Amisokkal jégkorongoztam a hátsó kertben

   

Amerikai légiósunk, Pál Vanda újabb élményekkel gyarapodott. Egy nem is akármilyen góljáról pedig videót is tudunk mutatni.

“A karácsonyom és a szilveszterem jól telt, a tanulás is jól megy, viszont a hokiban történtek változások ? kezdte beszámolóját Pál Vanda. ? Az egyik legjobb játékosunk, egy center, eltörte a lábát és így kevesebb centerünk lett. Az edző úgy gondolta, hogy én lennék a legmegfelelőbb a pozíció betöltésére. Azóta többnyire centert játszok, de ha kell, akkor hátvédet is. Nagyon örültem ennek a cserének, mert így több pozícióban is kipróbálhatom magam és új dolgokat is tanulok.

Általában minden hétvégén két meccsünk van. Ezek a meccsek High School Varsity-csapatok elleniek. Két hete játszottunk a Jackson csapatával, akik a legjobbak a ligánkban. A meccset nem nyertük meg, viszont a második harmad feléig nem tudtak gólt lőni nekünk, és így egy jó meccset játszottunk. Az edzőnk megdicsért a meccs után, majd közölte, hogy a legtöbb játékosuk 1994-es születésű volt. Úgyhogy tulajdonképpen én egy ifiligában játszom, ami egy kicsit ijesztően hangzik, de helyt tudok állni.

Nemrég egy tornán vettünk részt Daytonban. Az első meccsünkön a West Virginia Wild ellen játszottunk, 7-0-ra nyertünk. Azon a meccsen én lettem az MVP, a legértékesebb játékos, amit az ellenfél csapata ítélt nekem. A tornán viszont sajnos nem végeztünk jó helyen, a másik három meccset elveszítettük. Gólt ugyan akkor még nem lőttem, de volt nagyon sok jó lövésem, az asszisztokat gyűjtöttem.

Az elmúlt héten a vasárnapi meccsen a Vikings ellen léptünk jégre, nyertünk 4-2-re és én lőttem a negyedik gólt (a videón 1:05-től látható Pál Vanda gólja ? K. I.).

A hétfői meccsen ismételten a liga legjobbja, Jackson csapatával találkoztunk, 4-0-ra kikaptunk, de a második harmad feléig 0-0 volt az állás, tehát ismételten elégedettek lehettünk magunkkal.

A napokban az iskolában a kémiatanárom óra közben megszólalt, hogy “Te, Vanda, a szomszédomnak van egy hokipályája a hátsó kertben, mondtam neki, hogy te hokizol és meghívott játszani téged is.” Én meg úgy gondoltam, a hokipálya a hátsó kertben biztosan valami kicsi, egy harmadnál kisebb pálya. Hát nem. Odaértem, és láthattam, hogy egy hivatalos szabványméretű pálya vár rám. Nagyon komoly kis otthoni pálya volt, világítás, normális kapuk, meg minden. És a legjobb az egészben az volt, hogy amis emberekkel játszottunk. A legtöbb amis Ohióban él, általában semmilyen modern technológiát nem használnak és hagyományos módszerek szerint élnek. A vallásuk nagyon szigorú és meg van szabva, hogy milyen ruhákat hordhatnak. Ezek az emberek (2 család, 15 ember) három éve jégkorongoznak, és volt köztük, aki meglepően jól hokizott.

A hétvégén Indianapolisba megyünk egy tornára, nagyon várom már, hogy az első gólom után jöjjön a többi is.”

Női légiósaink a világban:

Kanada
Molnár Mónika védő 1995 Scanlon Creek Academy
Trencsényi Kitti védő 1992 University of Calgary
Nagy-Britannia
Rónai Alexandra támadó 1993 Guildford Lightining
Németország
Nagy Orsolya támadó 1996 Jungadler Mannheim
Puskás Eszter védő 1998 FASS Berlin
Oroszország
Gasparics Fanni támadó 1994 Fakel Korkino
Huszák Alexandra támadó 1995 Fakel Korkino
Kiss-Simon Franciska védő 1995 Fakel Korkino
Svájc
Jókai Szilágyi Kinga támadó 1997 SC Weinfelden
Jókai Szilágyi Zsófia támadó 1992 SC Weinfelden
Svédország
Brgles Nóra támadó 1991 Segeltorps IF
Szlovákia
Csiszer Sarolt védő 1992 Sarisanska Presov
Csiszér Tímea támadó 1989 Spisska Nová Ves
Farkas Nikolett támadó 1991 Spisska Nová Ves
Szigeti Ágnes kapus 1990 Spisska Nová Ves
Szlaby Gyöngyi védő 1988 Sarisanska Presov
Tóth Enikő védő 1996 Spisska Nová Ves
USA
Pál Vanda védő 1997 Wooster Oilers

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum