Elszakadt egy izom Vay Ádám combjában
A Poprad válogatott kapusa 2-3 hetes kihagyásra kényszerül.
Megvan a pontosabb diagnózis Vay Ádám combsérülésével kapcsolatban: a Poprad portása vasárnap este az MTI-nek annyit mondott, “az MRI kimutatta, hogy a bal combom közelítőizmában van egy kis szakadás, ezért két, legfeljebb három hétig nem játszhatok. Remélem, a csapat nélkülem is továbbjut a negyeddöntőből, és a folytatásban már tudok segíteni.” A 30. születésnapját pénteken ünneplő magyar válogatott kapus a Nitra elleni szlovák Extraliga-negyeddöntő második, otthon 5-1-re elbukott mérkőzésének végjátékában sérült meg. Az alapszakaszgyőztes poprádiak azóta visszaszerezték a szériaelőnyt: vasárnap este Vay fiatal váltótársa, a januárban igazolt 23 éves Filip Belányi shutoutjával 2-0-ra behúzták az első nyitrai összecsapást, így jelenleg 2-1-re vezetnek a párharcban. Ez azt jelenti, hogy továbbjutás esetén Vay az elődöntő-döntő környékén védhetne újra, egy korai poprádi búcsúval ellenben válogatottbeli kollégájához hasonlóan véget érne a klubszezonja. (Az Extraliga idei programkiírása szerint egyébként a finálé esetleges hatodik meccse április 28-ra, a bolzanói divízió 1/A-s vb nyitónapjára esne, a hetedik pedig két nappal későbbre).
fotó: Vörös Dávid/MJSZ
További cikkek
- Garát Zsombor gólpasszal mutatkozott be
- Kezdhettük volna jobban a meccset
- Saját magunkat gáncsoltuk el a sok kiállítással
- Egyértelműen a frissességen múlott
- Most a második harmadban játszottunk jól
- Sol bunyója is kellett a sikerhez, rengeteg tüzet adott a jégen és a nézőtéren is
- DEAC–BJAHC 3-4
- DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda 1-2
- Gyergyói HK–FEHA19 5-2