RaonAki ugrál, büszke magyar, hej-hej!

Létezhetnek-e megfelelő szavak, amelyek a maguk teljességében visszaadhatják azt, ami tegnap este történt? Nem, szerintem ez abszolút esélytelen ? de ez talán nem is baj. Az igazán jó mesékben sem véletlenül van mindig egy kis balladai homály, mert van az úgy, hogy a kevesebb néha több.

Mániákus elemző hajlamaimtól tehát ezúttal megkímélnék mindenkit ? a rossz hír, hogy akkor most a pátoszszekció jön.

A meccs után mindenkivel azt beszéltük, hogy milyen elképesztő tempót mentünk végig, és hogy mennyire domináltunk, az valami félelmetes. Egyébként meg a fakabátos pusztaröcsögei nénikéjét az összes zebrának, amiért ilyen ellenszélben kellett diadalt aratnunk.

Aztán amikor egy olyan cimborával beszéltem telefonon, aki ezt csak a tévében tudta követni, döbbenten szembesültem azzal, hogy szerinte a legtöbb kiállításunk abszolút jogos volt. Sőt, ami a dominanciánkat illeti… nos, az bizony a szurkolói szektor felett lebegő fanatizmusfelhő végett talán kicsit máshogy látszott, mint ahogy a jégen volt.

Az igazat megvallva innentől az est hátralévő részében mindent elkövettem azért, hogy a valósággal való szembesítés minél később jöjjön el ? az utolsó pillanatig küzdöttem, ahogy a srácoktól tanultam, de tényleg. Aztán amikor úgy négy óra tájt a gépem elé keveredtem, és levezetésképp átolvastam mindent, amit lehetett, a meccsösszefoglalók kapcsán megállapíthattam, hogy egyrészt éljen soká a szelektív információbefogadással is remekül működő emberi elme, másrészt meg te édes atya úr istenem. Mert néhány apró kapuvasra, meg a pálya túlsó felében lévő kapunk előtti tumultusra úgy nagyjából emlékeztem ugyan, de a videó alapján ezeknek a derék exoroszoknak bizony szép számmal akadtak még egyéb kapuvasacskáik, meg ilyen-olyan helyzetecskéik is.

Bár ettől végül is csak még szebb a sikerünk íze.

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy így lehetünk ezzel a szurkolás kapcsán is. Tudjuk, hogy ment ez az első két meccsen, belső körökben mi is beszéltünk erről, de hát ez mindig úgy van, hogy a törekvés egy dolog, a valóság meg egy másik. Ráadásul itt pár ember ha megszakad, sem varázsolhat új világot, ez csakis széleskörű összefogással, együtt működhet.

És ezúttal működött is.

A tábor mindjárt az elejétől kezdve magas hőfokon égett, és amit elképesztően jó érzés volt látni, hogy az egész csarnokban is így álltak hozzá az emberek. Ha az első harmadbéli kettős előnyünket bevágjuk, szerintem leszakad a csarnok teteje ? az “elhúzott” első gólunkkal ezt megúsztuk, de a hangorkánt szerencsére nem. Egyszerűen elképesztő volt megtapasztalni, hogy A-tól Z-ig bezengtük az Arénát, ultrák és fotelek, nézők és közönségkorisok, alibitapsolók együtt és közösen. Végre valahára teljesen értelmetlen lenne bármilyen nézői-szurkolói vitába belemenni, mert ezen a meccsen kilencezer magyar szurkoló volt kint, mindenki beletette a maga részét a közösbe, és ennyi a lényeg. Meg az örömkönnyek, a vadidegenek nyakába borulás, és a hátborzongatóan dübörgő, többszörösen visszhangzó csarnok.

A meccs előtt többen azt beszéltük, hogy voltaképpen Szapporo óta nem volt csoda a magyar jégkorongban. A klubcsapatok hoztak pár bravúros meccset, a válogatott tisztességgel tette a dolgát, de az a lehetetlent legyőző, korábban szinte menetrendszerűnek nevezhető csodagyár (amikor négy-öt gólos hátrányból állunk fel, vagy legyőzi a kicsi a nagyot, de istenuccse legendásan) bizony bezárta kapuit. Az emlékéből jól megéltünk, sőt, sokaknak már ennyi is életre szóló élménnyel járt, és már így sem tudna egy rossz gondolatot sem megereszteni a csapat irányába ? de hát a jót mindig könnyű megszokni, így az is érthető, ha mások meg egyenest hiányolták az újabb történelemírást.

Nos, azt hiszem, pár évig már most ellehetünk ezzel is.

És még nincsen vége. Természetesen ilyenkor mindig megjön az étvágy. Teljesen érthető, ha mindenki a feljutásról beszél, de legalábbis a lelke mélyén erre gondol. A magyar válogatott ezzel az újabb csodával újfent elérte, hogy ismét érdemes legyen magasra nézni és extra nehezen elérhető dolgokban hinni. Derűs mosollyal újra ébren álmodhatunk ? remélem, ez az örök fiatalság titka.

Tegyük hozzá, abszolút meg lehet érteni azokat is, akik azt mondják, hogy pszt, csend, és még véletlenül se mondjunk semmit, még csak gondolni sem szabad rá, nehogy elijesszük. Ha valahogy visszatoloncoljuk magunkat a valóság talajára, és azt nézzük, hogy voltaképpen mi is lehet a tegnapi meccs legfontosabb üzenete, egyértelműen nekik van igazuk. Mert a feljutás egy dolog, de ez a mi szintünkön még mindig nem lehet reális cél, csak rengeteg munka, némi szerencse és újabb fantasztikus teljesítmények következménye. Tény, hogy tegnap a csapat ezzel a bravúrral elérte, hogy egyáltalán újra legyen esélyünk az álmainkért harcolni, de ami szerintem még ennél is fontosabb, a történtek hogyanja. A győzelem egy dolog, de ahogy elértük ezt a győzelmet, na az a nem mindegy.

Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen meccshez kellett a Dél-Korea elleni kudarc. És talán megbocsátható részrehajlás, ha zárójelben melléteszem, hogy kellett hozzá a keddi szurkolói meglepetés is.

Ilyen meccset így lehozni… ezért mindenképpen vastaps járt volna, bármi is a vége. Hozni azt a sebességet, amit ők. Fizikailag így felvenni velük a harcot. Megfojtani a játékukat, hogy a mi akaratunk érvényesülhessen… ezek valahol a győzelemnél is sokkal fantasztikusabb és nagyobb dolgok. Ez már magyar virtus a javából: a tökös legények okultak a hibákból, és megmutatták, hogy kell ezt emelt fővel csinálni. Ezzel a büszkeségét szerezte vissza ez a csapat tegnap, és a mi büszkeségünket is megsokszorozhatta.

Ez szerintem olyan ajándék, amelyet illik kellően megköszönni ? és remekül ki van ez találva, hogy erre mindjárt lehetőség nyílik a pénteki meccsen is.

Az mindenkinek megvan, hogy a harcművészek hogyan szoktak egy ütéssel téglákat törni? Magukat a téglákat csak úgy eltörni lehetetlen ? ezért sosem ez a cél. Ők mindig a téglák alá ütnek, és ha igazán jól csinálják, nincs az a tégla, amelyik megállíthatná őket.

Én nem azért fogok kimenni holnap, hogy megverjük az olaszokat. Nem azért fogok szurkolni, hogy feljussunk az A csoportba. Bármi történjék a jégen, nekem nem az fog számítani, mert a tűz az itt leírni próbált életérzésekből táplálkozik, nem az ottani történésektől függ.

És ahogy ezt ízlelgettem magamban, arra jutottam, hogy ezt az egész csodát csakis egyetlen értelmes módon tudjuk a csapatnak megköszönni. Ha mi is bevállalunk egy csodát, és a tegnapi szurkolásunkra rádobunk mondjuk úgy 20-30%-ot.

És innentől ez az egész végtelenül egyszerű. A lényeg az, ami a címben van. Ha lesz hozadéka, az csak jutalomjáték.