A sportolás a tanulmányi eredményeimre jó hatással volt

   

Nagy terveim vannak a jégkoronggal ? mondta Egyedi Noémi, aki a World Selects Invite tornán mutatkozott be a női U18-as válogatottban.

“2007-ben, általános iskola alsó tagozatában az egyik fiú osztálytársam elkezdett jégkorongozni és az egyesülete szervezett az akkori osztályom számára egy kis ízelítőt ebből a sportágból a Kisstadionban ? kezdte az 1998-ban született csatár. ? Akkor még alig tudtam korcsolyázni, de kipróbáltuk a kapura lövést, a korongvezetést és nagyon megtetszett. Ezután jártam Pesterzsébetre közönségkorcsolyázásra, mert meg akartam tanulni rendesen korizni. Egyik alkalommal a pálya egyik felén a Pesterzsébeti Farkasoknak volt edzése. Megkérdeztük, hogy beállhatnék-e és örömmel fogadtak. Azonnal a szívemhez nőtt a jégkorong.

egyedinoemi1

Hamarosan megtanultam az alapokat és elkezdtem a mini korosztályban játszani. Azóta szinte le sem lehet szedni a jégről, az életem részévé vált ez a sport. Sok mindent köszönhetek neki és komoly terveim vannak vele. Két egyesületben játszottam eddig, a Pesterzsébetben és az FTC-ben. 2013 decemberében, 15 évesen bekerültem az U18-as női jégkorong-válogatott keretébe. Bár az utolsó keretszűkítésen kimaradtam a világbajnoki keretből, de nagyon boldoggá és sokkal motiváltabbá váltam. Tavaly az EWHL-csapattal is szerepeltem néhány meccsen, a legemlékezetesebb a Vienna Sabres elleni találkozó volt. Augusztus elején a World Select Invite-tornán is részt vettem.

egyedinoemi2

A családban nincs profi jégkorongozó. Bár apukám játszott egy amatőr csapatban. Kezdetben centert játszottam, de mostanában jobb szélső vagyok. Augusztus eleje óta a KMH felnőtt női EWHL-csapatában edzek. Egy 100 km-es gyalogtúrával indítottuk a szezont Szlovéniában, majd elkezdődött a jeges felkészülés a Tüskesátorban.  Napi kétszer 60, illetve 90 percet vagyunk jégen. Sokat tanulhatok az új edzőimtől, mind a magyar, mind a légiós lányoktól, akikkel jó barátságba kerültem.

egyedinoemi3

A sportolás a tanulmányi eredményeimre jó hatással volt, hiszen a sport is komoly koncentrációt és kitartást kíván. Szeptembertől egy sportgimnázium angol nyelvi előkészítő osztályába fogok járni, ahol tekintettel vannak az edzésekre, a meccsekre. Nagy odafigyeléssel szervezik meg a mindennapjainkat, hogy a lehető legjobban össze tudjuk egyeztetni a sportot a tanulással. Külön egészséges étrendet kapnak a sportolók.

Fantasztikus érzés volt részt venni a nyári tornán az U18-as lányokkal, akik nagyon rendesek és segítőkészek voltak. Az egész szakmai stáb végig segítette a munkánkat, remek légkörben készülhettünk a meccsekre. Mindenképpen szeretnék komolyan foglalkozni továbbra is a jégkoronggal és egyszer akár egy külföldi csapatban is játszani. Célom a csapatomban minél többet fejlődni, még nagyobb önbizalommal sokszor pályára lépni. Mivel az angol nyelvet heti 15 órában fogom tanulni, a nyelvtanulás is a céljaim közé tartozik. Megkönnyíti a dolgom, hogy az amerikai és kanadai csapattársaimmal napi szinten gyakorolhatom a nyelvet, egyszerre segítségemre tudnak lenni az angol nyelv tanulásában és a jégkorongban is. Ezúttal szeretném megragadni az alkalmat és minden eddigi edzőmnek megköszönni a munkáját. A kedvenc csapatom a Pittsburgh Penguins, a kedvenc játékosom pedig Sidney Crosby, mert tetszik a sporthoz való hozzáállása és a példás kitartása, akaratereje.”

egyedinoemi4

 

 

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS 
ICEHL 19:15 KACAVS 
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB