Áprilisban mutatkozik be az U25-ös magyar válogatott

 

Ebben a szezonban új szakmai program kezdődött.

A junior-világbajnokságra hagyományosan decemberben kerül sor, ez azt eredményezi, hogy az U20-as korosztály válogatottja számára 8-9 hónapon át nincs igazán fontos esemény, hiszen tavasszal az U18-as és a felnőtt vb kerül a fókuszba. Mióta a jelenlegi kanadai szakmai stábok irányítják a válogatottak szakmai munkáját, az MJSZ elvárása, hogy igyekezzenek a legjobb juniorokat a felnőtt szelekcióba beépíteni. Ez a kiemelkedő játékosoknak nem okoz gondot, de jóval többen vannak, akiknek elsőre túl nagy ugrás ez. Most már elegendő számú játékos érkezik fel és marad a rendszerben felnőttként. Ezért is szükségessé vált egy áthidaló megoldás, hiszen nem 20-25 főből áll a válogatott kerete, ezt láthattuk a tavalyi bő listánál is. A következő években egyre több és több játékosunk lesz.

Ezt a helyzetet és a juniorok korai szezonzárását igyekszik orvosolni a válogatott szakmai stábja által összeállított 2016/17-es program. Rich Chernomaz, Glen Williamson, Diego Scandella, Majoross Gergely, Jukka Kontsas és Nagy Attila egyeztetett a közeljövőről a szezon elején, és arra jutottak, hogy a szükségessé vált egy átmeneti csapat felállítása.

Ennek első lépéseként áprilisra két mérkőzést kötött le a magyar szövetség Csehország U25-ös válogatottjával. Velük nem a felnőttcsapatunk játszik, hanem a Magyarország U25. ?Ebben a keretben többnyire azok a játékosok fognak szerepelni, akik még nem állnak készen idén a világbajnokságra, de a jövőre nézve jó esélyük van bekerülni a világbajnoki keretbe ? mondta a Jégkorongblognak Nagy Attila GM. ? Ez nem jelenti azt, hogy eleve kizárt lenne az átjárás a két keret között. Aki az U25-ben kimagaslóan teljesít, kaphat meghívót a felnőttekhez. Az elmúlt évek tapasztalata alapján megállapítható, a stáb nem habozik újabb és újabb játékosokat kipróbálni, helyzetbe hozni. Az aktuális tervek szerint lesznek játékosok, akiket a stáb szeretne több szerepkörben is kipróbálni, ezért lehet, hogy először az U25-ös csapathoz kerülnek, és csak utána a nagyokhoz.?

A tavaszi korosztályos csapat edzői stábját Sille Tamás, Szilassy Zoltán és Tokaji Viktor alkotja. ?A szakmai folyamatosság miatt a novemberi EIHC-tornán Sille Tamás és Szilassy Zoltán csatlakozott a nagycsapat stábjához, a februári tornára Tokaji Viktor utazik. Így biztosított a két stáb közötti teljes összhang.?

Hogy az U20 és a felnőttválogatott között áthidaló megoldásra van szükség, ez nem teljesen új gondolat, hiszen az oroszok és a szlovákok évek óta odafigyelnek erre. Előbbiek ?olimpiai? csapattal turnéznak külföldön, így jutottak el hozzánk is a tavalyi vb előtt, utóbbiak ligaválogatottal vesznek részt az EIHC-tornákon, ahol A csoportos és divízió 1-es csapatokkal mérkőznek.

A magyar U25-ös válogatott április második hétvégéjén mutatkozik be ebben a formában, amikor tehát a csehekkel meccselünk oda-vissza. A kezdeményezésnek máris van nemzetközi visszaigazolása, több A csoportos ország is jelezte, hogy érdeklődik egy esetleges U25-ös torna vagy sorozat iránt. Jó lenne, ha ennek is élére tudnánk állni, aligha költhetnénk el jobb helyre a tao-forintokat, mint egy ilyen célra.

HUNPOL U20 vb

Fotó: Mudra László

A februári EIHC-tornára igen fiatal kerettel utazik a felnőtt válogatottunk. Ebben a csapatban is 18 U25-ös játékos található.

A magyar válogatott bő játékoskerete a februári EIHC-tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 MAC
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Hátvédek:
Dudas Jesse 1988 Debrecen
Gőz Balázs 1992 DVTK Jegesmedvék
Kiss Dániel 1991 UTE
Mestyán István 1989 MAC
Sagert Kalvin 1987 Fehérvár
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Debrecen
Vojtkó Mátyás 1993 DVTK Jegesmedvék
Vokla Roland 1996 MAC
Csatárok:
Csányi Karol 1991 UTE
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Hári Norbert 1995 Debrecen
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Könczei Áron 1994 MAC
Miskolczi Márk 1993 DVTK Jegesmedvék
Nagy Krisztián 1994 MAC
Németh Attila 1992 Debrecen
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Sági Martin 1997 DVTK Jegesmedvék
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Somogyi Balázs 1991 MAC
Terbócs István 1996 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár
Tartalék hátvédek:
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Tartalék csatárok:
Keresztury Erik 1996 MAC
Kiss Zsombor 1997 Davos (SUI)
Turbucz Martin 1994 UTE

A felnőtt férfi válogatott stábja, 2016/17:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella
Kapusedző: Jukka Kontsas
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József

A gojangi négyes torna sorsolása (magyar idő szerint):

2017. február 9., 06:30 Magyarország?Japán
2017. február 9., 11:00 Dél-Korea?Dánia

2017. február 10., 06:30 Dánia?Japán
2017. február 10., 11:00 Dél-Korea?Magyarország

2017. február 11., 05:00 Dánia?Magyarország
2017. február 11., 09:30 Dél-Korea? Japán

A 90. éves jubileumi mérkőzések időpontjai:

2017. április 3., hétfő: Magyarország?Svédország (Tüskecsarnok)
2017. április 7., péntek: Magyarország?Finnország (Tüskecsarnok)
2017. április 8?9., szombat, vasárnap: Magyarország?Csehország U25
2017. április 11., kedd: Szlovénia?Magyarország (Celje)
2017. április 18., kedd: Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok)

2017-es divízió 1/A-s világbajnokság (Kijev, Ukrajna):

2017. április 22., szombat, 12:30: Ukrajna?Magyarország
2017. április 22., szombat, 16:00: Dél-Korea?Lengyelország
2017. április 22., szombat, 19:30: Ausztria?Kazahsztán

2017. április 23., vasárnap, 16:00: Kazahsztán?Dél-Korea
2017. április 23., vasárnap, 19:30: Lengyelország?Ukrajna

2017. április 24., hétfő, 19:30: Magyarország?Ausztria

2017. április 25., kedd, 12:30: Kazahsztán?Lengyelország
2017. április 25., kedd, 16:00: Magyarország?Dél-Korea
2017. április 25., kedd, 19:30: Ukrajna?Ausztria

2017. április 26., szerda, 19:30: Kazahsztán?Ukrajna

2017. április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország?Magyarország
2017. április 27., csütörtök, 19:30: Ausztria?Dél-Korea

2017. április 28., péntek, 12:30: Magyarország?Kazahsztán
2017. április 28., péntek, 16:00: Lengyelország?Ausztria
2017. április 28., péntek, 19:30: Dél-Korea?Ukrajna

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum