Svájc–Norvégia 4-1

   

A legutóbbi világbajnokság ezüstérmese megőrizte hibátlan mérlegét, sikerével komoly lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

Svájc a százszázalékos formája megőrzéséért, míg Norvégia az első pontjaiért lépett jégre. Az első gólra öt és fél percet kellett várni, Bertschy meglátta az üresen érkező Ambühlt, aki egy szép csel után fonákkal betalált Holm kapujába. A folytatásban is fölényben játszottak a svájciak, nyomásuk a második harmad elején érett újabb góllá: Hischier bemutatta, hogy megkerüli a kaput, ám az NHL-csatár visszafordult és betuszkolta a korongot a másik irányba néző kapus mamutjánál. Az összecsapás harmadik találatára a harmadik játékrész közepéig kellett várni, Martschini lecsapott egy rossz norvég keresztpasszra, önzetlen volt, az érkező Hofmann-nak passzolt, aki közelről eredményes volt. Négy perccel a vége előtt Genazzi a bedobópontról meglőtte a negyedik svájci gólt. Genoni két percre járt a shutouttól, amikor Lindström góllal zárta a szólóját, amivel szépített Norvégia.

Svájc 4-1-re győzött, 4 mérkőzés után 20:2-es gólaránnyal vezeti a pozsonyi csoportot, ám a neheze még csak most jön: sorrendben Svédország, Oroszország és Csehország vár rá.

Az A csoport állása:

1. Németország 9 pont (3 mérkőzés)
2. USA 8 (4)
3. Finnország 7 (3)
4. Kanada 6
5. Dánia 5 (3)
6. Szlovákia 3 (3)
7. Franciaország 1 (3)
8. Nagy-Britannia 0 (4)

A B csoport állása:

1. Svájc 12 pont (4 mérkőzés)
2. Oroszország 9 (3)
3. Csehország 6 (3)
4. Lettország 6 (3)
5. Svédország 6 (3)
6. Ausztria 0 (3)
7. Norvégia 0 (4)
8. Olaszország 0 (3)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2019. május 10., 16:15 Finnország–Kanada 3-1
2019. május 10., 16:15 Oroszország–Norvégia 5-2
2019. május 10., 20:15 USA–Szlovákia 1-4
2019. május 10., 20:15 Csehország–Svédország 5-2
2019. május 11., 12:15 Dánia–Franciaország 5-4 h.
2019. május 11., 12:15 Svájc–Olaszország 9-0
2019. május 11., 16:15 Németország–Nagy-Britannia 3-1
2019. május 11., 16:15 Lettország–Ausztria 5-2
2019. május 11., 20:15 Szlovákia–Finnország 2-4
2019. május 11., 20:15 Norvégia–Csehország 2-7
2019. május 12., 12:15 USA–Franciaország 7-1
2019. május 12., 12:15 Oroszország–Ausztria 5-0
2019. május 12., 16:15 Dánia–Németország 1-2
2019. május 12., 16:15 Olaszország–Svédország 0-8
2019. május 12., 20:15 Nagy-Britannia–Kanada 0-8
2019. május 12., 20:15 Lettország–Svájc 1-3
2019. május 13., 16:15 Oroszország–Csehország 3-0
2019. május 13., 16:15 USA–Finnország 3-2 h.
2019. május 13., 20:15 Szlovákia–Kanada 5-6
2019. május 13., 20:15 Norvégia–Svédország 1-9
2019. május 14., 16:15 Nagy-Britannia–Dánia 0-9
2019. május 14., 16:15 Olaszország–Lettország 0-3
2019. május 14., 20:15 Németország–Franciaország 4-1
2019. május 14., 20:15 Svájc–Ausztria 4-0
2019. május 15., 16:15 USA–Nagy-Britannia 6-3
2019. május 15., 16:15 Svájc–Norvégia 4-1
2019. május 15., 20:15 Németország–Szlovákia Sport 2
2019. május 15., 20:15 Oroszország–Olaszország
2019. május 16., 16:15 Kanada–Franciaország
2019. május 16., 16:15 Svédország–Ausztria
2019. május 16., 20:15 Finnország–Dánia
2019. május 16., 20:15 Csehország–Lettország Sport 2
2019. május 17., 16:15 Franciaország–Szlovákia
2019. május 17., 16:15 Ausztria–Norvégia
2019. május 17., 20:15 Finnország–Nagy-Britannia Sport 2
2019. május 17., 20:15 Csehország–Olaszország
2019. május 18., 12:15 Dánia–USA
2019. május 18., 12:15 Lettország–Oroszország
2019. május 18., 16:15 Kanada–Németország
2019. május 18., 16:15 Olaszország–Norvégia
2019. május 18., 20:15 Nagy-Britannia–Szlovákia
2019. május 18., 20:15 Svédország–Svájc Sport 2
2019. május 19., 16:15 Németország–USA
2019. május 19., 16:15 Ausztria–Csehország
2019. május 19., 20:15 Franciaország–Finnország
2019. május 19., 20:15 Svájc–Oroszország Sport 2
2019. május 20., 16:15 Franciaország–Nagy-Britannia
2019. május 20., 16:15 Svédország–Lettország
2019. május 20., 20:15 Kanada–Dánia Sport 2
2019. május 20., 20:15 Ausztria–Olaszország
2019. május 21., 12:15 Finnország–Németország
2019. május 21., 12:15 Csehország–Svájc Sport 2
2019. május 21., 16:15 Szlovákia–Dánia Sport 2
2019. május 21., 16:15 Norvégia–Lettország
2019. május 21., 20:15 Kanada–USA Sport 2
2019. május 21., 20:15 Svédország–Oroszország
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 1
2019. május 23., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2019. május 23., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (22:45)
2019. május 25., 15:15 elődöntő Sport 2
2019. május 25., 19:15 elődöntő Sport 2
2019. május 26., 15:45 bronzmérkőzés Sport 1
2019. május 26., 20:15 döntő Sport 1

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., kedd
UPV 18:00 H17H16 0-5VÉGE
VÁL 19:00 HUNKOR 2-1 HVÉGE
EBEL 19:15 AVSHCB 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 1
BL 20:00 RBMDIF 
    • SPORT 2
december 11., szerda
EIHC 16:00 FRAJPN 4-2VÉGE
UPV 18:00 H16H17 4-3 HVÉGE
EIHC 19:30 UKRBLR 1-4VÉGE
december 12., csütörtök
NŐI 12:30 HUNCZE 1-4VÉGE
UPV 13:45 H17H16 2-3 BVÉGE
EIHC 16:00 BLRKOR 6-5 HVÉGE
NU18 19:00 HUNPOL ÉLŐ
U18 19:00 HUNDEN ÉLŐ
VB20 19:00 HUNUKR 1-0ÉLŐ
EIHC 19:30 HUNJPN 0-0ÉLŐ
december 13., péntek
NŐI 12:30 HUNFRA 
EIHC 16:00 KORUKR 
NU18 19:00 HUNCZE 
U18 19:00 HUNNOR 
EIHC 19:30 HUNFRA 
    • M4 SPORT (20:00)
december 14., szombat
VB20 12:00 HUNEST 
EIHC 12:30 A3B3 
U18 14:00 HUNSVK 
NU18 15:30 HUNSVK 
EIHC 16:00 A2B2 
EIHC 19:30 A1B1 
december 15., vasárnap
NŐI   HUN
VB20 15:30 HUNPOL 
Partnerünk