eszelKell egy edző!

   

Mert edző nélkül a csapat, mint félkarú ór(i)ás! A legendás Minarik Edétől tudjuk, hogy kell egy csapat. Ha van csapat, akkor kell valaki, aki igazgatja a dógokat, meg a hogyishíjjákokat. Lehet az manager igen széles jogkörrel, de lehet egy olyan személy – nevezzük edzőnek – akit csak a csapat trenírozásával és az ezzel kapcsolatos teendőkkel bíztak meg, s jótékony tevékenységét kimondottan csak ezen téren fejti ki. Az sem baj, hogyha ez a személy jó a szakmájában.

Kezdetben vala a Miskolci Kinizsi, aztán MHC, most éppen a Maci-korszakot éljük Miskolcon. Mindig volt valaki a csapat mellett, aki akár függetlenként, vagy játékosedzőként irányította a szakmai munkát. Ahogy fejlődött a klub és a felnőtt csapat – valamint megépült a fedett csarnok –, úgy keresett a vezetőség egyre jobb szakembereket is az amatőrből fél-, majd teljesen profivá érlelődött társulat mellé. Emlékszünk még az „Öregre” – akire jellemző volt, hogy igen ritkán dicsért – aztán jött Maya, aki főállása mellett próbált maximálisat teljesíteni. Mondjuk ki proletár őszinteséggel – és nem bántó szándékkal! – hogy „azokhoz” a csapatokhoz tökéletesen megfeleltek.

Igen ám, de aztán jött egy minőségi ugrás, új műsorhoz új férfi kell: megérkezett Bob Dever. Hozta az új játékosokat és az új szemléletet, új szelek kezdtek fújni a Miskolci Jégcsarnokban, mindaddig, míg Bobot is el nem fújták a… a mezei szurkolók számára máig is tisztázatlan körülmények… (Raontól tudjuk, hogy nevekkel nem viccelődünk, de azért nagy félénken csak idebiggyesztem: állítólag a Bob Dever-és is közrejátszott a távozásában.)

Ismét új szezon, ismét új edző: Greg, a „viking”. Más karakter, más stílus, mind a padon, mind a pályán kívül – sőt ott a leginkább… Összegromindolácsolt  ugyan hárem (bocsi:három) ezüstöt, ami klubrekord az egylet életében, de aztán ő is a távozás hímes mezejére lépett. Meg sem állt Brassó(v)ig, elcsábítva tőlünk Bonart, a Fradiból Hietamakit, sőt a HSC sem úszta meg a lehalászást.

Megint körülnéztünk, esmeg találtunk valakit a talpig úriember Tim személyében. (Egyébként én is talpig úriember vagyok: onnan felfelé esetenként már nem annyira…) Tudtuk, hogy leszerződött, tudtuk, hogy jön, tudjuk, hogy van, már csak azt nem tudjuk, hogy meddig lesz!

Miért is tartanám fontosnak, hogy legyen végre egy „négy évszakos” edzőnk? (Tőlem akár hívhatják Vivaldinak is.) Jól látható a DAB-nál, hogy náluk az egész alapozást Lundh vezényelte le, nem játszottak ugyan sok előkészületi mérkőzést, de kondiban nagyon ott vannak a játékosok. (Legalább két-, de egyemeletnyivel mindenképpen a többiek felett.) Ez a jégkorongban talán nem nagy hátrány. Behozható, de ha szezon közben erre gyúrunk, akkor óhatatlanul elvész a frissesség. Tudom én, hogy a mieink nemcsak egyénileg készültek a szezonra, hanem már az új edző tervei alapján is, de azért egészen más a leányzó fekvése, ha a tréner vigyázó szemei őrködnek a végrehajtás intenzitása felett. (Tegye a szívére a kezét mindenki, aki valaha „versenysportolt”: ésszel tudtuk, hogy önmagunkat becsapjuk, de a lelkünknek jó volt egy pöti lazázással néha „elsumizni” a feladatokat, kicsit ellógni ezt-azt, cseppet átverni a „hajcsárt”).

A dolog másik vetülete, hogy – maradjunk Lundh példájánál – neki nem ismeretlenek a szereplők, régen túl van azon, hogy ki kicsoda, mit várhat tőle, melyik sorba tegye, vagy kivel együtt szerepeltesse. Tisztában van az egyesület működésével, az összes körülménnyel, ami a sikeres munkát elősegítheti (vagy gátolhatja). Neki már nem kell megbirkózni az új seprő (történelmi okokból úúútálom ezt a takarítóeszközt pont DAB-relációban emlegetni…) hogy seper szindrómával, hanem szisztematikusan folytatni egy általa elkezdett és felépített rendszert.

Sokakkal egyetemben nagyon szeretném, hogy Tim végre megragadjon edzőként Miskolcon. Tudom, hogy nagy az eredménykényszer, hiszen a vezetés részéről deklarált cél minimum egy arany elérése, s közben látjuk a Mol Liga megváltozott erőviszonyait. Mindazonáltal már látható a játékrendszer és stílus kialakításának tudatossága, az edzői elképzelést már a játékosoknak kell tartalommal megtölteni úgy, hogy az eredményességgel is párosuljon! Sikeres éve(ke)t Miskolcon, Tim, és HAJRÁ MACIK!!!

Még valami:

Olvasom minap egy hszben a blogon, miszerint jönnek ide mindenféle árvízkárosult, munkanélküli észak-amerikai edzők, akik up.-területen vakítanak minket. Én nem tudom megítélni, hogy a Tisztelt Hozzászóló konkrétan ki(k)re gondolt, nem is óhajtok a véleményével vitatkozni, hiszen a gyakorlatban szinte semmilyen rálátásom nincsen a különböző korosztályoknál működő trénerek munkájára, csak az eredmények jutnak el hozzám. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a tőlem százszor jobb szakembernek számító döntéshozók biztosan nem tévedhetnek folyamatosan, azt már nem is említem, hogy valszeg nem direkt neveznek ki rossz edzőket a csapatok élére, csakhogy buktát buktára halmozzunk!

A Macik edzőjéről – Tim Kehlerről – viszont biztosan tudom, hogy nem árvízkárosult: Vancouver környékén viszonylag kevés az ilyen jellegű természeti csapás. Ő a Lavina elől menekült. (Állítólag az orosz származású,  később franciaként világhírűvé vált szép szemű és vadóc színésznő, Marina Vlady húga, a nem is kissé túlsúlyos Lavina Vlady üldözte a szerelmével, Tim pedig rettegett tőle, hogy maga alá temeti… Üdv., “moszkvicsslusszkulcs”!)

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS Ö:7-6 BVÉGE
    • SPORT 2
január 24., szerda
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 18:40 AVSMAC 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
U20 15:30 PEFKMH 
EL 18:30 TITSCC 
január 31., szerda
DEBL   MRLCFH 
U20   KMHMIS 
U20   PEFUTE 
U20 15:00 DHKOHC 
U18 17:15 ETOKMH 
EL 17:50 VC2BRA 
Partnerünk