 SUI
93 Alex Gowie 1993 CAN
21 Junttila Jenni 1993 HUN
48 Lovics Réka 1993 HUN
12 Pavuk Petra 1998 HUN
22 Rónai Alexandra 1993 HUN
4 Somogyi Vivien 1995 HUN
23 Trencsényi Kitti 1992 HUN
7 Ungár Rebeka 1997 HUN

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 2-3 HVÉGE
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 3-4VÉGE
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 4-3VÉGE
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN 5-3VÉGE
MK 18:30 FTCUTE 2-2VÉGE
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
december 9., péntek
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
december 10., szombat
SHL 15:15 RBKSKE 
    • SPORT 2
AL 19:00 FTCSZG 
AL 21:00 ETODBF 
december 11., vasárnap
VB20 13:00 HUNDEN 
EL 17:30 SCCGYE 
ICEHL 17:30 AVSPUS 
EL 17:40 BJAMIS 
AL 18:00 WRMASP 
EL 18:00 UTEFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
AL 20:00 LHLIKO 
december 12., hétfő
VB20 16:30 HUNKAZ 
Partnerünk
Archívum