Vay Ádám újabb két évig marad Poprádon
A szlovák Extraligában szereplő HK Poprad újabb kétéves megállapodást kötött a magyar válogatott kapussal.
Vay Ádám új, kétéves, a szlovák Filip Belányi egyéves, opciós szerződést írt alá, a harmadik kapus pedig Matej Hurčík lesz az extraligás HK Poprad következő idényében – számolt be a klub hivatalos honlapja, melyben megemlítik, hogy a két kapusnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a csapat a szlovák bajnokság alapszakaszának győztese lett. ”Az előző szezonban jól éreztem magam a poprádiaknál, a csapat és a védelem is kiváló volt. Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom, és várom az új szezont” – mondta Vay Ádám.
„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznünk mindkét kapussal, ez prioritás volt számunkra. Az előző szezonban mindketten tökéletesen teljesítettek, és szükség esetén mindig a csapat segítségére voltak. Ádám stabil teljesítményt nyújtott az alapszakaszban, és Filip megerősítette, hogy van benne plusz a rájátszás során. Hiszem, hogy az új szezonban még jobban fognak teljesíteni” – mondta Július Koval, a klub sportigazgatója.
Vay 44 mérkőzést játszott a bajnokság alapszakaszában, 92,9%-os védési hatékonysággal és 2,18-as kapottgól-mutatóval. A rájátszásban két meccsen védett, 94%-os eredményességgel, majd egy sérülés véget vetett a szezonjának. A csapat a későbbi bajnok Nyitrától kapott ki 4-2-re a rájátszás negyeddöntőjében.
Fotó: HC Poprad
További cikkek
- Ortenszky 1+2 pontot gyűjtött csapata 13-0-s sikere során
- Horváth Bálint két, Varga Balázs egy gólt lőtt
- Vay Ádámék gólzáporos meccsen verték Csányiékat
- Péter Donát 1+1 pontot gyűjtött
- Ponterős pénteket produkáltak légiósaink
- Megint bajban a Slovan: külvárosi pályákon készül, idegenlégiósai nélkül
- Szebbnél szebb emberhátrányos gólokat lőttek a cseh Extraligában
- Karol Csányi visszatér Nyitrára
Hozzászólások (3)
Te mit gondolsz?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Jó hely ez neki és a válogatott szempontjából is. Jó bajnokság és szemelőtt van. Ő és Brunya. Két rutinos kapussal mehetünk az "A" VB-re.
Ez nagyon jo hir.
Vedjen sokat, es jol. Kepessegei adottak hozza.
Jó kapus,jó helyen.Hajrá Ádi