Bolzanóban lehet bizonyítani, hogy ennek a generációnak is van karaktere

   

Tavaly majdnem ilyentájt „Lesz-e tamperei csoda?” címmel tettük fel a nagy kérdést vb-beharangozó gyanánt. Azóta tudjuk, végül nem lett: lesarkítva egyetlen büntetőn múlott, távolabbi perspektívából nézve azért annál többön. Most újra a liftezésért szállunk hát harcba, jelentősnek mondható változások után.

Már a tavalyi A csoportos válogatottunk sem volt „öreg”, hiszen az átlagéletkora 27,46 év volt, de az azóta eltelt egy évben tovább fiatalodtunk: csak a tamperei csapatból szögre akasztotta a címeres mezt a kapitány és az egyik kapitányhelyettes, azaz Nagy Gergő és Pozsgai Tamás, valamint Kóger Dániel és Szirányi Bence is, de nincs már Magosi Bálint sem, szóval a legutóbbi évértékelőnkben pedzegetett generációváltás markánsan megkezdődött, vagy inkább tovább folytatódott a szapporóiak kifutása után is. Ez az élet rendje, ahogy mondani szokták, nincs is ezzel baj – az majd akkor lesz, ha az ilyen kaliberű karaktereket hosszabb távon nem sikerül megfelelően, mennyiségben és minőségben pótolni (de ez remélhetőleg nem következik be). Az olyan feltörekvő, tehetséges északi légiósújoncok vb-keretbe kerülése, mint Varga Balázs és Nemes Márton a jelen és a jövő szempontjából is örömteli és ígéretes fegyvertény, ám az idei világbajnokságon még elsősorban a kiöregedő nemzedék után következő klasszisainknak kell majd előlépniük, s megmutatni, nem csak egyénileg kiváló játékosok, de a vezérszerepben is megállják a helyüket. Számukra itt a kiváló alkalom, hogy Bolzanóban ország-világ előtt bizonyítva szertefoszlassák Kiss Dávid jelenleg nem alaptalan aggodalmát, miszerint félő, „nincs elég olyan karakter most az öltözőben, aki kellőképpen a szívügyének tekinti azt, hogy ennek a hosszú [generációváltó] folyamatnak a részese, vagy letéteményese legyen, s hogy ez a folyamat sikeresen záruljon.” Ez a része kizárólag a főszereplőkön áll, s ha sikerülne, akkor az egyfelől kellemes meglepetéseket is eredményezhet, másfelől biztató rövid- és középtávú jövőképet. A többi részét – a stábbal és főleg a szövkaphelyzettel kapcsolatos anomáliákat – nem most, közvetlenül a vb-rajt előtt a fogjuk kivesézni, elkerülendő a kártékony hangulatkeltést, utána viszont fontos és szükségszerű lesz, a végeredménytől függetlenül.

HUN Hari Sofi

A felkészülési időszakból túl sokat valószínűleg idén sem érdemes leszűrni, volt már jó felkészülés után rossz vébénk, és fordítva is. A mostani öt edzőmérkőzésünkön mindenesetre látszott a fejlődési ív, mondjuk, volt honnan felfelé indulni: a lengyelek elleni első két horrormeccs után szerencsére összekaptuk magunkat, akkor is, ha nem feltétlenül a norvégok fiatal B-csapata, illetve a leendő vb-rivális, házigazda olaszok elleni, fogalmazzunk úgy, “elővigyázatos” találkozó – Sebők Balázs is emiatt nem lépett jégre – a legpontosabb fokmérő. A nehézkes kezdésen jó eséllyel nem segített egyébként, hogy a keret kilencven százalékának március közepére véget ért a klubszezonja, csak Garát Zsombornak és Erdély Csanádnak kellett utólag becsatlakoznia (hogy az Erste Liga-döntőből meg egyetlen játékos sincs ott, külön sokatmondó). Ezt is két irányból lehet persze nézni, egyrészről jó, hogy nem teljesen kifacsart állapotban kell vébézni, és jutott némi idő a regenerációra, visszatöltésre, másrészről azért Lengyelországban igen látványosan kiütközött ennyi kihagyás is. (Zárójelben: nem baj, inkább ott ütközzön ki minden, mint az éles meccseken).

HUN NOR alba

Ami a mostani ellenfeleinket illeti, kezdésként rögtön egy kritikus mérkőzés jön az ellen a Japán ellen, amely két és fél hónapja éppen a Tüskecsarnokban adott fájó ismétlőleckét, hogy a jégen mennyit ér a világranglista-helyezés. Az remélhetőleg egy jó ébresztő pofon volt, mert hozzájuk hasonló stílust képviselnek majd a koreaiak is, kimeríthetetlen energiaszinttel és fegyelmezettséggel (csak tájékoztatásul: a japánokat csütörtökön 3-1-re verték, az olaszok pedig egy nappal korábban csak túlórában tudták őket legyűrni gyakorlásként). A két ázsiai válogatott ellen elsősorban a technikai és fizikai erőfölényünket kellene érvényesítenünk mezőnyben, a romániai válogatottat pedig még kevésbé kell bemutatni, tele bizonyítási vágytól égő székely játékossal és a kispadon az Erste Ligát nyerő Dave MacQueennel; ez mindig egy kimondott-kimondatlan presztízsmeccs, amelynek lefújása után a végeredménytől függetlenül borítékolhatóan lesz majd közös magyar és székely himnuszéneklés (és ez így van jól). S ha ezen a három meccsen a terveknek megfelelően vagyunk túl, jöhetnek az igazi értékmérők a csupa ICEHL-klasszissal felálló házigazda, majd a rendre más minőséget képviselő szlovénok ellen, akiket tétmeccsen még sosem sikerült legyőznünk.

ITA HUN Gallo

Ami a csapategységeket illeti, a kapusposzt kívülről még a szenzációs klubidényt futó Vay Ádám sajnálatos kiesésével együtt is teljesen megnyugtatónak tűnik a pályafutása legszebb éveit futó Bálizs Bencével (akire arányaiban valószínűleg most sem hárul majd kevesebb feladat, mint tavaly, Tamperében), illetve az egyre bátrabban bedobható Horváth Dominikkel. A hátsó alakzatunk volt valószínűleg a legnagyobb kérdőjel, a végére talán az is kezdett kiegyenesedni, csak ne sérüljön meg senki – és e ponton külön örülünk, hogy Kiss Roland végül mégis tud vb-zni, kérdés persze, milyen állapotban (meg miért éppen Nagy Krisztián helyett). A csatársoraink, ahogy Sofron István is jellemezte, ígéretesek – bár egy Bartalis Istvánt bőven és bármikor elbírna a mindenkori magyar válogatott, nem még az idei klubformájában –, csak lehetőleg jöjjön is ki belőlük, ami bennük van – az idén csapatkapitánnyá előlépő, friss dán bajnoki ezüstérmes Erdély Csanád időben csatlakozása ezen és egyéb a téren is komoly pluszfaktor lesz.

HUN Balizs

Hét nap, öt meccs, nem nagyon van mit túlgondolni: a „senkit sem szabad félvállról venni” és a többi kötelező udvariassági kör lefutása után reálisan kimondva az első három meccsünket mindenképpen nyerni kellene, ha a feljutásért akarunk menni (a kiesés rémével való riogatás szerintünk azért erős túlzás, bár nem feltétlenül a mi játékerőnk miatt). Ha ez sikerülne, akkor a többi vb-eredmény alakulása függvényében az olaszok elleni lehetne a döntő meccs, a szlovénok elleni meg a jutalom, ha viszont nem sikerül, akkor nem nagyon van miről beszélni, és jövőre újra nekiszaladhatunk tiszta lappal. Így vagy úgy, abban nagyon bízunk, a minimum, hogy mindenkinek átment az üzenet: egy világbajnokságon minden összecsapáson ott kell hagyni a pályán a testet-lelket-szívet, mert valóban a magyar jégkorong hírneve a tét, amit, tetszik vagy sem, a pályán lehet a leglátványosabban öregbíteni vagy csorbítani, aktuális ellenfelektől és körülményektől függetlenül.

HUN NOR alba szurkolok valogatott

fotó. Vörös Dávid/MJSZ

A magyar férfiválogatott kerete a bolzanói divízió 1/A-s világbajnokságra:

Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, NOR1.), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Farkas Roland (BJAHC, tartalék)

Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (Worcester, ECHL), Hadobás Zétény (Visby/Roma, SWE-3.), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (Martigny, SUI-2.), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJAHC)

Csatárok: Erdély Csanád (Esbjerg, DEN-1.), Galló Vilmos (Linköping, SWE-1.), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nemes Márton (Mora, SWE U20), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Northern Michigan University, NCAA), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sebők Balázs (Iserlohn, GER-1.), Sofron István (SC Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP, FIN-1.)

A magyar férfiválogatott stábja:

Don MacAdam szövetségi kapitány, Szilassy Zoltán másodedző, Kiss Dávid másodedző, Ladányi Balázs másodedző, Daniel Goller kapusedző, Dr. Rybaltovszky Henrik csapatorvos, Antal Dénes fizioterapeuta, Hubay Zsombor fizioterapueta, Nagy József felszerelés-menedzser, Ács Ferenc erőnléti edző, Puskás Sándor erőnléti edző, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Németh Gergely sportpszichológus, Szilágyi Levente csapatvezető, Végh Benedek szakági vezető, Bóta Márton sajtó, Vörös Dávid fotó

A magyar férfiválogatott felkészülési mérkőzései:

április 12., péntek: Lengyelország–Magyarország 5-2
április 13., szombat: Lengyelország–Magyarország 6-2
április 19., péntek: Magyarország–Norvégia 2-1
április 20., szombat: Magyarország–Norvégia 3-2
április 23., kedd: Olaszország–Magyarország 5-6

A bolzanói divízió 1/A-s világbajnokság menetrendje:

Április 28., vasárnap:
12:30: Dél-Korea–Szlovénia
16:00: Japán–Magyarország (Sport 2)
19:30: Románia–Olaszország

Április 30., kedd:
12:30: Szlovénia–Románia
16:00: Magyarország–Dél-Korea (Sport 1)
19:30: Olaszország–Japán (Sport 1)

Május 1., szerda:
12:30: Magyarország–Románia (Sport 1)
16:00: Japán–Dél-Korea (Sport 2)
19:30: Szlovénia–Olaszország (Sport 2)

Május 3., péntek:
12:30: Dél-Korea–Románia (Sport 1)
16:00: Szlovénia–Japán (Sport 1)
19:30: Olaszország–Magyarország (Sport 1)

Május 4., szombat
12:30: Románia–Japán
16:00: Olaszország–Dél-Korea
19:30: Magyarország–Szlovénia (Sport 2)

A magyar férfiválogatott szezonzárója:
május 7., kedd, 19:00: Magyarország–Kanada

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum