Magyarország–Lettország 3-2

 

Az ifjúsági korúakra épülő magyar női U25-ös válogatott büntetőkkel legyőzte a divízió 1/B-s válogatottat.

A vasárnapi, Dél-Korea elleni 6-0-s vereség után hétfőn Lettországgal találkozott Magyarország női U25-ös válogatottja. A balti együttes Voitkevica és Petersone góljaival 2-0-ra meglépett az első harmadban. A 24. percben Horváth Imola szépített Pavuk Petra passzából, aztán a 45. percben, hasonló leosztásban összehozták az egyenlítést is. A rendes játékidőben, valamint a hosszabbításban nem esett több gól. Az összecsapás büntetőkkel dőlt el, a szétlövést Pázmándi Zsófia győztes rávezetésével 3-2-re behúztuk.

Kedden döntővel zárul a torna, ahol Dél-Korea vár ránk.

Bedő Botond, szövetségi ezdő: “Nem úgy kezdtük a meccset, ahogyan terveztük, és ez az eredményen is meglátszott. A játék képe nem ezt tükrözte, de a lettek vezettek 2-0-ra, mert két apró hibából kaptunk két gólt. Az öltözőben azt kértem a lányoktól, hogy a folytatásban alkossanak valami olyat, amire tíz év múlva is szívesen emlékeznek vissza, hogy egy olimpiai stadionban milyen eredményt tudtak elérni. A második harmadban elkezdték azt a munkát végezni, amit elvártam, és jól játszottunk. Átvettük az irányítást, veszélyes helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült szépítenünk. A harmadik harmadban is maradt a fölényünk. Hozzájárult a sikerünkhöz, hogy sok kiállítást kapott az ellenfél, és bár ezeket nem tudtuk gólra váltani, a lettek elfáradtak, és mi ezt kihasználtuk.

Mind a négy sorunk játszott, így az energiaszintünk a végéig jó volt. A hajrában volt rajtunk nyomás, sok helyzetet alakított ki az ellenfél, de nagyszerű kapusteljesítménnyel és csapatmunkával sikerült hosszabbításra mentenünk a meccset. A ráadásban is mi domináltunk, több nagy helyzetünk is akadt, ám ezeket nem tudtuk belőni, így végül a büntetőkkel dőlt el a meccs. Több jó egyéni teljesítmény akadt a fiatalabbak és az idősebbek között is, végig jól dolgoztunk együtt csapatként. A döntőben az a cél, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint játsszunk és jobb eredményt érjünk el Dél-Korea ellen, mint az előző két meccsen. Nagyon jó játékkal képesek vagyunk legyőzni őket. Sokat fejlődtünk az első két találkozóhoz képest csapatként, taktikailag, fegyelmezettségben. Azt várom, hogy minimum olyan teljesítményt nyújtsunk, mint hétfőn. Ha ez a második helyhez lesz elég, akkor sem leszünk szomorúak, hiszen felnőtt tornán veszünk részt egy döntően U18-s csapattal, a lányok többsége 15-16 éves. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetünk jobbak náluk.”

A Legacy Cup programja (magyarországi idő szerint):

Február 8., péntek, 9:00: Dél-Korea–Magyarország 3-0 (barátságos mérkőzés)

Február 10., vasárnap, 7:00: Dél-Korea–Magyarország 6-0
Február 11., hétfő, 11:30: Magyarország–Lettország 3-2 b.
Február 12., kedd, 11:30: Dél-Korea–Magyarország (döntő)

A magyar női U25-ös válogatott gangneungi kerete:

Név

Klub

Kapusok

Poltzer Renáta Óbuda HA
Szabó Fruzsina MAC Budapest

Hátvédek

Fecske Maja Ágnes Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge Ferencvárosi TC
Márton Adél Sára UTE
Molnár Mónika KMH Budapest
Timkó Blanka Ferencvárosi TC

Csatárok

Horváth Imola Ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina Óbuda HA
Józsa Orsolya Ferencvárosi TC
Kerekes Kármen KMH Budapest
Márton Luca Emese UTE
Papacsek Réka Ferencvárosi TC
Pavuk Petra Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia Kaposvári SI
Puskás Noémi KMH Budapest
Schmidt-Natkay Aliz KMH Budapest
Strobl Lara Katalin Vasas SC
Szelényi Nina MAC Budapest
Váradi Orsolya KMH Budapest

A női U25-ös válogatott stábja:

Szövetségi edző: Bedő Botond
Erőnléti edző: Kozák Attila
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Felszerelésmenedzser: Tóth György
Csapatorvos: Dr. Simon Ádám
Csapatvezető: Szabados Emese

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 12:30 ITAJPN 2-3VÉGE
VB18 16:00 GBRSLO 2-3VÉGE
VB18 19:30 HUNAUT 1-3VÉGE
április 15., hétfő
VB18 12:30 JPNGBR 5-3VÉGE
VB18 16:00 AUTITA 7-0VÉGE
VB18 19:30 HUNSLO 1-2 BVÉGE
április 17., szerda
VB18 12:30 SLOITA 0-2VÉGE
VB18 16:00 AUTJPN 2-3VÉGE
VÁL 19:00 HUNSLO 7-4VÉGE
VB18 19:30 HUNGBR 4-5VÉGE
április 19., péntek
VB18 12:30 AUTGBR 3-2 HVÉGE
VB18 16:00 HUNITA 7-3VÉGE
VB18 19:30 JPNSLO 4-0VÉGE
április 20., szombat
VB18 12:30 ITAGBR 3-1VÉGE
VB18 16:00 SLOAUT 1-7VÉGE
VB18 19:30 HUNJPN 5-3VÉGE
VÁL 20:00 ITAHUN 1-6VÉGE
április 21., vasárnap
VÁL 15:00 GBRHUN 
Partnerünk