Máris telt házas a magyar?finn

   

Rangos ellenfelekkel készül a vb-re a magyar válogatott, ami megmozgatta a szurkolókat is. A svédek elleni meccsre még van jegy, de nem sok.

A jégkorongszövetség 90. születésnapján számos magasan jegyzett ellenféllel szemben készülhet a divízió 1/A-s világbajnokságra Magyarország, és az U25-ös válogatott programja is tartalmas szórakozást ígér. Már február elején szóltunk, hogy nagyon fogynak a jegyek az április 7-ei Magyarország?Finnországra, a szövetség honlapjának hétfői közleménye szerint erre a meccsre már nem is lehet jegyet kapni.

Granlund HUNFIN

Lesz még ezen kívül is alkalom, hogy a szurkolók biztathassák kedvenceiket, hiszen április 3-án a svédekkel játszunk, április 11-én Celjében a szlovénokkal, egy héttel később pedig ismét velük, de immár hazai pályán. Emellett idén kísérleti jelleggel összeáll az U25-ös válogatott, amely április 8-án és 9-én Csehország korosztályos csapatával mérkőzik. A magyarországi összecsapásokat a Tüskecsarnokban rendezik, jegyet az Eventim oldalán lehet vásárolni, kivéve az U25-ös válogatott meccseit, amelyek ingyenesen tekinthetők meg. A felnőtt válogatott kerete egyelőre 87 főből áll, a névsor itt olvasható.

A mérkőzések időpontjai:

2017. április 3., hétfő, 19:00 Magyarország?Svédország (Tüskecsarnok)
2017. április 7., péntek, 19:00 Magyarország?Finnország (Tüskecsarnok)
2017. április 8., szombat, 18:00 Magyarország U25?Csehország U25 (Tüskecsarnok)
2017. április 9., vasárnap, 13:00 Magyarország U25?Csehország U25 (Tüskecsarnok)
2017. április 11., kedd: Szlovénia?Magyarország (Celje)
2017. április 18., kedd, 19:00 Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok)

Az IIHF divízió 1/A csoportos kijevi világbajnokság programja:
Április 22., szombat, 12:30: Ukrajna?Magyarország
Április 24., hétfő, 19:30: Magyarország?Ausztria
Április 25., kedd, 16:00: Magyarország?Korea
Április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország?Magyarország
Április 28., péntek, 12:30: Magyarország?Kazahsztán

MJSZ90_Banner900_600_v3

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum