Újabb építkezés vár Fodor Szabolcsékra

   

Két nap van hátra az Erste Liga 2023/24-es szezonrajtjáig: idén is végigvesszük a csapatok háza táján történt legfontosabb változásokat, s óvatos jóslatokba bocsátkozunk, ki mire lehet hivatott az előttünk álló idényben. Előzeteseinket ezúttal is a tavalyi végeredményhez képesti fordított sorrendben adagoljuk – az Újpest, a DEAC, a FEHA19, a DAB, a Csíkszereda, a DVTK, a Corona Brasov és a BJAHC után a legutóbbi ezüstérmes FTC-Telekom következik.

A Ferencváros az előző idénynek úgy vágott neki, hogy az azt megelőző években megszokotthoz képest sokkal több változáson esett át a keret. A légiósok terén nem sikerült tökéletesen választaniuk Fodor Szabolcséknak, két hónappal a szezonrajtot követően már Sebastian Kaijser, August Nilsson és Vszevolod Szorokin sem volt a csapat tagja. Emiatt szezon közben kellett új külföldieket beújítani: Josef Hrabal, Konsta Mesikämmen, Jari Sailio és Matias Sointu egyaránt az alapszakasz alatt csatlakozott. A legnagyobb húzásnak mégis egy Andersen ligás magyar jégkorongozó szerződtetése bizonyult: a győri Erste Liga-projekt bedőlése után első osztályú csapat nélkül maradt Turbucz Martin impozáns szegedi teljesítménye Erste-szerződést ért, ezt pedig előbb egy alapszakaszbeli pont/meccses átlaggal, aztán pedig az alapszakasz 20 meccsén gyűjtött 5+5 ponttal hálálta meg a csatár.

A ponterős játékosait meg tudta tartani az FTC-Telekom: Nagy Gergő, Rasmus Kulmala, Aku Kestilä továbbra is a csapat tagja. A távozók közül a brit Oliver Betteridge a legnagyobb érvágás, de a Gyergyói HK-t választó Mesikämmen is említést érdemel. A zöld-fehérek az Erste Ligán belülről két csatárt hoztak: Galajda Zsombor Miskolcról, Németh Attila Újpestről érkezett, utóbbi korábban már játszott a ferencvárosiaknál, most a szombati Szuperkupa-győzelem során 1+2-vel régi-új csapata egyik legjobbja volt. Amíg Betteridge Nottinghambe ment, addig a kanadai Adam Brady onnan jött Budapestre a Panthers harmadik legponterősebb játékosaként. Két-két cseh és amerikai légiós is csatlakozik az FTC-hez, közülük Vladimír Roth KHL-es és svájci ligás tapasztalattal is rendelkezik, de nem lehet elmenni szó nélkül a brit bajnokságban pont/meccses átlag környékén teljesítő Nolan LaPorte mellett sem, aki ugyancsak 1+2-vel mutatkozott be a csapatban a Szuperkupa-mérkőzésen.

A BJAHC ellen 4-0-ra megnyert Szuperkupa-találkozó előtt két edzőmeccset vívott Fodor Szabolcs csapata. Szeptember 14-én büntetőkkel 3-2-re legyűrték a Dunaújvárosi Acélbikákat, míg hat nappal később 3-1-re nyertek a DEAC ellen. A zöldek kezdik a legkésőbb a szezont az Erste ligás csapatok közül, csak október 1-jén debütálnak, ekkor 14:05-től a DEAC-cal vívnak délutáni tévés mérkőzést. A második játékhéten két kemény meccsen bizonyíthatják, hol tartanak az erdélyi csapatokkal szemben, ugyanis október 6-án a Sportklubot, 8-án a Brassót látják vendégül.

A legutóbbi öt szezon magyar bajnokának most sem lehet más a célja, minthogy legalább a legjobb magyar csapat legyen – az Erste Liga-döntő elérése az elmúlt évekhez hasonlóan leginkább attól függ, az erdélyi riválisok hogyan teljesítenek majd a szezon során. Annyi biztos, hogy Fodor Szabolcséknak az előző idénykezdéshez képest most nem kell megküzdeniük olyan volumenű veszteséggel, mint amilyet Pavuk Attila, Hajós Roland, Hegyi Ádám és Roczanov Dezső együttes visszavonulása okozott 2022-ben.

Az FTC-Telekom 2023/24-es játékoskerete:

Maradt: Bán Károly, Földes László, Rasmus Kulmala, Lauri Kärmeniemi, Aku Kestilä, Julius Marva, Arany Gergely, Nagy Kristóf, Nagy Gergő, Sarciá Antonino, Farkas Simon, Seregély Máté, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Boros Dániel, Turbucz Martin, Josef Hrabal

Távozott: Oliver Betteridge (Nottingham Panthers, EIHL), Kozma Dávid (Amals SK, SWE-4.), Jari Sallio (?), Matias Sointu (?), Konsta Mesikämmen (Gyergyói HK), Kucsma Richárd (Bradford Rattlers, GMHL), Galántai Richárd (?), Kreisz Brúnó (Roanoke Rail Yard Dawgs, SPHL)

Érkezett: Galajda Zsombor (DVTK Jegesmedvék), Jake Crespi (Michigan Tech, NCAA), Banga Nándor (Connecticut Jr. Rangers, NCDC), Németh Attila (UTE), Vladimír Roth (Ocelári Trinec, CZE), Adam Brady (Nottingham Panthers, GBR), Nolan LaPorte (Spisská Nová Ves, SVK), Erik Nemec (Cracovia Kraków, POL), Haranghy Bence (Vasas U21)

FTC-BJAC_002-tum arany

fotó: Tumbász Hédi/FTC-Telekom

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum