A világbajnoki címvédőt szorongathatjuk meg

 

Hokiünneppel indul a szezon, az Egyesült Államok U18-as csapatával mérkőzik meg a magyar juniorgárda a Tüskecsarnokban.

Az amerikai ifjúsági válogatottnak nincs párja a világon. Aktuális ellenfelünk a legutóbbi 13 évben 9-szer nyert vb-aranyat, 2002 óta minden évben éremmel tért haza ? ez a teljesítmény egyenesen elképesztő, mindent elmond az USA utánpótlásképzéséről. Óriási megtiszteltetés, hogy immáron második éve választják Budapestet a szezonnyitányuk helyszínéül. A csehországi Ivan Hlinka-emléktornára készülnek nálunk, ahol a világ legjobb U18-as csapataival találkoznak. De előbb még, a tüskecsarnokbeli edzéseket követően csütörtökön Magyarországgal találkoznak. Két nappal később pedig Pozsonyban Szlovákia lesz az ellenfelük. 2016-ban a szezon első meccsén 4-1-re verték Magyarországot ? két harmadig kiválóan tartottuk a döntetlen közeli eredményt ?, az utolsón pedig 4-2-re Finnországot. Utóbbi a világbajnoki döntő volt.

A magyar U20-as szelekció hétfő óta készül, a nagyon bő keretet szerdán szűkítette a szakvezetés. A keretben jó néhány olyan játékos kapott helyet, aki a korábbi években nem tudta beverekedni magát ebben a korosztályban. A szokásoknak megfelelően néhány ifi is helyt kapott, még első évesek, tehát 2001-esek is. Tehát a magyar 1998-2001-es játékosok csapnak össze a színtisztán 2000-esekből álló amerikaiakkal.

A csütörtöki mérkőzés egyik érdekessége lesz, hogy az évek óta a tengerentúlon hokizó és májusban a USHL-be draftolt Papp Kristóf farkasszemet néz majd Ryan Savage-dzsel, akivel történetesen egy klubban játszott ebben a szezonban. A Honeybaked magyar játékosa a Jégkorongblognak elmondta, 4-5 év után játszik újra Magyarországon mérkőzést. Bár Észak-Amerikában néhány héttel később kezdődik a szezon, mint Európában, a korai időpont nem jelenthet problémát Papp Kristóf számára sem. ?A csapatedzések ugyan csak augusztus közepén kezdődnek, de természetesen szárazon és jégen is mindenki végzi a felkészülést egyénileg. Így én is végigedzettem a nyarat. A mi csapatunknál a nyár folyamán négyszer kell elküldenünk az edzőnknek a száraztesztek eredményeit. Fontos, hogy készen álljunk a feladatokra, mert azért nem olyan későn indul a szezonunk, mint például a profiknak, mi szeptemberben már nagyjából húsz meccset fogunk játszani.?

Az elmúlt napokban természetesen ?mindenki nagyon keményen dolgozott. Nagyon jó volt a régi társakkal játszani, és nagyon jó érzés volt a magyar válogatott edzőmezét felvenni. Örülök, hogy sikerült kiharcolnom a játéklehetőséget a csütörtöki meccsre is.?

Papp Kristóf és az idény végén már a legjobb amerikai juniorligában, a USHL-ben is bemutatkozó Ryan Savage kedden már találkozott egymással. ?Egy kicsit furcsa lesz majd egymás ellen játszanunk, mivel pár hónappal ezelőtt még egymással, egymásért hokiztunk, de biztos, hogy nagyon nagy élmény lesz mindkettőnk számára.? A fiatal magyar csatár egyértelműsíti, mi vár ránk. A csütörtök esti mérkőzés színvonala felől ne legyenek kétségeink: ?Nagyon gyors és fizikális meccsre számítok. Nagyon erős az USA válogatottja, már csak azon fiúk tudásából kiindulva is, akiket ismerek.?

USA U18 Tuskecsarnok

Fotó: MJSZ

A magyar válogatottat ezen a meccsen a Svasznek Bence, Kiss Dávid páros irányítja, mg az ellenfél kispadján idén is Clark Donatelli a főnök, aki 2015 decemberétől a Wilkes-Barre/Scranton Penguins AHL-csapat vezetőedzője is. Játékosként is komoly sikereket ért el, négy világbajnokságon és két olimpián, 1992-ben csapatkapitányként, képviselte az Egyesült Államokat a ma már 49 éves szakember. Elismerően beszélt Budapestről és a egy évvel ezelőtti mérkőzésről: “Tavaly óriási segítség volt számunkra, hogy a magyar U20-as csapat ellen játszhattunk, amely fizikálisan nagyobb és erősebb csapat volt, mint mi ? nyilatkozta a jegkorongszovetseg.hu-nak. ? Jó és hasznos felkészülési meccs volt ez, ahol az eredmény másodlagos volt. Idén is szerettünk volna egy nagyobb és erősebb csapat ellen kipróbálni a taktikánkat. Tavaly nagyon tetszett számunka, mind a jégcsarnok, mind Budapest a magyar csapat pedig ideális partner volt számunkra. Mély benyomást tett ránk az itt szerzett élmény, nem volt kérdés, hogy idén visszatérünk.”

A Magyarország U20?USA U18 mérkőzés 19:30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Itt találnak meg minden részletet. Aki nem tudja a helyszínen megtekinteni a találkozót, a Sportstream élő videóközvetítésével vigasztalódhat.

Magyarország bő kerete az Egyesült Államok U18-as csapata elleni mérkőzésre:

Név Klub
Kapusok
Nagy Kristóf MAC
Tóth Károly Balázs Black Wings Linz (AUT)
Hátvédek
Bukor Rajmund Vasas
Erdély Botond Fehérvár
Fejes Nándor MAC
Horváth Milán Fehérvár
Kiss Roland UTE
Oroszi Álmos Vasas
Sándor Flórián Fehérvár
Szabó Bence Fehérvár
Csatárok
Dézsi Bence Fehérvár
Kiss Patrik Fehérvár
Majoross Barnabás MAC
Mihály Ákos Fehérvár
Molnár Dávid MAC
Nagy Ákos Fehérvár
Papp Kristóf Honeybaked (USA)
Péter Andor Fehérvár
Sebestyén Dávid MAC
Szita Donát Fehérvár
Tóth Gergely MAC
Vértes Nátán Fehérvár

Magyarország U20-as válogatottjának stábja:

Vezetőedző: Svasznek Bence
Edző: Kiss Dávid
Edző: Vas Márton
Kapusedző: Máthé Csaba
Vendégedző: Jánosi Csaba
Vendégedző: Mihály Jenő
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
Csapatvezető: Végh Benedek

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum