Most már le kellene győzni a Liptószentmiklóst

   

Három győzelem, három vereség – ötven százalékon áll a MAC a nemzetközi szünet óta. Este újra pozitívba billenhet a mérleg nyelve.

Az ellenfél ezúttal az MHK Liptovsky Mikulas lesz, az egyik olyan Extraliga-klub, amely ellen még nem sikerült nyerniük az újbudaiaknak. Majoross Gergely jelenleg 11. helyen álló csapata az eddigiek során legyőzte már a Besztercebányát, a DVTK Jegesmedvéket, a Poprádot, a Trencsént, a Kassát, a Gyetvát és az Érsekújvárt is, ám két élklub mellett – ők a Zólyom és a Nyitra – két közvetlen riválisát még nem sikerült felülmúlnia. Az egyik a sereghajtó Zsolna, a másik a mai vendége. Korábban többször is írtuk, hogy a nagy bravúrok mellett igencsak szükség lenne a szlovákiai tabellaszomszédok felett aratott diadalokra is. Ezen a téren november 14-én, két héttel ezelőtt tört meg a jég, amikor Langkow-ék 5-4 arányban győzni tudtak Gyetván. Az a siker, mint később kiderült, egy hárommeccses sorozat első állomását jelentette, hiszen a folytatásban a Miskolc és a Nové Zámky is kapitulálni kényszerült a Tüskecsarnokban. Ám ez a széria is megszakadt, nulla pontos időszak következett utána, vereségekkel Poprádon, a Besztercebánya ellen és Trencsénben.

Ebből is látható, ismét erősen kellenének a pontok a MAC-nak, amelyeket a Liptószentmiklóshoz hasonló csapatoktól mindenképpen el kellene vennie. Annál inkább, hogy egy 3 pontos diadallal bár nem előzne a magyar gárda, de mínusz 1-re felzárkózna ellenfeléhez. Szeptemberben közel álltak a Majoross-tanítványok ahhoz, hogy megfogják az MHK-t, kétszer is vezettek, ám végül 2-3-as vereséget szenvedtek büntetőkkel. A kinti találkozó egyértelműbb volt, az az 1-4 a szezon egyik legkevésbé jól sikerült meccse volt a MAC szempontjából. A kérdés most az, hogy melyik arcukat mutatják a kékek, illetve hogy vissza tudnak-e térni a győzelmek útjára.

“Egyik közvetlen riválisunkkal csapunk ma össze, ők kicsit más felfogásban játszanak talán, mint a többi csapat a környezetünkben, sokkal agresszívebbek és sokkal jobban veszik el a teret és az időt – mondta a klub hivatalos közösségi oldalán Majoross Gergely. – Ez ellen próbálunk kitalálni dolgokat, úgyhogy bízunk benne, hogy az utolsó mérkőzés jó játéka átmenthető lesz a mai találkozóra is, csak természetesen szeretnénk több helyzetet kialakítani és többször eredményesek lenni.”

Az összecsapás 19 órakor kezdődik, és a Digi Sport élőben közvetíti.

mac

Fotó: Manases István/MAC

MAC Újbuda–MHK Liptovsky Mikulas 8-2

   

Hatalmas verést osztott ki közvetlen riválisának az újbudai Extraliga-csapat.

Az első jó hír már akkor megérkezett, amikor még el sem kezdődött a meccs: visszatért a csapatba az arcsérüléséből felépült Macaulay. Volt rossz is: hiányzott Brance Orban, akinek helyére Nagy Krisztián lépett fel, míg a harmadik támadótrió Odnoga, Terbócs, Szabad összetételben ment. Talán ha két perc kellett hozzá, hogy a MAC uralni kezdje a meccset, a hazaiak lendületes, intenzív hokijával nem igazán tudtak mit kezdeni a vendégek, egymás után alakultak ki a lehetőségek Anton Kiszlicin kapuja előtt, Brown eresztett meg hatalmas bombát, Klempa is betalálhatott volna. A gólra sem kellett sokat várni, Negrin tört be a kapu előterébe, ám lövés helyett a még jobb pozícióban érkező Dudáshoz passzolt, a bekktárs kilőtte a bal alsót, 1-0. Nyomott tovább a hazai csapat, a liptószentmiklósiak csak keresgélték a pakkot. Mezovsky hibázott, amikor Dudás szabályos ütközése után odacsapott, mehetett a büntetőpadra. Másfél perc lement az előnyből, Bodó kapott remek korongot Pozsgaitól, éles szögből varrta fel a kapus füle mellett, 2-0. Ezután is domináltak a kékek, helyzeteik is voltak bőséggel, de újabb találat nem született. Nem úgy a túloldalon. Lényegében a semmiből szépítettek a liptóiak, a 17. percben egy védelmi hiba nyomán a 44 éves világbajnokhoz, Marek Uramhoz került a játékszer, aki takarásból beverte, 2-1.

A vendégek agresszívebben jöttek ki a második játékrészre, agilisan kevergettek, ám ez csak addig tartott, amíg a 23. percben Bodó egy buli után gólra nem váltotta Nagy Krisztián passzát, 3-1, kapuscsere, érkezett Juraj Holly. Hogy még egy kis időre visszajött a meccsbe az MHK, arról egy eladott korong tehetett, Osko kilépett vele, 3-2 a 25. percben. A következő rövid időszak a vendégeké volt, az azonban, hogy egyenlítsenek is, szóba sem jött. Visszavette a dominanciát a MAC, sorra dolgozta ki a helyzeteket, csak Nagy előtt volt egy rakat, az első kettőt még védte a kapus, a harmadikat nem tudta, nagy gól a 29. percben, 4-2. Egy perccel később Terbócs ment el, lövése átcsorgott Hollyn, tíz centiről kotorta be a 34-es az üres ketrecbe. Két perc múltán Kreisz Brúnó adott középre, Dansereau bevágta, 6-2. A 34. percben már 7-2 állt a táblán, hiába védte Bodó lövését a hálóőr, a korong egy bekk korcsolyájáról átcsúszott keresztben Nagyhoz, fonákkal beemelte. A harmadból hátralévő percek békésebben teltek, a liptóiak kedvetlenül próbálkoztak, a gyorsabb és koncentráltabb MAC-osok további lehetőségei kimaradtak.

Amint az várható volt, az MHK vezetőedzője visszahozta a kapuba Kiszlicint, akinek természetesen volt dolga megint, elsőként egy Dansereau-próbálkozás alkalmából. A vendégek viszonylag kevés meggyőződéssel próbálkoztak a szépítéssel, és hogy semmi esélyük már, az akkor dőlt el végleg, amikor teljesen kilátástalanul játszották meg első és egyetlen emberelőnyüket. Onnantól megint megélénkült a játék a MAC jóvoltából, újabb helyzetek sorát dolgozták ki. Ezek közül végül egy ment be, Klempa passzát vágta be Brown, 8-2 az 55. percben. Több gól nem lett, hiába melóztak a hazaiak – közülük is főként az átlagosnál több jégidőt kapó fiatalok – a kilencedikért is elég sokat. A szezon legnagyobb győzelmét aratta Majoross Gergely csapata, és ezzel a DVTK Jegesmedvék által elintézett Gyetvát megelőzve felkapaszkodott a táblázat tizedik helyére.

maclip

fotó: Porszász Áron/MAC

Eléggé ellentmondást nem tűrően játszottunk

 

Majoross Gergely MAC Újbuda-vezetőedző csapata Liptószentmiklós felett aratott 8-2-es győzelméről.

“Jól kezdtük a mérkőzést, nagy energiával mentünk bele, és viszonylag hamar sikerült is gólokat lőnünk, aztán két egyéni hibából viszonylag közel hoztuk őket, de utána a második harmadban már nem nagyon maradt visszaút nekik. Eléggé ellentmondást nem tűrően játszottunk, és rendre eredményesek is voltunk, úgyhogy azt hiszem, nem sok kétség férhetett ahhoz, hogy mi fogunk győztesként kijönni ebből a mérkőzésből. Örülök neki, hogy ilyen felszabadultan tudtunk játszani és pláne örülök, hogy nem álltunk le akkor sem, amikor nagyobb arányban vezettünk. Akkor is hajtottunk tisztességesen tovább, és tartottuk magunkat ahhoz a tervhez, amit meghatároztunk a mérkőzés előtt, úgyhogy ezek miatt különösen boldog vagyok a győzelmünk miatt.”

Extraliga, 2018. nov. 27., kedd.
Rajna: 92,0% (Nagy Kristóf)
K
Kiszlicin: 77,8% (Holly: 80,0%)
Negrin, Dudas, Nagy Krisztián, Langkow, Bodó
1
Kurali, Suchy, Kriska, Huna Richard, Huna Robert
Burt, Fejes, Klempa, Brown, Dansereau
2
Nadasdi, Mezovsky, Uram, Tamási, Vybiral
Pozsgai, Macaulay, Odnoga, Szabad, Terbócs
3
Fereta, Baca, Heikkila, Piatka, Listiak
Kreisz, Szigeti, Majoross, Bugár
4
Kosecky, Nemec, Stevuliak, Uhrík, Osko
Majoross Gergely
E
Anton Tomko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:58 MÚB Dudas Negrin Nagy Krisztián
2-0 08:30 MÚB PP Bodó Pozsgai Burt
2-1 16:21 LMI Uram Tamási Mezovsky
3-1 22:33 MÚB Bodó Nagy Krisztián Dudas
3-2 24:27 LMI Osko
4-2 28:19 MÚB Nagy Krisztián Burt Bodó
5-2 29:33 MÚB Terbócs Odnoga Pozsgai
6-2 31:39 MÚB Dansereau Kreisz Dudas
7-2 33:58 MÚB Nagy Krisztián Bodó Macaulay
8-2 54:45 MÚB Brown Klempa Dansereau
38 Kapura lövések száma 25
2 Kiállításpercek 6

Így ütött 8-at a MAC a Liptószentmiklósnak

   

Az újbudai Extraliga-csapat szenzációs győzelmének videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum