Ezúttal sem lehet más célunk, mint a győzelem

   

Kegyetlen vereségbe szaladt bele a Liptószentmiklós Újbudán, nagy kérdés, hogy a másik magyar csapattal mit kezdenek.

A jégkorong olyan sport, hogy egyik napról a másikra ki lehet heverni a legkeményebb pofonokat is, az Extraliga pedig kompetitív bajnokság, ahol bárki legyőzhet bárkit. Közhelyszerű igazságok ezek, amelyeket csupán azért idézünk fel, hogy rögzíthessük: nem jelent sokat pénteken, hogy mi történt kedden. Legfeljebb annyit, hogy a magyar újonctól bekapott 8-2-es kiütés minden bizonnyal kettőzött erőbedobásra késztet egy MHK Liptovsky Mikulast, ám azt nem tudhatjuk, hogy mindez erőteljes támadójátékban vagy netán görcsösségben ölt testet másik csapatunkkal szemben.

Viszont az is igaz, hogy a DVTK Jegesmedvéknek utóbbi hetekben mutatott formájuk alapján elég lehet hibátlanul és erőteljesen játszaniuk a saját játékukat ahhoz, hogy egy közvetlen tabellaszomszéd fölé kerekedjenek. A miskolciak 8 mérkőzésen 16 pontot gyűjtöttek a nemzetközi szünet óta, legutóbb a HC 05 Detvát is elintézték idegenben, és felkapaszkodtak a 8. helyre. Remek sorozatuk persze nem teheti őket elbizakodottá, és azt sem mondhatjuk, hogy Iglón – a Liptószentmiklós csarnokának felújítása még mindig nem fejeződött be – ők lennének az egyértelmű esélyesek, de hogy van okunk bízni bennük, az is vitán felül áll.

“A Liptovsky Mikulas közvetlen riválisunk a tabellán elfoglalt helyek alapján, így a játékosok és az edzői stáb is átérzi a pénteki találkozó jelentőségét – jelentette ki Glen Hanlon vezetőedző. – Az ellenfelünknek nem sikerült túl jól a legutóbbi mérkőzése a MAC Újbuda ellen, ezért biztos vagyok benne, hogy extra motivációval és kettőzött erővel fognak ellenünk játszani, hogy kiküszöböljék a csorbát. Mi azonban teljes mértékben felkészültünk az iglói meccsre, és rendkívül motiváltan várjuk az összecsapást. Kedden fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy javítsunk az idegenbeli mérlegünkön, ezúttal sem lehet más a célunk, mint a győzelem.”

Ha a Jegesmedvék nyernek, leszakítják a 9. helyen álló liptóiakat, és nagy szívességet tesznek a most 10. MAC-nak is. Az összecsapás viszonylag korán, 17 órakor kezdődik.

djm-mik01

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

MHk 32 Liptovský Mikulás–DVTK Jegesmedvék 0-3

   

A miskolciak ismét győzni tudtak a Liptószentmiklós ellen, és megerősítették helyüket a középmezőny alján, Vay 32 védéssel ért el shutoutot.

A mérkőzés közepes tempóban kezdődött, és a Jegesmedvék vették fel a kezdeményező szerepét. Meg is kínálták pár lövéssel a MAC Újbuda ellen kedden betliző Kiszlicint, de ő már a 4. percben óriási bravúrt mutatott be, amikor Harrison üres kapu felé tartó lövésére még visszaért a túloldalról. Az első emberelőnyre sem kellett sokat várni, a 6. percben a hazaiak kerültek ilyen szerepbe, de lövésük se volt Vay kapujára a két perc alatt. A 9. percben Galanisz maradt egyedül a kapussal szemben, aki egy újabb bravúros mozdulattal vetődött a korong útjába. Második fórját is elképzelés nélkül játszotta meg a liptói csapat, az eredmény értelemszerűen nem is változott. A 16. percben emberelőnyben megszerezték a vezetést a Jegesmedvék: Milam oldalról lőtte fel a korongot a rövid felső sarkba (0-1). Nem sokkal később Kiszlicin másodpercek alatt két közeli lövést is parádésan védett. Az utolsó percekben még kimaradt egy miskolci előny, a kiállított Nádasdi pedig két fegyelmivel már mehetett is zuhanyozni.

A második harmadban nem változott a játék képe, a vendégek többet támadtak, de Kiszlicin továbbra is jól védett. A Jegesmedvék a 25. percben növelték előnyüket: emberelőnyben Milam a kék vonal közeléből nagy bombát eresztett meg, Magosi a kapu előtt még beleért, így került a hálóba a korong (0-2). Fél perc múlva a hazaiak játszhattak egy ember pluszban, három ordító helyzetet is kihagytak, de nem tudtak szépíteni. A Mikulás próbálta felpörgetni a játékát, a harmad derekán, második felében voltak is helyzeteik, de Vay továbbra is magabiztos volt. A 38. percben Ritó került szembe a kapussal, de nem tudott kifogni Kiszlicinen, majd az utolsó percben sem Kulmala, sem Magosi nem tudta bevenni közelről a hazai kaput.

A harmadik játékrész egy gyors miskolci góllal kezdődött: mindössze két és fél perc pörgött le, amikor Magosi húzta meg a bal szélen, középre adott és a korong Loiseau botjáról valahogy átpattant a kapuson és a hálóban kötött ki (0-3). A gól teljesen megzavarta a hazaiakat, a Jegesmedvék kedvük szerint alakították ki helyzeteiket: előbb Hajós zörgette meg a felső vasat, majd Vas közeli fonák emelését tornázta ki a hazai hálóőr. Az 53. percben Kiss lábát lőtték el, a védő csak nagyon nehezen, orvosi segítséggel tudta elhagyni a pályát. A liptói csapat elherdálta negyedik emberelőnyét is, és a maradék két percben már nem tudták elrontani Vay újabb shutoutját.

Úgy tűnik a keddi budapesti mélyütés benne maradt a liptószentmiklósi csapatban, amely ismét gyenge játékot produkált, a Jegesmedvék pedig ezt jól kihasználva másodszor is elhozták a három pontot az iglói csarnokból. A házigazdákat csak Kiszlicin időnként parádés védései mentették meg az újabb kiütéstől.

vay

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Ez is egy igazi csapatgyőzelem volt

 

Glen Hanlon vezetőedző a DVTK Jegesmedvék Liptószentmiklós elleni győzelméről.

“Ez is egy igazi csapatgyőzelem volt. Minden játékos tartotta magát az előzetes tervekhez és a taktikához. Jól működtek a speciális csapatrészek és kiváló volt a kapusteljesítmény is. Készülünk a nagyon fontos vasárnapi meccsre az Érsekújvár ellen.”

Extraliga, 2018. nov. 30., péntek.
Kiszlicin: 89,7%
K
Vay: 100%
Nadasdi, Mezovsky, Uram, Tamási, Osko
1
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
Kurali, Suchy, Kriska, Huna Richard, Huna Robert
2
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
Fereta, Baca, Stevuliak, Piatka, Listiak
3
Gőz, Milam, Miskolczi, Galanisz, Somogyi
Kosecky, Nemec, Heikkila, Uhrík, Vybiral
4
Vojtkó, Ritó, Láda, Hajós
Anton Tomko
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:07 MIS PP Milam Loiseau Magosi
0-2 26:03 MIS PP Magosi Milam Crawford
0-3 42:17 MIS Loiseau Magosi Harrison
32 Kapura lövések száma 29
38 Kiállításpercek 8

Így nullázták le a Jegesmedvék a liptóiakat

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 25., péntek
FELK 09:45 UTEVAS 3-3VÉGE
FELK 18:00 MISKOS 2-1 HVÉGE
EL 18:30 DEBFTC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 6-4VÉGE
szeptember 26., szombat
EWHL 13:20 KMHMAC 3-1VÉGE
szeptember 27., vasárnap
EL 16:30 FTCMAC 5-4 HVÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 29., kedd
EL 18:30 DEBBRA 3-4 HVÉGE
szeptember 30., szerda
EL 18:30 FTCSCC INFO
október 2., péntek
EL 18:00 MACSCC 
EXL 18:00 MISDTR 
EL 18:30 DEBGYE 
EL 18:40 VASBRA 
ICEHL 19:15 AVSKAC 
    • DIGI SPORT 2
október 4., vasárnap
EL 14:05 FTCGYE 
    • M4 SPORT+
EXL 16:00 NITMIS 
ICEHL 17:30 VICAVS 
EL 18:30 MACBRA 
Partnerünk
Archívum