Németország?Egyesült Államok 1-3

   

Az amerikaiak győzelme miatt a szlovákok bánkódhatnak leginkább, hiszen lemaradtak a negyeddöntőről.

A németek kiheverték a Kanadától elszenvedett 1-8-at, a meccs elejétől összeszedetten álltak bele a másik ? a juharlevelesekénél semmivel sem szerényebb kerettel felálló ? tengerentúli együttes elleni küzdelembe. Annyira, hogy ennek meg is lett az eredménye a 12. percben, amikor Kane-ék egy nehezen megszerzett korongot még a saját harmadukban elveszítettek, Draisaitl okosan Tiffelshez passzolt, ő meg ügyesen fejezte be, 1-0. A vezetés nem sokáig tartott, két perccel később Clayton Keller lövésébe a lehető legtökéletesebben kapott bele James van Riemsdyk, bement az újfent kiválóan védő Niederberger lábai között, 1-1. A második játékrészben is egyenlő erők küzdöttek, és a kimaradt helyzetek számában is hozták az egált. Plachta perdített a felső vasra, Eichel szólóját fogta hatalmas bravúrral a német kapus, Draisaitl adott könnyelműen perfekt gólpasszt Larkinnak, aki továbbtette, ám van Riemsdyk azonban mellé tolta, Michaelis nem tudtott túljárni Corey Schneider eszén. A harmadik felvonásban ment tovább az ide-oda hoki, fölöttébb komoly lehetőségekkel. Az 51. percben van Riemsdyk adott zseniális korongot a berobbanó Larkinnak, aki gyors igazítás után bevágta a rövidbe, 1-2. Az 55. percben a németek csúnyán elcserélték magukat, másodpercekig voltak fent hatan, az előnyt némi erőfeszítések árán sikerült kijátszani Eichelre, elemi erővel bombázott a csatár a német kapuba, 1-3.

Ezzel az eredménnyel mind a két csapat biztos negyeddöntős, hiszen Szlovákia már egyiküket sem érheti utol. A házigazda hiába győzte le elsőre éppen az Egyesült Államokat, számára az utolsó csoportmeccsel ? kedden a dánokkal játszanak ? véget ér a világbajnokság.

Az A csoport állása:

1. USA 14 (6 mérkőzés)
2. Finnország 13 pont (5)
3. Kanada 12 (5)
4. Németország 12 (6)
5. Szlovákia 9 (6)
6. Dánia 5 (5)
7. Franciaország 1 (5)
8. Nagy-Britannia 0 (6)

A B csoport állása:

1. Oroszország 15 pont (5 mérkőzés)
2. Csehország 15 (6)
3. Svédország 12 (5)
4. Svájc 12 (5)
5. Lettország 6 (5)
6. Norvégia 6 (6)
7. Ausztria 0 (6)
8. Olaszország 0 (6)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország?Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország?Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA?Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország?Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia?Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc?Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország?Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország?Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia?Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia?Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA?Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország?Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia?Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország?Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia?Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország?Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország?Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA?Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia?Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia?Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia?Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország?Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország?Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc?Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA?Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc?Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország?Szlovákia 3-2
2019. május 15., 20:15 Oroszország?Olaszország 10-0
2019. május 16., 16:15 Kanada?Franciaország 5-2
2019. május 16., 16:15 Svédország?Ausztria 9-1
2019. május 16., 20:15 Finnország?Dánia 3-1
2019. május 16., 20:15 Csehország?Lettország 6-3
2019. május 17., 16:15 Franciaország?Szlovákia 3-6
2019. május 17., 16:15 Ausztria?Norvégia 3-5
2019. május 17., 20:15 Finnország?Nagy-Britannia 5-0
2019. május 17., 20:15 Csehország?Olaszország 8-0
2019. május 18., 12:15 Dánia?USA 1-7
2019. május 18., 12:15 Lettország?Oroszország 1-3
2019. május 18., 16:15 Kanada?Németország 8-1
2019. május 18., 16:15 Olaszország?Norvégia 1-7
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-7
2019. május 18., 20:15 Svédország?Svájc 4-3
2019. május 19., 16:15 Németország?USA
2019. május 19., 16:15 Ausztria?Csehország
2019. május 19., 20:15 Franciaország?Finnország
2019. május 19., 20:15 Svájc?Oroszország Sport 2
2019. május 20., 16:15 Franciaország?Nagy-Britannia
2019. május 20., 16:15 Svédország?Lettország
2019. május 20., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2019. május 20., 20:15 Ausztria?Olaszország
2019. május 21., 12:15 Finnország?Németország
2019. május 21., 12:15 Csehország?Svájc Sport 2
2019. május 21., 16:15 Szlovákia?Dánia Sport 2
2019. május 21., 16:15 Norvégia?Lettország
2019. május 21., 20:15 Kanada?USA Sport 2
2019. május 21., 20:15 Svédország?Oroszország
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum