Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett

A bolzanói feljutást érő gólunkat belövő, jövőre már az NCAA-s Lindenwood Egyetemen hokizó Papp Kristóf is elmondta érzéseit a páratlanul izgalmas világbajnoksággal és a rendkívül egységes magyar csapattal kapcsolatban.

Ha létezik katartikus pillanat az ember életében, hát a szlovénok elleni gólod az volt.

Az biztos… Még az emberelőny vége felé történt: Varga Bazsi megkapta a korongot, elengedett egy jó lövést, talán Galló Vili volt a kapu előtt, és jól takart, gondoltam, valami kipattanó csak lesz arrafelé, szóval jókor voltam jó helyen. De ezt az egészet tényleg nem lehetett volna epikusabban megírni.

Sok szó esett a sorokról, összetételekről: kívülről a tiétek is kimondottan jól nézett ki, és a számok, az eredményesség is ezt támasztja alá. Te hogy érezted magad?

Igen, én is szerettem ebben a sorban játszani, tényleg jó volt Erdély Csanival, meg Sebők Baluval. Úgy éreztem, jól működött a kémia végig, jó volt a leadership a sorban, egy gyors és kemény sor voltunk, és ezek miatt együttesen ennyire effektívek.

Jó nagy utat járt be ez a csapat a felkészüléstől egészen a vb-zárómeccsig, voltak mélypontok és magasságok bőven, a pályán belül és azon kívül is. Hogy éltétek meg ezt egész hullámvasutazós utazás?                                                                                            

Voltak fentek és lentek, kétségtelenül. Sokan előre leszóltak minket a közösségi médiában, itt-ott, mert az út elejét nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna, de mi éreztük, hogy van ebben a csapatban valami. Végig hittünk magunkban, ezért csak még jobban össze tudtunk kovácsolódni az öltözőn belül, aminek a végeredménye ez lett, hogy soha nem adtunk fel, kiálltunk egymásért, és amikor kellett, akkor tudtuk magunkat a legjobban odatenni. Az az ominózus román meccs nyilván nem a terveknek megfelelően alakult, de abból is jól álltunk fel, meg minden másból, ami történt. Nyomtunk egy újrafókuszálást, összeszedtük magunkat újra, a külső hangokat teljesen kizártuk, és együtt, az öltözőben meg tudtuk oldani – ez pedig a jégen is visszaköszönt.

Azt tudod már, hogyan tovább, van bármi fejlemény a jövődet illetően?

Még maradok egy ötödik évet az egyetemen: a Covid-tanévemet a Lindenwoodban fogom eltölteni. Már nagyon várom, ez tényleg egy óriási lehetőség. Michiganből jön át az edző, ezért is választottam őket, mert egy szakmailag nagyon profin szakemberről van szó; alig várom, hogy vele dolgozhassak.

fotók: Vörös Dávid/MJSZ