Norvégia ellen a bennmaradás a tét

 

Egyszerű a képlet a magyar női U18-as válogatott számára: ha pontot szerez a norvégok ellen, megőrzi divízió 1/A-s tagságát.

Vasárnap véget ér az asiagói divízió 1/A-s női ifjúsági világbajnokság. A zárónapon a 3 pontos magyar válogatott azzal a Norvégiával találkozik, amely még pontot sem szerzett a tornán. A skandináv válogatott három szoros és egy egyoldalú meccset játszott. Az osztrákoktól 3-1-re, az olaszoktól 1-0-ra, míg a szlovákoktól 2-0-ra kapott ki, egyedül Japán ellen szenvedett komolyabb, 5-0-s vereséget. Mint az a mérkőzéseik eredményeiből látszik, egyedül az első meccsükön szerzetek gólt, azt is a 7. percben, tehát már 233 perce gólképtelenek.

A magyar lányoknak van miért törlesztenünk a norvégoknak. A 2012-es tromsői csoda során egy 5-2-es sikerrel biztosítottuk be ellenük az A csoportba jutásunkat, azóta viszont rendre kikaptunk tőlük. Amikor 2015-ben visszatértünk a divízió 1/A-ba, 3-0-s vereséget szenvedtünk, majd a miskolci vb-n 5-0-s, a budapesti világbajnokságon pedig 5-3-as vendégsiker született.

A vasárnapi mérkőzés tétje a divízió 1/A-ban maradás. A magyar csapatnak ehhez nincs más dolga, mint pontot szerezni Norvégia ellen. A mérkőzést 13:30-től játsszák és az alábbi streamen lesz látható.

hunnor-nu18

Fotó: Somogyi Viktor

Az asiagói női U18-as divízió 1/A-s világbajnokság magyar mérkőzései:

2018. január 8., hétfő, 14:00: Magyarország?Szlovákia 2-6
2018. január 9., kedd, 17:00: Magyarország?Japán 1-6
2018. január 11., csütörtök, 20:30: Magyarország?Olaszország 3-2
2018. január 12., péntek, 17:00: Magyarország?Ausztria 0-1
2018. január 14., vasárnap, 13:30 Magyarország?Norvégia

A női U18-as válogatott világbajnoki kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Maruyama Yumi 2000 Ferencvárosi TC
Tóth Zsófia 2003 Ferencvárosi TC
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002 HC Torino Bulls
Gaitz Hanna 2001 KMH Budapest
Kreisz Emma 2003 MAC Budapest
Mayer Fruzsina 2000 Vasas SC
Preisinger Dorka 2001 KMH Budapest
Fecske Maja 2002 ifj. Ocskay Gábor JA
Sándor-Székely Katinka 2000 Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge 2002 Ferencvárosi TC
Csatárok
Cselényi Viktória 2000 KMH Budapest
Horváth Dominika 2000 KMH Budapest
Horváth Imola 2002 ifj Ocskay Gábor JA
Kerekes Kármen 2003 KMH Budapet
Pázmándi Zsófia 2002 Kaposvár
Puskás Noémi 2001 KMH Budapest
Seregély Míra 2003 MAC Budapest
Sőléd Orsolya 2000 Ferencvárosi TC
Strobl Lara 2003 Vasas SC
Szamosfalvi Petra 2002 KMH Budapest

A magyar női U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Buzás Norbert
Megbízott szövetségi edző: Kis András
Edzők: Fodor Zoltán, Székely-Mádai László
Kapusedző: Budai Krisztián
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Csapatvezető: Jasó Judit
Női szakágvezető: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum