ÖcalineNem nagy pofon, de fáj nagyon

Vereséggel felérő győzelem után minősített hülyeség dicsérni, de az egyszeri drukker már csak ilyen ? néha akkor lelkendezik, ha nagyon nem kéne, néha akkor fanyalog, amikor mindenki más boldogságban úszik. Na, most lesz mindkettőből bőven.

Eskü, hogy ma arra készültem, hogy bármilyen arányú DAB-győzelem után alaposan megdicsérem a fiúkat ? az elmúlt hetek teljesítménye nyomán rászolgáltak (volna) erre. Meg akartam említeni, hogy bár még mindig hadilábon állunk a helyzetkihasználással, de egyre többször látunk a csapattól egyre szebb kombinációkat, sok a ziccerig játszott helyzet, és ? ez a legfontosabb momentum az Acélbikák elmúlt szezonjainak tükrében ? egyre jobb, zártabb, hatékonyabb a védelmünk. Teret nyer (végre, végre!!!) a totális hoki, öt játékos támad és öt védekezik, egy-egy elhibázott megoldás után gyorsan és koncentráltan zárnak vissza (Gröschl, Somogyi, Pavuk, Virág, Galanisz!), és ez az alázatos, fegyelmezett attitűd már nem üdítő kivétel, hanem csapatszintű tényező.

Meccsek és értékes pontok sorsa múlt ezen ? a Csíkszereda elleni, kijózanító pofonnak számítandó vereséget nem számolva ráadásul szinte mindig szinte végig működött. Az eredmény nem kétséges, mert nem lehet kétséges: az elmúlt hetek meccseit elfigyelve a Dab.Docler kimagaslani látszik a Mol Liga mezőnyéből, s bár még nagyon nincs vége, de elsősorban a csapategység és a védekezési hatékonyság terén a közvetlen riválisok sem számíthatnak semmi jóra, lapogattuk egymás hátát a szurkertársakkal ? és egyáltalán nem titkoltuk örömünket.

Mindmáig.

Már csak régi álmom, a fórsor hiányzik a képletből, noszogattam a srácokat (mármint az itthoniakat) a Fradi elleni meccs előtt, készülnének el végre egyszer időben, nem úgy esnénk be mindig, hogy lemaradunk az első percek izgalmairól.

Késve értünk a csarnokba, de nem, nem maradtunk le semmiről, régi ismerősök, mi több, jó barátok vitézkedtek zöldben (Lecsó mellett Győri “Keksz” Tamás neve is ide kívánkozik gyorsan), dübörgött az Acélbika-henger, helyzetek, ziccerek sorát hárította a Fradi frissen igazolt cerberusa, aztán okosan villant egyet Zsoci, 1-0, a második harmadban Szapi hozta a szokásos ? hanyagul elegáns ? pöccintéstalálatot, nem lehet baj, és bár kimaradt egy kettős fór, újra előny, Lindgren bevágta, három ide, nincs és nem is lehet kérdés.

Pedig van, lehet. A rutinos meccsjáró néha elfigyeli, mennyire karcolják össze a korik a támadó harmadokat, ebből ugyan messzemenő következtetést levonni nem mindig lehet, de az feltűnt, hogy a második felvonás első nyolc perce után a DAB-nál lényegében szűz jégen korcsolyázhattak a srácok ? akkor még csak 1-0 volt ide, ergo akkor még ez megengedhetetlen luxusnak tűnt. Három után elhessegettem a szörnyű gyanút.

Ekkor következett viszont az idei ligaszereplés eddigi legfájdalmasabb felvonása: kezdődött azzal, hogy egy Galanisz?Szappanos kombináció ? egy védővel szemben ? lövésig sem jutott, a fordulásból kis büntetés, aztán még egy, Gergely bevágja, 3-1, nincs veszve semmi, mosolygunk egymásra még mindig gyanútlanul, Lundh mester viszont mélyebben lát bele a meccsbe, időt kér. Két fokozatot ugrik a tempó, Cica ziccere még kimarad, de jön egy ritkán látható betli, 4-1, nincs baj.

De, de, de.

A Fradi nem adja föl, a múltkor vázolt gondolatfutam tézisei a money time szerepéről ezúttal a jégen igazolódtak: Gergely az 54. percben ismét betalál, új meccs kezdődik, amiben a mieink csak asszisztálnak a Ferencváros-parádéhoz. Az 56. percben Fekecs vág be egy lecsorgót, húsz másodperccel a vége előtt Kiss Gábor forgatja meg a dikicset a DAB-drukkerek szívében, 4-4. Innen már kapjunk ki, mormogom, én szégyellem magam, hogy ezt merészelem gondolni. A hosszabbítás legurul, büntetők: Kicsi védéseinél ujjongok, Zsoci szép rávezetésénél szintén.

Győztünk.

De ha ma nem izzasztó, kegyetlen, bosszúálló és vérgőzös erőnléti edzéssel bünteti Stephan Lundh a mai mutatványt, csalódott leszek, az az igazság. (Update: ahogy hallom, a vezetőedző csak az ellenfelet dicsérte a meccs utáni értékelésében. Teljes joggal.) Az Érsekújvár ellen kedden meglátjuk, mire, mennyire lehet elég az edzői szigor. Mert meglett a két pont, nem vitás, nem kaptunk nagy pofont, kétségtelen ? de fájt így is. Nagyon.

Kapcsolódó anyag: Fájó pontvesztés a vége