A vállammal minden rendben van

   

Krivi Kriszti a klubjával együtt jól teljesít, a Jégpalotában megrendezésre kerülő tornán viszont szembetalálja magát néhány csapattársával.

“Szerencsére a vállammal kapcsolatban minden rendben van, most már egyre ritkábban fáj. A december nagyon jól telt számomra, jó volt újra a családommal lenni. Klubszinten is jól telt az év utolsó hónapja, a ZKHm Zvolen elleni 13-0-s győzelem során 1 emberelőnyös gólt lőttem, valamint egy gólpasszt adtam.

Január 9-én és 10-én edzőmeccset játszottunk Lengyelország női U18-as válogatottjával. Az első meccsen 5-3-ra, a másodikon 5-1-re nyertünk. Január 17-én volt az első 2015-ös bajnoki meccsünk, ezen 10-0-ra vertük a Petrzalka Bratislavát, csapatom sikeréhez egy assziszttal járultam hozzá. A legutóbbi meccset 4-1-re nyerünk Eperjesen. Jelenleg itthon vagyok a válogatottnál, pár napig a lakótársam is itt edzett velem, aki most készül a divízió 2/B hongkongi selejtezőjére Törökországgal. Nagyon izgatottan várom a Négy Nemzet Tornát, mert három csapattársam is ott lesz, egy a francia, kettő pedig a szlovák válogatottal. Nagyon jó, de egyben furcsa érzés lesz ellenük játszani.”

krivi14

Női légiósaink a világban:

Név Poszt Szül. év 2014/15-ös csapat
Kanada
Németh Anikó kapus 1996 Hockey Training Institute Barrie
Pártos Réka támadó 1996 Hockey Training Institute Barrie
Németország
Nagy Orsolya támadó 1996 Mad Dogs Mannheim
Puskás Eszter támadó 1998 FASS Berlin
Oroszország
Gasparics Fanni támadó 1994 Beilje Medvegyici
Huszák Alexandra támadó 1995 Beilje Medvegyici
Kiss-Simon Franciska védő 1995 Beilje Medvegyici
Svédország
Brgles Nóra támadó 1991 SDE Stockholm
Jókai Szilágyi Zsófia támadó 1992 MSSK Pitea
Szlovákia
Csiszér Tímea támadó 1989 Spisska Nová Ves
Krivi Kriszti támadó 1996 ZHK Poprad
Szigeti Ágnes kapus 1990 Spisska Nová Ves
USA
Barna Réka támadó 1990 Quarry Cats
Molnár Mónika védő 1995 Mville Valiants

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum