GSA győzelem íze

Az Újpest csapata az utóbbi időben elkezdte gyűjtögetni a pontokat, kezdenek jönni a győzelmek. Az előző két évben leginkább a vereséget szoktuk meg, és megtanultuk, hogy vereség és vereség között is óriási lehet a különbség. A többi csapat szurkolói talán nem is érzik, de mi, újpestiek sajnos nagyon megtanultuk a vereség fokozatait.

A zakók általában nem fájtak különösebben, mert ha egy jobb csapat elver minket (és mindegyik csapat jobb volt nálunk), az természetes. A vereséget el lehet fogadni, ha a mi csapatunk keményen küzdött, mindenki harcolt, de győzött a jobbik. Az már sokkal rosszabb eset, amikor az ellenfél leáll, és megkönyörül a mieinken. Ez megalázás. Akkor már az is jobb, ha kapunk egy tízest (ahogy nem régen az Újváros ellen), de láttuk, hogy a vendégek és a mieink sem lazítottak, végighajtották a meccset.

Ki lehet kapni hajtós meccsen kis különbséggel is. Ez fáj, de legalább a csapat mindent megtett a sikerért. Ennek a fajta vereségnek minősített esete az, ha az ellenfél nagy szerencsével győz. Ilyenkor majdnem elégedettek lehetünk a csapattal, átkozhatjuk a balszerencsét, a bírót, a lejtős pályát.

Egy olyan meccs, amikor vezetünk, de az ellenfél végül fordít, hatalmas méreg a szurkoló számára. Ilyen eset volt tavaly a Volán ellen, amikor 3-1-re is vezettünk, de végül ők nyertek 4-3-ra. Mindenki hibás volt, de főleg a bírók. A szurkolói keserűséget csökkentette, ha valaki mást okolhattunk a vereségért.

Aztán van olyan, hogy egy pár perces rövid zár, és annyi, 3-4 sorozatban beszedett gól és vége a reménynek. Ekkor vigasztaljuk magunkat az elátkozott percekkel, elátkozott harmaddal.

Minden vereségek alja az, amikor a csapat feladja a mérkőzést. Ilyenre szerencsére ritkán volt példa, idén nem is. Ebben az esetben csak egy dolog segít: ezeket a meccseket nagyon gyorsan el kell felejteni. Nekünk is, és a játékosoknak is.

Aztán itt vannak a döntetlenes meccsek. Ebben nagy tapasztalatunk van, idén eddig hét mérkőzésen álltunk X-re 60 perc után. A hosszabbítás csalódás, ha a meccsen vezettünk, vagy nagy öröm, lehetőség, ha mi harcoltuk ki döntetlent.

Örökre emlékezetes marad a Miskolc elleni hazai meccs, ahol 59:59-ig 2-1-re vezettünk. Az óriási örömből egy pillanat alatt szomorúság, óriási dráma. Egy ilyen érzelmi váltást nagy dolog megélni. Aztán a vereség fokozta a bánatot, de a mérkőzést, mennyországból pokolba zuhanás érzését nem fogom elfelejteni. A zöldek elleni első meccsen idegenben többször is két góllal vezettünk, a hazaiak fordítottak, de kiharcoltuk a döntetlent. Egy pont lett a vége. Első pontunk volt, de több volt a csapatban.

Az első kétpontos győzelem is Erzsébeten jött össze, ez akkor nagyon nagy örömöt okozott. Hosszabbításból eddig többször jöttünk ki rosszul, mint jól. Extra időben kapott góllal, vagy büntetetőkkel kikapni nagyon rossz. Az ember nem tud örülni az egy pontnak, én ilyen esetben mindig azt érzem, hogy nem volt szerencsénk, el vagyunk átkozva. Ha végül mégis nyerünk, az ember hiányolja a harmadik pontot. Szóval nem jó a döntetlen.

A győzelem, az a csúcs. Megint csak hivatkozom a többi csapat szurkolójára, akik hozzászoktak, hogy csapatuk győz, nem egy helyen elvárás a győzelem. Nekik ez a természetes, ők nem a győzelmet, hanem a győzelmet eredményező játékot minősítik. Hamarosan szeretnénk Újpesten is eljutni idáig ? pár éve mi is így gondolkoztunk. Most ott tartunk, hogy nekünk most minden győzelem hatalmas öröm. Idén eddig két hárompontos eredményünk van. A második, a Brassó elleni meccsen 0-1 után fordítottunk 3-1-re, de gyorsan jött a 3-2. Az utolsó játékrészben a vendégek támadtak, veszettül agresszívak voltak, csupa ideg volt a néző, tehát a győzelemnek nem volt meg az érzelmi íve.

Az első hárompontos újpesti siker Érsekújváron maga volt a csoda. Munkaszüneti napon többen elutaztunk, és végigszurkoltuk a meccset, ahol az akkor második helyen álló hazaiak ellen esélytelenül szálltunk harcba, és 3 perc után 2-0 volt oda. Ekkor felálltunk. Elkezdünk játszani: lelkesen és pontosan védekezni, bátran támadni, és küzdeni és okosan passzolni, végül összejött a lehetetlen, fordítottunk, győztünk! Óriási volt a boldogság, szinte el sem hittük, amit láttunk.

Az a meccs emlékeztetett Nick Hornby Fociláz (Fever Pitch) című könyvében leírtakhoz, ahol az Arsenal-szurkoló szerző a legjobb győzelemnek azt tartja, amikor a második félidőben az ellenfél vezet, de jó a csapat és támadunk, és a végére sikerül fordítani. Ez az igazi katarzis! Ezt éreztük Érsekújváron, sajnos, elég kevesen.

Ahogy az eredmények mutatják, egyre jobb az idei Újpest. Az edzők minden meccstől győzelmet várnak, és a csapatban egyre inkább benne is van a siker. Nagyon várjuk az újabb lila-fehér győzelmeket, hogy együtt érezhessük a győzelem édes ízét!