

Megnevezték a Vaujanyba utazó lányokat
A magyar női U18-as válogatott 18+2 játékossal vág neki a franciaországi divízió 1-es vb-nek. Vasárnap Ausztriával kezdünk.
“A világbajnokság előtti közvetlen felkészülésre másfél napunk van, 3 jeges edzést tartunk, mert a felszereléseket szállító kisbusznak 2-án kora délután el kell indulnia ? mondta Marton Tibor, a válogatott szövetségi edzője. ? Csak a játékrendszer tökéletesítésére jut most időnk. Éppen ezért csak azt a keretet tudjuk meghívni, amely a véleményünk szerint sikeres lehet a vb-n. A keretet a 4 összetartás, a Franciaország és az Ausztria elleni edzőmérkőzések, valamint a zlíni torna alapján állítottuk össze. Többször hangsúlyoztuk, ez a csapat egy új csapat, tele sok fiatal és fejlődőképes játékossal.
Sportban, főleg az utánpótlássportban nem igazán bölcs dolog esélyeket latolgatni. Azt tudom, hogy az a 30-40 lány, aki részt vett a felkészülésben, nagyon elhivatottan és keményen dolgozott, azt gondolom, mindenki jobb lett technikailag, taktikailag és mentálisan is sokkal erősebbek vagyunk. Ugyan a közvetlen felkészülésünk nagyon rövid, kint az érkezéskor és a mérkőzés napján nem lesz lehetőségünk edzeni, de ez van, nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk. Igazán nívós torna elé nézünk, tele jégkorong-nagyhatalmakkal. A mezőnyt két részre osztanám, az első felébe tartozik Franciaország, Németország, Norvégia, a második felébe Magyarország, Szlovákia és Ausztria. Sok csapatsportág és a jégkorong is remek példa, hogy nekünk, magyaroknak fontos a jó kezdés.
Mindannyian egészséges várakozással nézünk a világbajnokság elé és szeretnénk mindent kihozni magunkból, ami bennünk van és szeretnénk jó eredményt elérni. Számomra ez az első alkalom, hogy női jégkorongcsapat egyik stábtagja lehetek egy világbajnokságon, és nagyon büszke vagyok a lányokra, ez egy igazán összetartó és jó szellemiségű csapat. Azt gondolom, elvégeztük azt a munkát amit el kellett. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szülőknek, játékosoknak, kluboknak, a szövetségnek az együttműködésért és hogy lehetővé tették a lányok zavartalan és zökkenőmentes felkészülését.”
A vaujany-i női U18-as divízió 1-es világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:
2015. január 4., 12.00: Magyarország?Ausztria
2015. január 5., 15.30: Magyarország?Norvégia
2015. január 7., 12.00: Magyarország?Szlovákia
2015. január 9., 15.30: Magyarország?Németország
2015. január 10., 19.00: Magyarország?Franciaország
A női U18-as válogatott világbajnoki játékoskerete:
Név | Szül. év | Női csapat | UP-csapat |
Kapusok: | |||
Maruyama Yumi | 2000 | KMH | KMH U14 |
Poltzer Renáta | 1997 | KMH | KMH U16 |
Védők: | |||
Fodor Lili Eszter | 1999 | Marilyn | MAC U14 |
Holzer Bernadett | 1998 | KMH | KMH U16 |
Mayer Fruzsina | 2000 | ? | Vasas U14 |
Odnoga Lotti | 1999 | KMH | Győr U16 |
Pál Vanda | 1997 | KMH | KMH U16 |
Szűcs Anita | 1999 | Sportország | UTE U16 |
Vakán Laura Tamara | 2000 | Marilyn | FTC U14 |
Támadók: | |||
Egyedi Noémi | 1998 | KMH | KMH U16 |
Galántai Maja | 1998 | Marilyn | Pesterzsébet U16 |
Gottlibet Zóra | 1998 | Marilyn | Vasas U16 |
Grkovic Jelena | 1997 | Marilyn | MAC U16 |
Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | Sportország | Vasas U16 |
Pavuk Petra | 1998 | KMH | KMH U16 |
Páterka Lilla | 1999 | Sportország | UTE U16 |
Pintér Hanna | 1998 | Marilyn | MAC U16 |
Szelényi Lilien | 1997 | Marilyn | Vasas U16 |
Szick Dorka | 2000 | Marilyn | MAC U14 |
Ungár Rebeka | 1997 | KMH | KMH U16 |
A magyar női U18-as stáb, 2014/15:
Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edző: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
További cikkek
- Máris szűkül a juniorkeret
- Fejben nem szabad túlgondolni a dolgokat
- Három újoncot avathatunk Klagenfurtban
- Próbálom ebben is meglátni a pozitívumot
- A Sport TV képernyőre tűzi válogatottunk U20-as vb-jét
- Harmincnégy játékossal kezdi meg a felkészülést az U20-as bő keret
- Ezeket az ügyeket az IIHF-nél is figyelembe veszik
- A Fehérvár munkaügyi pert indított Constantine ellen
- Mihály Ákos győztes gólja és a többi magyar találat videón