Dánia ellen a második hely a tét

 

A Jégpalotában zajló női Négy Nemzet Torna zárónapján fontos mérkőzés vár lányainkra.

A szombati eredményeknek köszönhetően eldőlt, a 6 pontos Franciaország megnyerte a tornát, míg Norvégia biztosan az utolsó helyen végez. A második hely kérdése viszont még nem dőlt el, az egyaránt 3-3 pontos Magyarország és Dánia egymás ellen küzd meg érte. A dánokról jó emlékeink lehetnek, 2015 és 2016 februárjában is az utolsó meccset játszottunk velük, előbb rendes játékidőben 3-2-re, míg idén büntetőkkel 6-5-re legyőztük őket.

“A szombati mérkőzés nehéz volt ? mondta Jókai Szilágyi Zsófia. ? Nagyon rosszul kezdtük a meccset, pedig az edzői stáb felhívta erre a figyelmünket. 2-0-ra vezettek a franciák első harmadban, majd a második játékrészben kicsivel javult a támadójátékunk, de a védekező harmadban nem voltunk erőszakosak, sokszor hagytuk őket lőni és néztük, ahogy még a kipattanókat is rálövik. Nem küzdtünk eléggé. Nagyon megtisztelő érzés, hogy a csapattársak csapatkapitánnyá választottak, ezzel bizalmat kaptam. Rémélem, a vasárnapi meccsen be tudjuk bizonyítani, jobban is tudunk játszani, küzdeni egymásért és a magyar címerért, hogy sikerül nyernünk és a második helyet behúzzuk. A klubszezonom jól kezdődött, jobban mint az előző. Jöttek a pontok is majdnem minden meccsen, 11 mérkőzésen 3+3 pontnál járok. Nemrég megsérült a vállam, de most már jobban vagyok, örülök, hogy a válogatott rendelkezésére állhatok.”

23789048_a6bb199e40a22de12497f5ee0bc7b351_xl

Fotó: Somogyi Viktor

A Négy Nemzet Torna programja (Jégpalota):

2016. november 4., péntek, 15:00: Franciaország?Dánia 1-0
2016. november 4., péntek, 18:10: Magyarország?Norvégia 4-1
2016. november 5., szombat, 15:00: Dánia?Norvégia 4-0
2016. november 5., szombat, 18:10: Magyarország?Franciaország 1-4
2016. november 6., vasárnap, 10:00: Norvégia?Franciaország
2016. november 6., vasárnap, 13:10: Dánia?Magyarország

Magyarország kerete a 2016 novemberi Négy Nemzet Tornára:

Név

Szül. év Csapat

Kapusok

Horváth Vanessa 1999 KMH Budapest
Németh Anikó 1996 Karlskrona (SWE)
Poltzer Renáta 1997 Fehérvár

Hátvédek

Grkovic Jelena 1997 KMH Budapest
Mayer Fruzsina 2000 Vasas SC
Németh Bernadett 1996 Sundsvall Wildcat (SWE)
Odnoga Lotti 1999 Vermont Academy (USA)
Pártos Réka 1996 Karlskrona (SWE)
Szamosfalvi Petra 2002 Miskolc
Tóth Enikő 1996 KMH Budapest

Csatárok

Brgles Nóra 1991 SDE Stockholm (SWE)
Dabasi Réka 1996 KMH Budapest
Gottlibet Zóra 1998 Vasas SC
Gowie Alexandra 1993  csapat nélküli
Huszák Alexandra 1995 Arktyik-Unyiverszityet (RUS)
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Vasas SC
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 MSSK Pitea (SWE)
Kiss Andrea 1996 SC Weinfelden (SUI)
Páterka Lilla 1999 UTE
Pavuk Petra 1998 KMH Budapest
Pintér Hanna 1998 SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili 1996 SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra 1993  csapat nélküli
Somogyi Vivien 1995 KMH Budapest
Szick Dorka 2000 MAC Budapest
Ungár Rebeka 1997 KMH Budapest

A magyar női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Másodedző/kapus mentoredző: Budai Krisztián
Másodedző/képességfejlesztő mentoredző: Mika Vaarala
Videoedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Női szakágvezető: Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum