Magyarország?Szlovénia 2-1

   

Jó napjuk volt utánpótlás-válogatottjainknak: a juniorok után a serdülők is legyőzték a szlovénokat, miközben az ifik az olaszokat múlták felül.

U16-os válogatottunk is győzelemmel kezdte a háromnapos tornáját. Kranjban, tehát hazai pályán lepték meg Szlovéniát energiagazdag játékukkal a magyar fiatalok. A harmadok első 5-7 perce hektikus játékot hozott, a csapkodó hokiból viszont mindannyiszor a magyar csapat tudott váltani, és a játékrészek második felét rendre uraltuk. Ennek köszönhetően 30-40%-kal többet lőttünk kapura, ellenfelünk jobbára kontrákból okozott veszélyt. A normál játékban kiszorultak a kapu előtti jó helyekről.

MAyer Péter vezetőedző beszámolója szerint 12 csatárral és 7 hátvéddel játszottunk végig, mindenki hozzá tette a magáét alaposan. A kranji pályáról tudni kell, hogy ennél kisebb nem létezik, talán az NHL-szabványnak sem felel meg. A csapat tagjai fizikálisan felkészülten álltak ki a meccsre, ez a klubokban folyó szakmai munkát dicséri, brusztolásban is nagyon jó volt a magyar csapat.

Két gól nélküli harmad után a szlovénok szereztek vezetést. Az egyenlítő gólunkat Béres lőtte Rózsahegyi és Birke passzából az 50. percben. A hosszabbításban kemény egy percet éltünk át emberhátrányban, majd ők is két percet kaptak, és amikor a magyar válogatott kiegészült, 4 a 3 ellen játszva megnyerte a meccset. Horváth Milán egy klasszikus kapu előtti tömörülés közben lőtte ki a felső sarkot, Szűcs Ádám átadásából. Ezzel 2-1-re megnyertük a találkozót, amelyen mindvégig Horváth Dominik védett.

U16-os Négy nemzet torna, Kranj (Szlovénia)

November 3. csütörtök
14:40 Ausztria?Olaszország 0-1
18:00 Magyarország?Szlovénia 2-1 h.u.

November 4. péntek
14:40 Magyarország?Olaszország
18:00 Szlovénia?Ausztria

November 5. szombat
10:00 Magyarország?Ausztria
13:10 Szlovénia?Olaszország

A magyar U16-os válogatott 2016 novemberi kerete:

Név

Csapat

Kapusok

Halász Béni MAC
Horváth Bendegúz Zalaegerszeg
Horváth Dominik Fehérvár

Hátvédek

Farkas Botond Vasas
Gáspár Levente UTE
Horváth Milán Fehérvár
Jarács Roland MAC
Kedves Péter MAC
Kokas Balázs Fehérvár
Simon Soma Miskolc

Csatárok

Béres Boldizsár UTE
Birke Attila UTE
Bogesic Verdan MAC
Kónya Krisztián Linz (AUT)
Kozma Ferenc Debrecen
Lövei Dávid Miskolc
Mesterházy Bálint St. Pölten (AUT)
Rétfalvi Kristóf Fehérvár
Rózsahegyi András UTE
Sárdi Máté Duka Trencín (SVK)
Somogyi Nátán Fehérvár
Szabó Zalán Fehérvár
Szűcs Ádám Fehérvár

Az U16-os válogatott szakmai stábja:

Vezetőedző: Mayer Péter
Edzők: Tokaji Viktor, Jánosi Csaba
Kapusedző: Szuchánszki Dávid
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Benedek

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum