Csehország–Svédország 5-2

 

A legutóbbi két vb győztese kikapott a csehekkel szemben a péntek esti pozsonyi rangadón.

A szövetségi kapitányok csak 2 kapust és 18 mezőnyjátékost neveztek, így szabadon hagytak 1 kapus-, valamint 4 mezőnyjátékos-helyet. Csehország kapujában Bartosak állt, míg Svédországnál Lundqvist kapott lehetőséget. Csehország a 2. percben megszerezte a vezetést, Vrána talált be Kubalík passzából a címvédő kapujába. Az első harmad folytatásában is a szinte hazai pályán játszó csehek jégkorongoztak jobban. A második játékrészre egy agilis Svédország érkezett, ami eredményre vezetett. Előbb a 24. másodpercben Hörnqvist lőtte be fonákkal a saját kipattanóját, aztán két és fél percre rá a háromkoronások kihasználtak egy emberelőnyt, Gustafsson kék vonalas bombájába Linbdlom ért bele közvetlenül Bartosák előtt. A folytatásban paprikás hangulatban folyt a játék. A 37. percben némileg váratlanul egyenlített Csehország, Kovár keresztpasszát az üresen érkező Kubalík lőtte be. Akárcsak az első két harmadban, a harmadikban is korán esett gól: a 33. másodpercben Frolík egy kapu előtti kavarodás során újra vezetéshez juttatta a cseheket. Az 56. percben 4 a 4 ellen játszottak a csapatok, amikor Hronek korongot szerzett a saját harmadában, kiugratta a támadó kék vonalnál lévő Vránát, aki meglőtte önmaga 2., csapata 4. gólját. Ezt követően Lundqvist lekorcsolyázott, ami arra volt elég, hogy Kovár beállítsa az 5-2-es végeredményt.

Csehországra szombat este Norvégia, Svédországra vasárnap Olaszország vár.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 10., 16:15 Finnország–Kanada 3-1
2018. május 10., 16:15 Oroszország–Norvégia 5-2
2018. május 10., 20:15 USA–Szlovákia 1-4
2018. május 10., 20:15 Csehország–Svédország Sport 2
2018. május 11., 12:15 Dánia–Franciaország
2018. május 11., 12:15 Svájc–Olaszország
2018. május 11., 16:15 Németország–Nagy-Britannia
2018. május 11., 16:15 Lettország–Ausztria
2018. május 11., 20:15 Szlovákia–Finnország
2018. május 11., 20:15 Norvégia–Csehország
2018. május 12., 12:15 USA–Franciaország
2018. május 12., 12:15 Oroszország–Ausztria Sport 2
2018. május 12., 16:15 Dánia–Németország
2018. május 12., 16:15 Olaszország–Svédország
2018. május 12., 20:15 Nagy-Britannia–Kanada
2018. május 12., 20:15 Lettország–Svájc
2018. május 13., 16:15 Oroszország–Csehország Sport 2
2018. május 13., 16:15 USA–Finnország
2018. május 13., 20:15 Szlovákia–Kanada Sport 2
2018. május 13., 20:15 Norvégia–Svédország
2018. május 14., 16:15 Nagy-Britannia–Dánia
2018. május 14., 16:15 Olaszország–Lettország
2018. május 14., 20:15 Németország–Franciaország
2018. május 14., 20:15 Svájc–Ausztria
2018. május 15., 16:15 USA–Nagy-Britannia
2018. május 15., 16:15 Svájc–Norvégia
2018. május 15., 20:15 Németország–Szlovákia Sport 2
2018. május 15., 20:15 Oroszország–Olaszország
2018. május 16., 16:15 Kanada–Franciaország
2018. május 16., 16:15 Svédország–Ausztria
2018. május 16., 20:15 Finnország–Dánia
2018. május 16., 20:15 Csehország–Lettország Sport 2
2018. május 17., 16:15 Franciaország–Szlovákia
2018. május 17., 16:15 Ausztria–Norvégia
2018. május 17., 20:15 Finnország–Nagy-Britannia Sport 2
2018. május 17., 20:15 Csehország–Olaszország
2018. május 18., 12:15 Dánia–USA
2018. május 18., 12:15 Lettország–Oroszország
2018. május 18., 16:15 Kanada–Németország
2018. május 18., 16:15 Olaszország–Norvégia
2018. május 18., 20:15 Nagy-Britannia–Szlovákia
2018. május 18., 20:15 Svédország–Svájc Sport 2
2018. május 19., 16:15 Németország–USA
2018. május 19., 16:15 Ausztria–Csehország
2018. május 19., 20:15 Franciaország–Finnország
2018. május 19., 20:15 Svájc–Oroszország Sport 2
2018. május 20., 16:15 Franciaország–Nagy-Britannia
2018. május 20., 16:15 Svédország–Lettország
2018. május 20., 20:15 Kanada–Dánia Sport 2
2018. május 20., 20:15 Ausztria–Olaszország
2018. május 21., 12:15 Finnország–Németország
2018. május 21., 12:15 Csehország–Svájc Sport 2
2018. május 21., 16:15 Szlovákia–Dánia Sport 2
2018. május 21., 16:15 Norvégia–Lettország
2018. május 21., 20:15 Kanada–USA Sport 2
2018. május 21., 20:15 Svédország–Oroszország
2018. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2018. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2018. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2018. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 20., szerda
EWHL 13:35 KMHAJA 5-2VÉGE
U21 14:40 PHCFTC 3-1VÉGE
EBJL 15:15 OKRMAC 5-2VÉGE
MK 18:00 UTEFTC 1-3VÉGE
MK 18:30 DEBMAC 2-5VÉGE
MK 18:30 TITMIS 2-6VÉGE
EBJL 19:00 ETOOKW 7-4VÉGE
U21 19:05 DABKMH 5-3VÉGE
BL 20:00 RBMJUM 
    • SPORT 2
november 21., csütörtök
KHL 17:30 AVGAVT 
    • SPORT 1
U21 18:40 VASETO 8-1VÉGE
november 22., péntek
EBJL   EHLETO 
EBJL 13:40 AVSRBS 
EBJL 16:40 MISKAC 
EL 17:30 BRAFTC 4-3 BVÉGE
EL 17:30 SCCUTE 5-4VÉGE
EXL 17:30 BBYMAC 4-3VÉGE
EBJL 17:40 VASZNO 
EBJL 18:00 UTEVIC 
EL 18:00 DABTIT 6-2VÉGE
EL 18:00 HKBVAS 7-2VÉGE
EL 18:30 DEBGYE 4-3 BVÉGE
EXL 18:30 MISSBA 6-3VÉGE
EBEL 19:15 AVSRBS 3-5VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBJL 19:40 DHKEHC 
november 23., szombat
EWSC 09:15 AJAKMH 
U18 12:00 DABSZG 
EBJL 12:30 ETOEHL 
EBJL 12:30 MISRBS 
EBJL 14:30 AVSOKR 
EBJL 15:30 UTEKAC 
EBJL 16:20 MACVIC 
U18 17:20 KMHÓHA 
EWHL 17:25 MACHVI 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 SCCFTC 
U21 17:40 MACETO 
EBJL 18:30 DHKZNO 
november 24., vasárnap
U21   AVSMIS 
EBJL 10:00 MISVIC 
EBJL 11:45 AVSKAC 
EBJL 12:00 UTERBS 
EBJL 13:00 DHKZNO 
EBJL 13:30 MACOKR 
EWHL 14:40 HVIMAC 
EBEL 17:30 ZNOAVS 
EL 17:30 TITHKB 
EXL 17:30 MACZVO 
    • DIGI SPORT 2
EXL 17:30 MISNZÁ 
EL 17:40 VASGYE 
U21 18:00 FTCDAB 
Partnerünk