Amisokkal jégkorongoztam a hátsó kertben

Amerikai légiósunk, Pál Vanda újabb élményekkel gyarapodott. Egy nem is akármilyen góljáról pedig videót is tudunk mutatni.

“A karácsonyom és a szilveszterem jól telt, a tanulás is jól megy, viszont a hokiban történtek változások ? kezdte beszámolóját Pál Vanda. ? Az egyik legjobb játékosunk, egy center, eltörte a lábát és így kevesebb centerünk lett. Az edző úgy gondolta, hogy én lennék a legmegfelelőbb a pozíció betöltésére. Azóta többnyire centert játszok, de ha kell, akkor hátvédet is. Nagyon örültem ennek a cserének, mert így több pozícióban is kipróbálhatom magam és új dolgokat is tanulok.

Általában minden hétvégén két meccsünk van. Ezek a meccsek High School Varsity-csapatok elleniek. Két hete játszottunk a Jackson csapatával, akik a legjobbak a ligánkban. A meccset nem nyertük meg, viszont a második harmad feléig nem tudtak gólt lőni nekünk, és így egy jó meccset játszottunk. Az edzőnk megdicsért a meccs után, majd közölte, hogy a legtöbb játékosuk 1994-es születésű volt. Úgyhogy tulajdonképpen én egy ifiligában játszom, ami egy kicsit ijesztően hangzik, de helyt tudok állni.

Nemrég egy tornán vettünk részt Daytonban. Az első meccsünkön a West Virginia Wild ellen játszottunk, 7-0-ra nyertünk. Azon a meccsen én lettem az MVP, a legértékesebb játékos, amit az ellenfél csapata ítélt nekem. A tornán viszont sajnos nem végeztünk jó helyen, a másik három meccset elveszítettük. Gólt ugyan akkor még nem lőttem, de volt nagyon sok jó lövésem, az asszisztokat gyűjtöttem.

Az elmúlt héten a vasárnapi meccsen a Vikings ellen léptünk jégre, nyertünk 4-2-re és én lőttem a negyedik gólt (a videón 1:05-től látható Pál Vanda gólja ? K. I.).

A hétfői meccsen ismételten a liga legjobbja, Jackson csapatával találkoztunk, 4-0-ra kikaptunk, de a második harmad feléig 0-0 volt az állás, tehát ismételten elégedettek lehettünk magunkkal.

A napokban az iskolában a kémiatanárom óra közben megszólalt, hogy “Te, Vanda, a szomszédomnak van egy hokipályája a hátsó kertben, mondtam neki, hogy te hokizol és meghívott játszani téged is.” Én meg úgy gondoltam, a hokipálya a hátsó kertben biztosan valami kicsi, egy harmadnál kisebb pálya. Hát nem. Odaértem, és láthattam, hogy egy hivatalos szabványméretű pálya vár rám. Nagyon komoly kis otthoni pálya volt, világítás, normális kapuk, meg minden. És a legjobb az egészben az volt, hogy amis emberekkel játszottunk. A legtöbb amis Ohióban él, általában semmilyen modern technológiát nem használnak és hagyományos módszerek szerint élnek. A vallásuk nagyon szigorú és meg van szabva, hogy milyen ruhákat hordhatnak. Ezek az emberek (2 család, 15 ember) három éve jégkorongoznak, és volt köztük, aki meglepően jól hokizott.

A hétvégén Indianapolisba megyünk egy tornára, nagyon várom már, hogy az első gólom után jöjjön a többi is.”

Női légiósaink a világban: