Az egyetem és a profi hoki között vacillálok

   

A jövőre ötödik NCAA-idényét megkezdő Papp Kristóf mesélt a válogatottbeli “stílusváltásról”, idei klubszezonjáról, illetve arról is, hogy 22 éves fejjel lehet, hogy hamarosan komoly válaszút elé kerül.

A 2021/22-es idényben az NCAA CCHA-konferenciájában elődöntőt vívtatok a Northern Michigan Universityvel, egy évre rá konferenciadöntőt, idén viszont a negyeddöntőben simán kiestetek. Miként élted meg a mostani tengerentúli szezonodat?

Hullámvasutasan: elképesztő magasságokat és mélységeket tapasztalhattunk meg, de a lényegen ez nem változtat, csapatként alulmaradtunk a végén. A sérüléshullámok is nehezítették a dolgunkat, így a rájátszásban nem értük el azt, amit a szezon elején célkitűzésként megfogalmaztunk magunknak.

Ebben a szezonban valamivel kevesebb pontot gyűjtöttél, mint az előző, pályafutásod eddigi legtermékenyebb idényében. Változott a csapaton belüli szerepköröd az idei kiírásban?

A szerepem még mindig változatlan, játékidőben továbbra is a topjátékosok közé tartoztam. A tavalyi évben kiváló kémiai alakult ki a másik két sráccal a támadószekcióban, de kettejük közül sajnos az egyik szélső nyáron távozott. Ezt követően az edzőnk variálta a sorokat, pechünkre nem találtunk olyan profilú játékost, aki minőségben helyettesíthette volna a korábbi sortársamat – ebben az évben talán a kereten belüli összhang volt az, ami hiánycikknek számított.

Már-már rutinos visszatérőnek számítasz, miként halad a válogatott felkészülésetek, mely elemekre fókuszáltok most a legtöbbet?

Jelenleg a csapatösszekovácsolás fázisában járunk, néhány fiatalnak ugye a bolzánói vébé lesz az első igazán komoly megmérettetése nemzetközi szinten. Az elmúlt néhány edzésen a szakvezetés a stílusváltás mellett tette le a voksát: a stáb igyekszik kvázi klubcsapat-dinamika szerint koordinálni a mindennapjainkat – ezt úgy kell elképzelni, mint egy kemény nyári edzőtábort, csak itt nyilván alig néhány hét alatt. Szerintem egyébként ez a módszer jobban fekszik a csapat nagy részének, ez a légkör élesebbé tesz minket. Nem utolsósorban természetesen átmegyünk a kötelező, klasszikus támadó, illetve védekező taktikai elemeken, emellett a speciális játékhelyzetekre is jelentős hangsúlyt fektetünk.

Apropó, szemléletváltás: kívülről úgy tűnt, a Sárközy-emléktorna és az OST sajtónyilvános edzéseivel ellentétben itt most, a Tüskében a védők olykor már keményebben takarítottak a kapu előterében, már-már a tétmeccsekhez hasonlatosan, emellett a csatárok is aktívan kivették a részüket az ütközésekből. A legtöbben nyilván civilben is jó viszonyt ápoltok, mennyire érződik ilyenkor a rivalizálás a világbajnoki kerettagságért?

Ezt abszolút így éreztem én is, teljesen egyetértek. A folyamatos vetélkedés természetszerűleg hozzátartozik a profi jégkorong világához – aki ezt nem így gondolja, annak annyit mondanék, rossz sportágat választott. Például a szerdai edzésen is a szakvezetők több esetben az éles szituációk modellezésére fektették a hangsúlyt: fontos, hogy ahogy közeledik a vébé, mi is úgy váljunk fokozatosan „harapósabbá”.

Hogyan tovább, jövőre is maradsz a Michigannél, vagy esetlegesen más irányba kacsintgatsz? Mit lehet tudni jelenleg az ösztöndíjadról?

Nemrég abszolváltam a negyedik évemet az egyetemen, a COVID miatt még hátra van egy ötödik tanév. Időközben regisztráltam egy olyan oldalra, amelyen más egyetemek is felvehetik velem a kapcsolatot, szerencsére akad azért jó néhány kérőm. Mostanában az egyetem és a profi hoki között vacillálok, és a döntésemet annak függvényében fogom meghozni, hogy milyen ajánlatok futnak majd be egyetem-, illetve jégkorongtéren. Az már biztos, hogy kemény elhatározás lesz, de egyszer le kell tennem a voksomat valamelyik irányba.

Akkor egyáltalán nincs még porondon egy esetleges európai visszatérés?

Most még semmiképpen sem, később pedig meglátjuk, hiszen sosem tudhatod, mit hoz a jövő…

papp kristof HUN

fotó: Vörös Dávid/MJSZ

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 18., szombat
VB 12:20 DENSUI 0-8VÉGE
VB 12:20 LATSWE 2-7VÉGE
VB 16:20 CANFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 16:20 GERPOL 4-2VÉGE
VB 20:20 CZEGBR 4-1VÉGE
VB 20:20 FRASVK 2-4VÉGE
május 19., vasárnap
VB 16:20 NORAUT 1-4VÉGE
VB 16:20 USAKAZ 10-1VÉGE
VB 20:20 SUICAN 2-3VÉGE
VB 20:20 SVKLAT 2-3 BVÉGE
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 
    • Sport Tv
VB 16:20 SUIGER 
    • Sport Tv
VB 20:20 SWEFIN 
    • Sport Tv/AMC
VB 20:20 USACZE 
    • Sport Tv/AMC
május 25., szombat
VB 14:20 elődöntő
    • SPORT 2
VB 18:20 elődöntő
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 20:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum