Megfelezték a magyar juniorválogatottat
Kiss Dávid és Svasznek Bence edző a hétfői házi mérkőzések után 47 fősre csökkentette az USA elleni pénteki meccsre készülő U20-as szelekciót. A meccs időpontja változott, sajnos egy órával korábban kell kezdeni.
A már megszokott módon edzőmeccsekkel kezdődött a válogatott edzőtábora, ahogy a felnőtteknél, úgy most a junioroknál is. Rich Chernomaz távollétében két segítője osztotta ki a feladatokat. A négy részre bontott közel 100 fős társaság minden tagja 2-2 meccset játszott. A nap legizgalmasabb része ezt követően jött el, amikor is kihirdették a szakvezetők, hogy kiket várnak vissza kedden.
Végül egy duplánál is bővebb kerettel folytatódik a munka, 6 kapus, 17 hátvéd és 24 csatár maradt állva.
Svasznek Bence idény eleji formát tapasztalt, a játékosok jó része hónapok óta nem volt jégen, ennek megfelelő volt a mozgás hétfőn a tüskecsarnokban. Ehhez képest sokat kell javulni csütörtökig, amikor is a világ egyik legjobb ifjúsági válogatottja, az Egyesült Államok U18 lesz a vendég.
Augusztus 4-én csütörtökön kerül sor a Magyarország U20-USA U18 találkozóra a Tüskecsarnokban, a meghirdetett 17 óra helyett 16:00-kor kezdődik a meccs.
Az U20-as válogatott 2016 augusztusi bő játékoskerete:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Bors Gergely | 1997 | Fehérvár |
Dobos Kristóf | 1997 | MAC |
Gadácsi János Győző | 1997 | Fehérvár |
Garbacz Máté | 1998 | UTE |
Kiss Bence | 1997 | Miskolc |
Szeles Martin | 1999 | Fehérvár |
Hátvédek: | ||
Bálint Tamás | 1998 | Löwen Frankfurt (GER) |
Bernáth Milán | 1997 | Miskolc |
Bugár Gábor | 1999 | MAC |
Bukor Rajmund | 1998 | Vasas |
Erdély Botond | 1998 | Fehérvár |
Fejes Nándor | 1999 | MAC |
Garát Péter Zsombor | 1997 | Austin Bruins (NAHL) |
Imre Patrik | 1997 | Fehérvár |
Kiss Roland | 1999 | Casper Coyotes (WSHL) |
Oroszi Álmos | 1998 | Vasas |
Pozsár Márk | 1998 | KMH/Pesterzsébet |
Sarcia Antonio | 1998 | MAC |
Stipsicz Bence | 1997 | Cedar Rapids (USHL) |
Szabó Bence | 1998 | Fehérvár |
Szabó Dávid | 1998 | Fehérvár |
Takács Bence Gáspár | 1997 | Fehérvár |
Tóth Gergely | 1998 | MAC |
Csatárok: | ||
Csiki Attila | 1999 | Vasas |
Horváth Richárd | 1998 | Fehérvár |
Jancsó Dávid Zsolt | 1998 | Debrecen |
Kiss Patrik | 1998 | Fehérvár |
Kreisz Brúnó | 1999 | MAC |
Majoross Barnabás | 1998 | MAC |
Márkus Balázs | 1997 | Vasas |
Molnár Dávid | 1998 | Debrecen |
Nagy Ákos | 1999 | Fehérvár |
Nagy Zoltán András | 1997 | Diskos (FIN) |
Péter Andor | 1999 | Fehérvár |
Sági Martin | 1997 | Miskolc |
Surányi Zsolt Máté | 1998 | Vasas |
Szabad Kevin | 1997 | Vienna Capitals (AUT) |
Székely-Mádai Gergő | 1998 | Vasas |
Szigeti Ákos | 1999 | MAC |
Szita Donát | 1998 | Fehérvár |
Szlama Dániel | 1997 | Vasas |
Szlépka Armand | 1998 | Vasas |
Szokolov Artyom | 1998 | Debrecen |
Tóth Renátó | 1998 | Fehérvár |
Vajda Tamás | 1997 | MAC |
Varga Tamás | 1998 | Vasas |
Vizi Dániel | 1997 | Fehérvár |
Az U20-as válogatott szakmai stábja az USA U18 elleni mérkőzésre:
Vezetőedzők: Svasznek Bence, Kiss Dávid
Vendégedzők: Ozsváth Ádám, Árkovics Bálint, Gergely Zsombor, Szajbert Partik, Tokaji Viktor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Gyúró: Sarkadi Csaba
Csapatvezető: Nagy Attila
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett