Nagyon sokat jelentett a szlovák bajnoki cím

 

Egy Csíkszeredában született, évek óta Igló és Budapest között ingázó női jégkorongozó írásával bővül a külföldön játszó női beszámolóink a sora.

“1989. július 31-én születtem Csíkszeredában – mondta Csiszér Tímea. – 11 évesen kezdtem jégkorongozni a Sport Club Csíkszereda női csapatában. A női edzéseken kívül gyakran a fiúcsapatokhoz is jártam edzésekre. 2007 óta voltam román válogatott. Most már nem lehet válogatott csapatról beszélni, Románia női jégkorong-válogatottja 2011 óta nem szerepelt világbajnokságon, a bajnokság 4 csapatából mára csak 2 maradt, a Csíkszeredai Sport Club és a Triumf Bukarest. 2011-ből két emlékezetes meccs jut eszembe: február utolsó napjaiban a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán megrendezett mérkőzések, amelyeken 12-2-re, majd 8-2-re vertük a fővárosi csapatot, a Triumf Bukarestet. A bajnoki cím egyet jelentett a BEK-ben való részvétellel. Természetesen ezeket a sikerekért a csapatomat illeti elismerés és nagyon köszönöm nekik, hogy részt vehettem ezeken a nagyszerű eseményeken.

2010-ben rendezték meg az Antal István Emléktornát, az egykori szeretett edzőnk nevét viselő tornát, amelyen részt vett a Ferencváros női csapata is. A bolgár csapat, a Szlavija Szófia visszamondta a részvételt, így a kupán csak három csapat vett részt, a Ferencváros, a Triumf és az SC. Sajnos csak a második helyet szereztük meg, a Ferencváros kitűnő játékkal megérdemelten nyert Jécsi Gyula edzőmunkájának köszönhetően, de a torna végén felajánlották az aranyat, ami nagyon jólesett a csapatunknak. Nem sokkal a torna után Jécsi Gyula felkeresett telefonon, hogy vegyek részt a nyári edzőtáborban Budapesten, amire örömmel mondtam igent.

csiszert1

A tábor nagyon jó volt, kemény száraz és jeges edzések voltak, a fradis lányokkal gyorsan sikerült megbarátkozni, hamar beilleszkedtem a csapatba. A tábor után többször utaztunk Ausztriába és Szlovákiába barátságos meccseket játszani. A meccseken többek közt játszottunk a HC OSY Spisská Nová Ves (Igló) csapata ellen is, akik le is igazoltak Jécsi Gyulának köszönhetően. Kezdetben négyen voltunk magyarok: Farkas Nikolett, Pálkövi Csenge, Ferik Evelin és én. Feszített tempót kellett tartani, hétköznap Gyulával edzettünk Budapesten, hétvégén Iglóra utaztunk meccsre.

Közben Budapestre költöztem, és azóta is itt élek. Eleinte furcsa volt a szlovák csapatban játszani, nem értettünk semmit az öltözőben, amit beszéltek, ennek ellenére a meccseken bizonyítani kellett, hogy meg tudjuk tartani a helyünket. Kicsit féltem is, hogy fogom-e bírni az iramot, mert gyors, pörgős meccsek voltak, nem ilyenhez voltam szokva, de hamar belerázódtam. Nem volt gond Gyulának köszönhetően, mert nagyon kemény edzéseket tartott. Az első szezonban másodikok lettünk egy nagyon küzdelmes döntőben a Poprad csapata ellen.

A második szezonban (2012/13) már egyedül voltam mint magyar játékos. Nem volt könnyű egyedül kiutazni Iglóra hajnalban hokis szereléssel, meccset játszani, aztán vissza Budapestre. De az előző szezon tapasztalataival a tarsolyomban már mindent megszokásból csináltam, nem okozott gondot. A meccseket leszámítva is nagyon sok időt töltöttem a szlovák csapattársaimmal, sajnos kevesen beszélnek közülük angolul, de azért megértettük egymást. Ebben a szezonban mi nyertük az aranyat. Szintén a Poprad ellen döntőztünk, de ezúttal mi nyertük meg. Nagyon sokat jelentett nekem a szlovák bajnoki cím, megható érzés volt. A következő szezonban Tóth Enikő és Szigeti Ágnes igazolt Iglóra.

csiszert3

A tavalyi szezon nagyon jó idény volt, a döntőig minden meccset megnyertünk, aztán jött a finálé, ami 3 győzelemig tartott. Sajnos mi csak 2 meccset nyertünk meg, aztán kettőt elveszítettünk és jött a mindent eldöntő ötödik meccs: nagyon szoros és küzdelmes meccs volt, de nem sikerült megnyerni, így a Poprad vitte az aranyat és a kupát. A szlovák meccsekkel párhuzamosan tagja voltam a KMH csapatának, amelyben a magyar lányokkal színvonalas meccseket játszottunk, és az egész évben biztosítva volt a rendszeres edzési lehetőségem is. Ez volt az egyik legszebb időszakom, mert nagyon szeretek a magyar lányokkal játszani.

csiszert2

Az idei szezont nem kezdtük túl jól, voltak hullámvölgyek, például a Popradtól 7-2-re kaptunk ki, aztán az egyik meccs után volt egy csapatmegbeszélés, amelyen leszögeztük, nem lesz így jó, változtatni kell. Jót tett a megbeszélés, összeszedtük magunkat, azóta sorozatban nyerjük meg a meccseket. Egyébként nagyon jól érzem magam a csapatban, az első sorban két nagyszerű játékossal játszom együtt. Nagyon vártam ezt a szezont, felkészültnek érzem magam, 9 meccs alatt 12 pontot szereztem. Az edzőt is nagyon tisztelem, jó munkát végez a csapattal és ez látható is a tabellán, az eddigi állás szerint a szlovák bajnokságban a második helyen állunk 1 ponttal lemaradva a Popradtól. Az év utolsó meccsét december 27-én játsszuk a poprádiaknál játszó Krivi Krisztiék ellen.

A szlovák csapatom mellett jelenleg a Marilyn csapatával is edzem. Színvonalas edzések vannak és segít kondícióban tartani magam. Nagyon szeretnék újra szlovák bajnok lenni, átélni azt a nagyszerű érzést, mint amikor a nyakamba akasztották az aranyérmet a 2012-13-as szezon végén. A hosszú távú terveim között szerepel, hogy minél tovább jégkorongozzak. A magyar válogatottban sajnos nem szerepelhetek, mert még nem játszottam a magyar bajnokság keretein belül. Lehet, hogy ez az utolsó szezonom a szlovák csapatnál és utána Budapestre igazolok.”

csiszert4

Női légiósaink a világban:

Név Poszt Szül. év 2014/15-ös csapat
Kanada
Pártos Réka támadó 1996 Hockey Training Institute
Nagy-Britannia
Rónai Alexandra támadó 1993 Guildford Lightining
Németország
Nagy Orsolya támadó 1996 Mad Dogs Mannheim
Puskás Eszter támadó 1998 FASS Berlin
Oroszország
Gasparics Fanni támadó 1994 Beilje Medvegyici
Huszák Alexandra támadó 1995 Beilje Medvegyici
Kiss-Simon Franciska védő 1995 Beilje Medvegyici
Svédország
Brgles Nóra támadó 1991 SDE Stockholm
Jókai Szilágyi Zsófia támadó 1992 MSSK Pitea
Szlovákia
Csiszér Tímea támadó 1989 Spisska Nová Ves
Krivi Kriszti támadó 1996 ZHK Poprad
Szigeti Ágnes kapus 1990 Spisska Nová Ves
USA
Barna Réka támadó 1990 Quarry Cats
Molnár Mónika védő 1995 Mville Valiants

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk