A jógának nincs köze a lazításhoz

 

Technikai problémái áthidalása után megérkezett Molnár Mónika második kanadai beszámolója.

“Sajnos az egyik csapattársam ráöntötte az italát a gépemre, most is a szobatársam laptopjáról írok – kezdte a beszámolóját Molnár Mónika. – Az októberi hónap igen gazdag volt eseményekben. Sok meccset játszottunk, mégpedig igen magas szintű ellenfelek ellen, és egy edzőváltáson is átmentünk, ami további változtatásokat eredményezett. Az edzések most meg keményebbek, sok korcsolyázással és sokkal összetettebb, szellemileg jobban megterhelő gyakorlatokkal. A száraz edzéseinket most már személyi edzők vezetik, akik az úgynevezett APS-től (Athlete Performance Systems) jöttek, ami egy igen jó hírnevű vállalkozás. Számos NHL-játékost és olimpiai sportolókat edzettek és edzenek jelenleg is. Ezek az edzők minden reggel jönnek és edzenek minket a saját edzőtermünkben, illetve csütörtökönként (amikor is reggel 7-kor van jeges edzésünk) este mi megyünk az ő kondijukba. Minden második héten jógázni is járunk, ami sokkal nehezebb, mint amire számítottam. Köze nincs a lazításhoz és a nyújtáshoz, úgyhogy minden tiszteletem az anyukámnak, aki legalább 10 éven keresztül jógázott.

Ami a meccseket illeti, a csapatunk nagyon jól szerepel. Az edzőváltás nem volt túl nagy hatással a csapatra. Pár fiatalabb játékost leszámítva mindenki jól kezelte a változást és hamar visszaálltunk a régi kerékvágásba. Sőt, a következő tornát meg is nyertük, amihez az egyik nagy riválisunkkal, az Appleby College-dzsal kellett megküzdenünk.

molnarmoni6

Ezek után november végén egy újabb nagy torna várt ránk az Egyesült Államokban, a Clarkson Showcase. Ezen torna előtt még játszottunk egy edzőmeccset az egyik helyi csapat ellen, megvertük őket 6-0-ra. Ezek után a Clarkson Showcase Potsdamban, New York államban volt megrendezve. Ez egy nagy lehetőség volt mindannyiunk számára, hiszen nagyon sok egyetemi edző volt ott, akik új játékosokat keresnek a következő szezonra, és akik igen nagy összegű ösztöndíjakat is adhatnak ki. Sajnos az eredményeink nem tükrözik azt, hogy milyen jól játszottunk, mivel nem végeztünk valami előkelő helyen, ugyanakkor a csapat nagyon jó formában volt. Teszem hozzá, az ellenfeleink között volt két olyan csapat, amelyik idén a három legjobb amerikai U19-es női csapat közé lett rangsorolva, közülük egy nagyon szoros meccset játszottunk a ranglistavezető NAHA ellen.

A következő meccsünk 17-én lesz egy másik helyi csapat ellen, aki tavaly nagy riválisunk is volt, a Barrie Sharks. Egy nappal később az éves Coaches vs. Team meccs jön, ahol nyilvánvalóan az edzőink és az ő baráti körük ellen játszunk egy meccset, a karácsonyi szünet előtt. 19-én pedig én is utazom haza, majd január elsején jövök vissza, mivel 3-án egy másik nagyon fontos tornán fogunk reszt venni, a Waterloo Showcase-en.

molnarmoni5

A lányoknak sok szerencsét kívánok a Winter Classic-meccsre, remélem, hogy ezúttal nem keverednek olyan nagy hírű bunyóba, mint múltkor. Azért mondom, hogy nagy hírű, mert még Kanadába is hamar eljött a híre a szerencsétlen végkimenetelnek, ugyanis nekem az osztrák származású csapattársam mesélt a balhéról a meccs estéjén.”

Női légiósaink a világban:

Kanada
Molnár Mónika védő 1995 Scanlon Creek Academy
Trencsényi Kitti védő 1992 University of Calgary
Nagy-Britannia
Rónai Alexandra támadó 1993 Guildford Lightining
Németország
Nagy Orsolya támadó 1996 Jungadler Mannheim
Puskás Eszter védő 1998 FASS Berlin
Oroszország
Gasparics Fanni támadó 1994 Fakel Korkino
Huszák Alexandra támadó 1995 Fakel Korkino
Kiss-Simon Franciska védő 1995 Fakel Korkino
Svájc
Jókai Szilágyi Kinga támadó 1997 SC Weinfelden
Jókai Szilágyi Zsófia támadó 1992 SC Weinfelden
Svédország
Brgles Nóra támadó 1991 Segeltorps IF
Szlovákia
Csiszer Sarolt védő 1992 Sarisanska Presov
Csiszér Tímea támadó 1989 Spisska Nová Ves
Farkas Nikolett támadó 1991 Spisska Nová Ves
Szigeti Ágnes kapus 1990 Spisska Nová Ves
Szlaby Gyöngyi védő 1988 Sarisanska Presov
Tóth Enikő védő 1996 Spisska Nová Ves
USA
Pál Vanda védő 1997 Wooster Oilers

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk