Március végére készen fogunk állni
Marton Tibor nem teljesen elégedett a szocsi tornán látott, bronzérmet érő teljesítménnyel, de úgy érzi, jó úton járnak.
Marton Tibor, edző: “Nem úgy kezdtük a meccset, ahogyan szerettük volna, kicsit kényelmesen játszottunk. Arra kellett felhívnunk a figyelmet, hogy az ellenféltől függetlenül van a mérkőzésnek egy ára, amit meg kell fizetni érte ? ha nem akarunk annyit fizetni, akkor nem tudunk nyerni és jól játszani. Jó választ adtak a lányok a harmad kezdéskor, sokkal energikusabban játszottak, többet lőttek, nyomást helyeztek az ellenfélre. Van még bennünk tartalék, tudunk ennél jobban is játszani. A második és a harmadik meccsen megtaláltuk az utat a győzelemhez. A vb-n sem leszünk szomorúak, ha nyerünk két meccset, még ha nem is a legszebb játékkal. A szlovákiai torna után kicsit pozitívabb voltam, most többet vártam volna. Persze nem vagyunk lemaradva, de minden nap keményen kell dolgozni és áldozatokat kell hozni azért, hogy sikeresek legyünk. Még mindig felfelé megyünk és jó úton járunk, és biztos vagyok abban, hogy március végére készen fogunk állni.”
Szamosfalvi Petra: “Az első harmad után összeszedtük magunkat és sikerült fordítani. Jó úton haladunk és a vb-n is azt kell majd megmutatnunk, hogy mennyire erősek vagyunk.”
A bronzérmet érő siker góljai:
A torna magyar érdekeltségű mérkőzései (magyar idő szerint):
December 12., csütörtök, 12:30: Magyarország?Csehország 1-4
December 13., péntek, 12:30: Magyarország?Franciaország 2-1
December 15. vasárnap, 12:30: Magyarország?Norvégia 2-1 (3. helyért)
Név | Klub |
Kapusok | |
Stephanie Nehring | KMH Budapest |
Németh Anikó | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | KMH Budapest |
Hátvédek | |
Grkovic Jelena | KMH Budapest |
Kiss-Simon Franciska | KMH Budapest |
Kreisz Emma | MAC Budapest |
Németh Bernadett | MAC Budapest |
Odnoga Lotti | Dartmouth College (USA) |
Tóth Enikő | MAC Budapest |
Sarah Knee | KMH Budapest |
Csatárok |
|
Dabasi Réka | KMH Budapest |
Gasparics Fanni | MAC Budapest |
Huszák Alexandra | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Kinga | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Zsófia | Lulea HF (SWE) |
Averi Nooren | KMH Budapest |
Rónai Alexandra | MAC Budapest |
Seregély Míra | MAC Budapest |
Somogyi Vivien | KMH Budapest |
Szamosfalvi Petra | KMH Budapest |
Szick Dorka | KMH Budapest |
Ungár Rebeka | KMH Budapest |
A női válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edző: Dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Jasó JuditCsapatvezető: Szabó Dávid Felszerelés menedzser
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Orvos: Dr. Széplaki Attila
Média: Kaposi Dávid
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett