Szombaton visszavághatunk Franciaországnak
A magyar női jégkorong-válogatott egyedül a franciák ellen szenvedett vereséget a 2015 februári Négy Nemzet Tornán. Eljött a revans ideje. Bónuszként megmutatjuk a pénteki, Norvégia elleni mérkőzés galériáját.
A pénteki, történelmi győzelem után Franciaország ellen lép jégre női válogatottunk. A két csapat eddig kétszer találkozott, 2002-ben egy tilburgi tornán 17-0-ra nyertek a franciák, 2015 februárjában pedig 3-2-re győztek büntetőkkel a Jégpalotában. Franciaország továbbra is komoly játékerőt képvisel, a legutóbbi divízió 1/A-s vb-n a 2. helyen végzett, csak az A csoportba feljutó Németország győzte le. Pénteken szoros csatát vívtak a franciák, 1-0-ra legyűrték a dánokat.
“A gólom, amivel megszereztük a vezetést, emberelőnyben született, Németh Bernadett lövésbe értem bele ? mondta Dabasi Réka, aki Norvégia ellen 1+1 ponttal zárt. ? A harmadik harmad első percében adott gólpasszom pedig úgy született, hogy megkaptam a védekező harmadban a korongot és a megugró csatárunknak, Huszák Alexandrának kiadtam szólóra, ő pedig szépen befejezte az akciót. A franciákról tudjuk, hogy egy erős csapat, de mindenképpen szeretnénk visszavágni a másfél évvel ezelőtti szétlövéses vereség miatt.”
Fotó: Somogyi Viktor
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett