ÖcalineNika és a két századik
Na jó, az első tényleg les volt, utólag visszanézve, persze a meccs hevében beordítottuk, gól, gól, megszületett Nika századik találata ? a MOL Liga történetében ő az első, aki idáig eljutott. Aztán visszafújták, aztán ? csodák csodája.Szép pillanat volt: a pakk Budai elé került, ő kitette okosan, és szintén okosan indult máris le, hátha sikerül még egy támadás, de a bekkje elvétette, a korong kicsúszott, pont a DAB 88-asa elé, ő meg a lefelé induló kapus mellett kapásból becsűrte a kékről. Így kell ezt ? ettől szép, ettől lett tökéletes.
Ha egyet szabadna mondani, aki megérdemelte, hogy ő lépjen először a százasok klubjába a MOL Ligában, hát az az egy nálam Galanisz Nikandrosz lett volna mindenképpen. Ő érdemelte ezt a pozíciót, és akkor zárjuk is gyorsan rövidre: ez elfogultság, de jogos.
Hozott anyagból dolgozik a fanblogger, a szurkerek inspirálnak és/vagy segítenek, a címet Theutus olvtárs adta, és fogok még hivatkozni másra is. Annak kapcsán például gogosz kitűnő meglátását, hogy meccsek óta játszanak a többiek arra, hogy meglövessék Nikát ? az ominózus első századik gólnál például Zsoci is ígéretes helyzetben volt, a kapu üres, ő középen szálegyedül, de nem, nem rálövi, ad egy passzt, hogy meglegyen a századik a társnak. A sport nagy-nagy közösségi élmények szépséges pillanataival ajándékozza meg a nézőt: legalább egy ilyen tanúi lehettünk pénteken este a jégcsarnokban.
A vége is gyönyörű: előbb a kesztyűs koccintás a szurkolók tombolása közepette ? annyira király, hogy elfelejtem előkapni a gépet, megörökíteni ?, aztán lefújás és pacsi után körbekoriznak a fiúk, Nikát csokizápor fogadja, megilletődötten mosolyog. Száz, kétszer, először.
És nem kérdés, innentől újra kinyílik a Galanisz-féle gólzsák ? százat teszek egy ellen például, hogy már holnap, a Fradi ellen meglesz a százegyedik Nika-találat!
DO-beszámoló a meccsről itt olvasható.